A könyvkötő műhelybe belépve megelevenedik a múlt. Hogyan dolgoznak ma egy manufaktúrában?

A könyvkötés munkafázisai során karos vágógéppel, kézi présekkel, serfelőkésekkel dolgozunk – ezek már-már muzeális eszközök, de bármilyen egyedi munkát el tudunk velük végezni. A járványhelyzet során, amikor nem lehettek nyitva a boltok, a könyvkötőkkel rengeteget kísérleteztünk, a manufaktúra lehetővé teszi, hogy kitaláljunk valamit, limitált mennyiséget készítsünk belőle, és később már ne szerepeljen a kínálatunkban.

Huszonkét évesen alapította a Bomo Artot – már akkor határozott elképzelései voltak?

Olyan naplókat akartam létrehozni, amelyeken keresztül az emberek újra felfedezhetik kötődésüket a papírhoz, a könyvhöz, kedvük támad kézzel írni, alkotni. Fontos a minőség, a jó alapanyag, az elkészítésre szánt kellő idő ahhoz, hogy leendő tulajdonosa örömmel vegye kézbe, és szeresse használni a könyvet.

Rengeteg hatékony jegyzet- és feladatkezelő alkalmazás is rendelkezésünkre áll – mégis van létjogosultsága a papírnak?

Amikor a kétezres évek elején berobbant az e-könyv, elgondolkodtam azon, hogy mit hoz majd a jövő. Azóta kiderült, hogy nincs hatása a nyomtatott könyvre, mert az embereknek továbbra is fontos, hogy kötődhessenek egy kötethez. Mindig lesz igény a papírra, de úgy érzem, hat-hét éve tart egy folyamat, amelynek részeként az emberek elkezdtek naplót írni, papírral alkotni-ragasztani, scrapbookot készíteni, bullet journalt vezetni, kalligráfiával és tipográfiával foglalkozni. Mindebben a lassuláshoz és az elmélyüléshez való visszatérés vágya fogalmazódik meg.

Hogyan válaszolják meg ezt az igényt a manufakturális módon készült termékeik?

A saját tervezésű és nyomtatású határidőnaplóinkra nagy a kereslet, érezzük, hogy az embereknek szükségük van a fizikai könyvre, amelybe írogathatnak. Az öröknaptárunk kimondottan a „slow” gondolatiság jegyében született, olvasmányos adatokkal, érdekes játékokkal töltöttük meg, amelyekben el lehet mélyülni, bele lehet feledkezni. Van olyan termékünk, amelyre a boltban csodálkoznak rá, mert addig nem ismerték, forgatják magukban a gondolatát, majd két és fél év múlva vesznek egyet ajándékba. Ilyen a prakszinoszkóp – a film elődje –, amelyből minden darabot kézzel teszek össze, üveges vágja hozzá a tükröket. Az új grafikánk a múlt század balatoni világát idézi meg, ezzel a kis időutazással is a lelassulást szeretnénk lehetővé tenni. Versnaplónkban ismert szerzőket és közeli barátainkat kérjük arra, hogy kézzel írják le kedvenc versüket, szeretnénk, ha ez a sorozatunk is eljutna azokhoz, akik az analóg világban, a versek, a kézzel írás világában hisznek.

Sikerült mindazt megvalósítania, amiről huszonkét évesen álmodott?

Ahogy abba sem gondolok bele, mit jelent valójában az, hogy apa vagyok, mert összeroskadnék a felelősség súlya alatt, hanem teszem a dolgom nap mint nap, úgy nem tudatosult bennem mindaz, amit a Bomo Arttal elértünk. Egy biztos, munkatársaim elhivatottsága, szenvedélye és lojalitása nélkül ez nem sikerült volna.