Keresés
Close this search box.

A világmindenségnek gazdája van – beszélgetés Erdélyi Géza nyugalmazott református püspökkel

Szöveg: Bencsik Gábor
Fotó: Máth Kristóf

A felvidéki magyar sorsnak és személyes sorsának alakulásáról Erdélyi Géza nyugalmazott református püspökkel, Komárom díszpolgárával beszélgettünk.

Mit kell tudni a beszélgetésnek otthont adó intézményről?

Rimaszombaton 1946-ig erős, jómódú református egyházközség volt. Aztán jött a deportálás, ami országszerte úgy volt megszervezve, hogy a leggazdagabbak beleessenek. A gyülekezet nagy részét, főleg a tehetőseket áttelepítették Magyarországra, így a közösség megfogyatkozott. Amikor püspöknek választottak, a gyülekezeti elnökséggel úgy láttuk, itt a legnagyobb a fenyegetettség, mert már nagyon vékonyan vagyunk. Komáromból áthoztam hát ide a püspöki hivatalt, és elkezdtünk építkezni. Visszaszereztük a gimnázium gyönyörű épületét, ahová többek között Mikszáth is járt. A főtéren éppen eladó volt egy egykori módos polgár háza, a szlovák és a magyar állam segítségével megvettük, így lett épületünk. Aztán felépítettük ezt a konferencia-központot, amit rendezvényekre is bérbe adunk, így önfenntartó.

Ön született felvidéki?

Igen, Abarán születtem, a falunk feleúton van Sátor­aljaújhely és Ungvár között. Édesapám és nagyapám is lelkészek voltak, előtte pataki diákok. Abara olyan sík vidéken fekszik, hogy a szüleim el is nevezték palacsintaországnak. Földművesfalu volt nagy erdőségekkel, nem volt benne sem nagyon szegény, sem túl gazdag, tisztességes életet élt mindenki. Templomjáró gyülekezet élt ott, komolyan vették a hitüket, a hatszáz lelket számláló községben kétszázötven-háromszáz fő jött a vasárnap délelőtti istentiszteletre, délután a fele. Hol vagyunk mi ettől!

Egyéves volt, amikor a szülőfaluja a bécsi döntéssel visszatért Magyarországhoz, majd nem sokkal később újra elcsatolták. Hogyan élte meg a család a változásokat? Gondolom, ezer szállal kapcsolódtak a mai Magyarországon élőkhöz.

Inkább Kárpátaljához, a rokonság jelentős része ott él ma is. Egyik napról a másikra lezárták a határt, aztán se ki, se be. Ezt keservesen éltük meg. Otthon pedig, még ha enyhébb formában is, megtapasztaltuk a magyar­ellenességet, például amikor az összes magyar iskolát bezárták. A keleti szlovákság akkor nem volt gyűlölködő, vagy legalábbis távolról sem olyan erősen, mint a gömöri és a Besztercebánya körüli. Kezdetben egész jól megvoltunk, aztán egy Szerbiából odamenekült család sánta fiúcskája elkezdte a heccelést, utóbb a hivatalosságok folytatták. A mindennapjainkba innentől beletartozott a verekedés. Egészen más lett az élet, mint addig.

Mikor formálódott meg a döntés, hogy ön is a lelkészi pályát választja?

Tíz-tizenkét éves lehettem, amikor elkezdtem minden­nap olvasni a Bibliát. Az olyan volt nekem, mint amikor egy akkumulátort feltöltenek. Abszolút követhető életnormákra találtam benne, nem volt kérdés számomra, hogy a teológiára megyek. Előtte azonban még várt rám a középiskola. Éppen akkor megnyílt az első magyar gimnázium Komáromban, négyszáz kilométerre az otthonomtól. A szüleim azt mondták, „fiam, magyar gyerek vagy, magyar iskolában a helyed”. Volt ott egy híres bencés gimnázium, a Marianum, az lett az internátus, természetesen átnevezve, oda befogadtak. De két hónap után közölték, hogy keressek magamnak lakást a városban, mert másnaptól ott nekem helyem nincs.

Kik küldték el?

Az iskola párt- és KISZ-szervezete. Elindultam hát szállást keresni, sorra bekopogtam a házakba, hiába. A Vág hídján túl volt a vágóhíd, annak a felügyelője, egy Tompos János nevű ember meg a felesége fogadott be végül. Nem volt közös gyermekük, úgy bántak velem, mint a saját fiukkal. Gondviselésszerű találkozás volt ez. Az asszonyról aztán kiderült, hogy valamikor Horthy Miklós feleségének volt a pedikűröse, János bácsiról meg, hogy a háború alatt Viliam Širokýt, azaz Széles Vilmost, Csehszlovákia későbbi miniszterelnökét bújtatta. Ilyen helyre csöppentem én. János bácsinak a fia attasé volt Moszkvában, egyszer ő mentett meg engem a kirúgástól.

