Ez a fajta higgadtság, optimista hozzáállás hozott tulajdonság, vagy megdolgozott érte?

Alapvetően emocionális típus vagyok, ezért óriási önfegyelemmel meg kellett tanulnom kordában tartani az érzelmeimet. Ahogy öregszik az ember, az ilyesmi egyre könnyebben megy, a munkában szerzett rutin, a gyerekek születése révén megváltozott életvitel általában is megfontoltabbá tesz mindenkit.

Ha már család, nemcsak az ritka, hogy egy futballistának ilyen sokáig tart a profi karrierje, hanem az is, hogy ilyen kivételesen rendezett a magánélete.

A feleségemmel tizenhat éves korunk óta együtt vagyunk, együtt nőttünk bele az életbe, együtt kerültünk külföldre, ott csak egymásra számíthattunk, és amikor megszülettek a gyerekek, ők is csak ránk számíthattak, hiszen a család messze volt. De a tizennyolc, Németországban, illetve Angliában töltött év alatt is mindig tudtuk, hogy egyszer visszajövünk, hiszen Magyarország a hazánk. Otthonosan lehet lakni bárhol a világon, de hazája csak egy van az embernek, és nekünk az itt van. Közelebbről is a szülővárosunkban, Szombathelyen.

Ezért is itt, és nem mondjuk Berlinben vagy Münchenben hozta létre tizennégy évvel ezelőtt – ráadásul az édesapjával közösen – a Király Szabadidő Sportegyesületet, amely ma már Király Sportegyesület néven a minőségi utánpótlás-nevelés klubja?

Eszembe sem jutott, hogy ezt máshol tegyem. A magyar fiataloknak akartam és akarok segíteni, a magyar gyerekeknek szeretném megmutatni, hogy innen is lehet többre, sokra vinni. És itt nem csak a futballra gondolok, elsősorban embereket szeretnénk nevelni. Néhány hete szülői értekezletek voltak nálunk, ahol mondtam az anyukáknak-apukáknak, hogy mi csak egy általunk jónak gondolt közeget tudunk kínálni, és majd mindenki maga eldönti, az megfelelő-e neki. Ehhez hozzátartoznak olyan infrastrukturális tényezők is, mint a tágas szülői váró büfével, ahol a tesók is megírhatják a leckét, illetve hogy hamarosan lesz két új épületünk tanulószobákkal, modern öltözőkkel, vezetői irodákkal. Azt szeretnénk, hogy mindenki, az ide járó gyerekek, a szüleik és a szurkolók is otthon érezzék magukat abban a néhány órában, amelyet nálunk töltenek.

Egy csapat, egy család! – ahogy az egyesület szlogenje is szól?

Pontosan. És a legjobb, hogy ezt nem mi találtuk ki. Annyi visszajelzés jött, hogy ez a közösség olyan, mint egy nagy család, hogy végül ez lett a jelmondatunk. És a családba ugyanúgy beletartoznak az edzőink. Igyekszünk az ő kreativitásuknak is minél nagyobb teret hagyni, ha elakadnak, segíteni őket, és folyamatosan biztosítani a fejlődésüket. Utóbbi egyik fontos eleme, hogy az egykori csapatom, a Hertha akadémiájával, valamint a Dunaszerdahellyel és a Leverkusennel is van együttműködésünk: ők is jönnek, mi is megyünk, ez pedig edzőnek, gyereknek egyaránt óriási lehetőség a tanulásra.

A német módszerekből mit érdemes, vagy még inkább: mit lehet nálunk átvenni?

