Mit jelent számomra ez a határ menti, Duna melletti kisváros? Mohácson születtem, és tizennyolc éves koromig éltem ott. Az első emlékeim a Dunához kapcsolódnak. A folyóparton vadregényes telkünk volt, innen indulva faladikkal jártuk a holtágakat, csendben figyeltük a természet hangjait, néztük a madarakat. A Dunában tanultam meg úszni. Szemben a homokzátony a strandolás, homokvár-csöpögtetés, sátrazás végtelen lehetőségét nyújtotta. Akkora homokzátonyok és -padok voltak, hogy percekig lehetett befelé gyalogolni a Dunába. Mohács vonalában a számos zátony páratlan természeti értéket képvisel. A Mohácsi-sziget szintén különleges hely, oda ma komppal lehet átjárni, de a közeljövőben nagy álma valósulhat meg a városnak: hidat terveznek építeni. A sziget emlékezetes eseménye volt az 1956-os pusztító jeges árvíz.

A város nevét a mohácsi vésznek nevezett sorsfordító, európai jelentőségű csata miatt a történelemkönyvekből mindenki ismeri. Gyermekkoromból élesen emlékszem arra a forró nyári napra, amikor ünnepélyesen átadták a Sátorhely közelében feltárt tömegsírok körül kialakított parkot. Feltűntek a sajátos síremlékek, jól emlékszem Tomori Pál és Kanizsai Dorottya kopjafába álmodott alakjára. Mély hatást gyakorolt rám az a török turbános alak, amelynek a nyakán lógó hálóban levágott véres fejek voltak. Arra is emlékszem, hogy a szobornak mintázott kopjafákat, a kis lélekharangot és a monumentális bejárati kaput nagy művészek készítették. Később ismertem meg például Kő Pál páratlan munkásságát, ő volt a kopjafák egyik készítője. A mohácsi történelmi emlékhely 1976 óta sokat fejlődött, látogatóközponttal bővült, és elnyerte a nemzeti emlékhely rangot is. Az 1960-ban megkezdett ásatásokat ma újraindították, és új technológiával vizsgálják a tömegsírban hagyott csontokat. Újra fellángoltak a viták az ütközet helyszínét és lefolyását illetően is, de a végső szó ez ügyben legyen a régészeké, a történészeké és a turkológusoké.

Mohácson elevenen él a csata emléke a hősökről elnevezett utca- és intézménynevekben – II. Lajos utca, Tomori Pál utca, Brodarics István Általános Iskola, Kanizsai Dorottya Múzeum –, köztéri szobrokban, a csatatéri kápolna formájában és a Csele-patak partján található emlékműben. Ha már a Csele-pataknál tartunk, nemcsak a csatában hősként harcoló király halálának feltételezett helyeként ismert, de azért is, mert valamikor számos malom működött rajta. Ma az egyik romos épület felújításával, rekonstrukciójával elkészült Szent Miklós vízimalom őrzi a régi korok emlékét.

A csatavesztésről, a nemzet hősi helytállásáról szól Kisfaludy Károly verse is, nem véletlenül neveztek el róla egy mohácsi középiskolát. Különleges gimnáziumba jártam, és ezt leginkább akkor tudtam értékelni, amikor már nem tanultam ott. Addig minden olyan természetes volt. A Kisfaludy Károly Gimnázium barokk stílusú épülete egykor a pécsi püspökség palotája volt, előtte a valamikor hozzá tartozó Szepessy park terül el, mellette pedig a szintén barokk stílusú püspöki templom áll. Az épület árkádos bejárata, lépcsőháza, udvara, a széles folyosók, a vastag falak, az osztott üveges ablakok mind különleges hangulatot árasztottak, ma gyönyörűen felújított állapotban láthatjuk őket.

A ma is működő másik középiskola a Mohácsi Radnóti Miklós Technikum és Szakképző Iskola. A névadó költő személye szomorú mementóként kapcsolódik Mohácshoz. Nem önként érkezett, hanem a délvidéki munkatáborból hajtott erőltetett menet tagja volt 1944-ben. A végletekig megkínzott, agyondolgoztatott és -éheztetett csoport pihenőt tartott a mohácsi selyemgyárban, majd onnan indult tovább tragikus útjára Győr felé. Radnóti Miklós ekkor írta a megrázó erejű Razglednicák harmadik darabját, így keltezve: Mohács, 1944. október 24.