Mit követett el?

Volt egy táncmulatság a komáromi tiszti pavilonban, és amikor táncoltunk, ledőlt a színpadon Sztálin büsztje. Az iskola politikai igazgatója azt sütötte ki, hogy én okoztam a bajt azzal, hogy belerúgtam az állványba. Nagy veszélybe kerültem, elvittek kihallgatásra, még János bácsit is lecsukták. Tompos néni írt János bácsi fiának, aki hazajött emiatt, helikopterrel érkezett, felsorakoztatta az elvtársakat, számonkérte őket, hogy hogy merték a gyereket bántani, János bácsit pedig azonnal felmentette a hamis vádak alól. Így mind a ketten szabadok lettünk.

Úgy tudom, a gimnáziumi éveiben már komolyan atletizált.

Egyszer atlétikai versenyt hirdettek, és egy barátom biztatására beneveztem. Nem volt trénerem, de a harmadik év végére már a csehszlovák ifjúsági válogatott keret tagja lettem. Azt hiszem, ha nem lettem volna a gimnázium legsikeresebb sportolója, mégiscsak kidobtak volna. Egyszer karon is fogott a KISZ-titkár, és kedélyesen elmagyarázta, hogy osztályellenség vagyok, úgyhogy vigyázzak, mikor mit csinálok. Arról szó nem lehetett, hogy teológiára készülök, mert azonnal kivágtak volna.

Végül mégis felvették a prágai teológiára.

Előbb sikeres felvételit tettem a pozsonyi orvosi egyetemre és az akkor induló nyitrai mezőgazdasági főiskolára.

Milyen légkör volt akkor Prágában?

Kisvárosi, látásból sokan ismertük egymást a délutáni óvárosi sétákról. Semmiféle bántó hang nem volt. Három professzorunk is leszármazottja volt a II. József által kiadott türelmi rendelet idején a cseh protes­tantizmust felélesztő, önkéntes sárospataki végzős teológusoknak, nagy tudású emberek voltak.

Úgy tudom, hogy Szlovákiában a református alapvetően magyar egyház.

Kilencven százalékban.

Tehát valószínű volt, a teológia után magyar gyülekezetet vezet majd.

Nem valószínű volt, hanem biztos. Úgy tartom, hogy a hitbeli és a nemzeti identitástudatnak nem szabad sérülnie. Ebben a dologban jó útravalót kaptam a családból, nem győzték előttünk eleget hangsúlyozni: „Fiaim, a gyökereink szerint magyarok vagyunk, ezt soha ne felejtsétek el!”

Hol kezdte a lelkészi szolgálatát?

Szalócon voltam először önálló, aztán meghívott a rozsnyói gyülekezet. Kettévált, megosztott gyülekezet volt az. A szeretett lelkészüket a háború után bebörtönözték, másik lelkész jött, de őt a gyülekezet bő fele nem fogadta el, megszűntek templomba járni. Másfél évbe telt, amíg sikerült változtatni a helyzeten. Csakhogy jött 1968, a megszállás, aztán bejelentették, hogy a régi Rozsnyót a centrumot kivéve lebontják, közte a parókiát és a templomunkat is, mert új Lenin teret akarnak kialakítani. Tőlem követelték, hogy járuljak hozzá a templom lebontásához. Mondtam, hogy tőlem ne követeljék, ez nem az én tulajdonom, hanem a közösségé. Akkor kész tények elé próbáltak állítani, a minisztériumból nagy delegációt szerveztek, szlovák és magyar újságírókat küldtek azzal, hogy én aláírom a dokumentumot, amellyel beleegyezem a templom lebontásába. Magamban imádkoztam: „Uramisten, te azt mondtad, »ne aggodalmaskodjatok, majd a lélek megsúgja nektek, ha a bíróság elé állítanak, hogy mit feleljetek«.” És jött a súgás, azt mondtam nekik, hogy egy feltétellel írom alá a papírt: ha Moszkvában lebontják a Boldog Vazul-katedrálist meg Prágában a Szent Vitus-katedrálist. Ha ők nem bontatták le, akkor tőlem se követeljenek ilyet.

Elfogadták az érvelést?

Zűrzavar támadt. A jelenlévők elkezdtek egymással kiabálni. A város tanácselnöke a végén azt mondta, „tiszteletes úr, nyugodtan menjen haza”. És a templom maradt. Viszont elkezdtek velem cirkuszolni, fenyegetni, kihallgatni. A tizennyolcadik kihallgatás után cinikusan megkérdezte tőlem az egyik belügyes, hogy hallottam-e, mi történt ezzel meg azzal. Mondom, hallottam, elütötte egy autó. „Na látja! Ez mással is megtörténhet.”