A fegyelmezettséget mindenképpen. Az átlagnémet tényleg olyan, mint a viccben: kérdés nélkül betartja a szabályokat. Rólunk, magyarokról pedig azt tartják, hogy még mindig a kiskapuk keresésében vagyunk erősek. Ez egyfelől a kreativitásunk dicsérete, de azért van az a helyzet, amikor jól felfogott érdekünk követni a szabályokat. Nyilván idő kell hozzá, de hiszek benne, hogy a németes precíz, szorgalmas, céltudatos, fegyelmezett mentalitást, legalább részben, igenis át lehet ültetni a magyar közegbe. És még egy dolog, ami viszont már a szakmai rész. A Király SE-nél megadjuk a lehetőséget a focistáinknak az előrelépésre, a tehetségeseket játszatjuk felsőbb korosztályokban is, de nem engedjük, hogy helyből nagyot ugorjanak. Itt van például a már említett Veszelinov Dani. Ő az első olyan fecske, akit felfedeztünk, idehoztunk, versenyeztettünk, és most olyan helyre segítettünk, ahonnan valószínűleg még tovább fog majd tudni menni. Ez a filozófiánk, külföldön ezt láttam, ezt tanultam: a játékos érdekében nem szabad kihagyni a lépcsőfokokat.

Ez a gondolat sokszor szóba került most Szoboszlai Dominik esetében, laikusok és szakemberek is mind azt találgatták, a Salzburg után melyik csapat lenne a legmegfelelőbb a karrierje szempontjából. Nemrég kiderült: Lipcsébe tart. Ön mit tanácsolt volna neki?

Pont egy német magazin kérdezett erről az izlandi meccs után, és azt mondtam, hogy szerintem Dominiknek jelenleg mindenképpen a Bundesliga lenne a legjobb választás. Bármely német első osztályú csapatban tudna érvényesülni már fiatalként is, később pedig vagy maradhatna továbbra is a világ egyik legerősebb bajnokságában, vagy a sok ott megszerzett tudással, tapasztalattal a Bundesliga jó ugródeszka lehetne neki a továbblépéshez. Azt is kérdezték, Puskással összehasonlítva mit gondolok Dominikről. Kicsit mindig tévedésnek érzem az ilyen hasonlítgatásokat, hiszen az ötvenes évek teljesen más volt, mint a hetvenes, az is más, mint a kilencvenes, és így tovább. Mindegyik korban nehéz volt érvényesülni, és mindenkinek a saját korában kell kiemelkedőt nyújtania ahhoz, hogy a legjobbak közt legyen. Puskás vitathatatlanul zseniális volt, nem véletlen, hogy még ma is róla kérdeznek. De a korosztályok, a korszakok változnak, ahogyan a szabályok és az iram is. Mielőtt kikerültem Németországba, életemben egyvégtében a leghosszabban a Cooper-tesztet futottam, ami ugye tizenkét perc, ott meg már az első edzésen bementünk az erdőbe, mondták, hogy futás van fél és másfél óra közt. Csak álltam ott, hogy de hát én életemben összesen nem futottam ennyit, pláne kapusként nem erőltette ezt otthon senki. De valahogy kibírtam, és három év után én mentem elöl a játékosokkal. Ma pedig már a kapusainkat is arra tanítjuk, hogy a megfelelő állóképesség hatására javul a koncentráció. Ez a példa jól mutatja, hogy igenis lehet fejlődni, igenis utol lehet érni magunkat. Nemcsak játékosként, edzőként is különösen fontos a rugalmasság: ha az ember megismer egy jobb, hasznosabb módszert, nem ragaszkodhat csak azért a régihez, mert már megszokta.

Nehéz ezt a falat áttörni?