Ez már életveszélyes fenyegetés.

Az volt. Felszólítottak, hogy tűnjek el Rozsnyóról minél előbb. Azt akarták, hogy külföldre menjek, minden darab porcelánt külön becsomagolnak, ingyen átszállí­tanak, csak tűnjek el. De nem mentem. Meghívtak Hanvára, ahol Tompa Mihály volt egykor az elődöm. Tizenhárom évet szolgáltam ott, közben ledoktoráltam, és megszereztem az építészettörténeti diplomát. Hanváról 1998-ban meghívott a rimaszombati gyülekezet. Elfogadtam, mert akkor már két éve püspök voltam, és távolról irányítani az egyházat nehéz lett volna. Nem akartam én püspök lenni, de a Jóisten másként döntött, a szolgáló püspökkel szemben kétharmados többséggel választottak meg.

A püspöknek van saját gyülekezete?

Nálunk bizony kötelező, nekem négy magyar gyülekezetem volt, és egy kis szlovák. Pedig volt elég feladat anélkül is. Az az igazság, hogy siralmas állapotban találtam az egyházat. Akkor még négyszázon felül volt a közösségek száma, de csak egy püspök, egy vezetés szolgált az egész országban. Elkezdtem a munkát, hatéves programot dolgoztunk ki a vezetőséggel, két héten belül összehívtam a zsinatot, ott mindenki megszavazta. Amikor újra megválasztottak, ismét hatéves programot készítettünk, annak alapján dolgoztunk. Hogy sikerült, azt a Jóisten után nagyrészt a hűséges munkatársaknak köszönöm. Napi tizenöt óra munka volt tizenkét éven keresztül, szombat-vasárnap is, mert akkor meg készültem és szolgáltam.

A megnövekedett feladatokhoz anyagi alapok is kellenek.

Sikerült visszaszerezni a földingatlan közel nyolcvan százalékát, a gimnáziumot, a volt komáromi árva­házat. Nyolc iskolát alapítottunk, abból három gimnázium, bár most egy megszűnőben van gyerekek híján, vagy talán már meg is szűnt.

Mindezek után adódik a kérdés: megmarad-e a magyar élet a Felvidéken?

Megtanultam a Bibliából, hogy az ember legyen reménykedő. Legyen perspektívája. Reménykedem abban is, hogy a modern technika, a kütyüzés nem fog ennyi időt ellopni a lelkészeinktől és az értelmiségi fiatalságtól. Sok minden jót meg lehet abból tanulni, de életidőben meglopja az embert. Úgy érzem, hogy érik a helyzet, és biztos, hogy lesznek változások, hiszen a mostani civilizációs fejlődési irány szükségszerűen zsákutca. Jönnek meglepetések, méghozzá óriási meglepetések, pozitív jellegűek. Olyan ez, mint amit Sütő András írt az Anyám könnyű álmot ígér című művében, hogy a viharok a hatalmas törzsű fákat megroppantják, ledöntik, de a fűszál a vihar után felegyenesedik. Az a meggyőződésem, hogy ennek a világmindenségnek gazdája van. És annyi fog megtörténni, amennyit a gazda megenged. És úgy fog megtörténni, ahogyan a gazda akarja. Ezért van, hogy mindezeken az óriási változásokon túl is reménykedő maradtam.

Hasonló tartalmak

Előbb farkas lettem, most már tigris vagyok! – Interjú Szőnyi Ferenccel

Komárom versenygépe, Szőnyi Ferenc a negyvenes évei közepén pattant kerékpárra, hogy nem sokkal később üstökösként robbanjon be az ultrasportolók elitjébe. A nemzetközi sporttársadalomban Racemachine néven ismert sokszoros bajnok ma szerte világon példakép, és nem is csak a hihetetlen sporteredményei miatt.

Pém Bálint máktermesztő: Részese lehetek a csodának

Pat Szlovákia legdélibb pontja. Itt építette fel Pém Bálint családi gazdaságát, ahol különböző fajtájú és színű mákokat termeszt és dolgoz fel, s közben újabb és újabb közösségi összefogásra épülő terveket sző.

Polgár Sándor méhész: Sosem fogyunk ki az ötletekből

Kava Komárom központjától északra fekszik, itt alakította ki Polgár Sándor a méhészetét. Betérve hozzá hamar megértjük, nemcsak azért talált itt otthonra, mert eszményi helyszín a méhészkedéshez, hanem mert ez az a hely, ahol önmaga lehet.fere

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!