Nem könnyű. Szerencsére azonban a szakmából egyre többen értik, hogy miért van szükség a nálunk újnak tűnő, külföldön viszont már rég bizonyított edzésmódszerekre. De még nekik sem mindig komfortos az átállás, egyszerűen, mert másban szocializálódtak. Ezért van szükség a külföldi klubokkal való együttműködésre. Hogy ne csak a gyerekek világa táguljon, az edzők is lássák élőben, miként tudják elérni az ottani kollégáik, hogy a fiatalok mindennap százszázalékosan ledarálják egymást a pályán. Ennek van csak haszna. És azon sem szabad megsértődni, ha valaki szembesít bennünket a hibáinkkal, ha jó szándékkal, a fejlődésünk érdekében teszi. Múltkor az egyik edzőnk maga látta be, hogy túl heves gesztikulálással és túl sok kommunikációval próbálja instruálni a mérkőzéseken a játékosait. Márpedig ha nem adsz kellő teret a gyereknek, hogy kommunikáljon a pályán, mert mindig te járatod a szádat, és osztogatod az utasításokat, ő soha nem lesz önálló és kreatív, hiszen kizárólag kívülről várja majd az iránymutatást. Ezt a kollégák közül is sokan akkor értették meg igazán, amikor Berlinben jártunkkor, a Hertha tréningjein megtapasztalták, hogy alig hangzik el néhány szó, ennek ellenére még a legkisebbek is pontosan tudják a dolgukat. És persze az ott egy akadémia napi két edzéssel, de attól még a módszer hasznos és követendő. Szerencsére ma már sokan gondolkodnak így itthon, hiszen számos, korábban külföldön játszó válogatott labdarúgónk érvényesül vezetőként, mások mellett Hajnal Tamás a Fradinál, Tőzsér Dániel a Debrecennél. És ők pontosan tudják, mi kell a mai kornak megfelelő, nemzetközi szinten is jegyzett, jó csapat kialakításához. Hogy minél több ilyen legyen Magyarországon, ahhoz persze rengeteg idő kell, de az alapok lerakása elkezdődött.

Azt talán még a magyar foci ellendrukkerei, lesajnálói is belátják, hogy mintha az utóbbi években valóban megmozdult volna valami, és itt nem csupán a két Eb-kijutásra gondolok, hanem a Ferencváros BL-szereplésére is. Van rá esély, hogy tartósan jobb idők elé nézünk?

Amióta Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, látványos a futballunk fejlődése, erre tényszerű bizonyíték a két Európa-bajnoki részvétel is. Az elnök úr eltökélt a sportág fejlesztése mellett mind az infrastruktúra, mind a szakmai munka hatékonyságának növelése kapcsán. Felújított vagy új létesítmények nélkül nincs előrelépés, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy a pályákat aztán minőséggel, szakmaisággal töltsük meg a vezetőktől az edzőkön át a játékosokig. Az MLSZ-nek tudatos, hosszú távú programja, hogy először a létesítményeket, pályákat kellett rendbe tenni, közben pedig el kell kezdeni egy olyan edzői garnitúrát kinevelni, amely hosszú távon is fejlődést, stabilitást, hozzáértést jelent a magyar labdarúgásnak.

És Királyokból sem lesz hiány a honi és remélhetőleg a nemzetközi futballpályákon sem: tizenkilenc éves Viktória lánya Bécsben tanul pszichológiát, tizenhat éves Mátyás fia szintén profi futballistának készül, méghozzá éppen kapusnak. Nem teher neki az édesapjával való folytonos összehasonlítás?

Abszolút nem. Ő külön személyiség, és ezt elég hamar megmutatta. Egyszer, még tízéves korában egy interjúban kérdeztek tőle valami hasonlót, amire nagyon határozottan rávágta, hogy egyáltalán nem érdekli, ki mit mond, ő egyszerűen csak kapus akar lenni. Tizenkét éves korában elhagyta a szürke melegítőnadrágot is, ezzel is jelezve, hogy ő más, mint én, önálló karakter. Egy ideig akadémiai keretek között focizott, de most már nálunk van, a Király SE-ben, ahol többen vagyunk aktív kapusedzők, így én is foglalkozom vele. De ez sem jelent semmit, edzésen csak szakmáról beszélünk, és ugyanúgy magázódom vele, mint a többiekkel. Nincs kivételezés, a saját érdekében is. Régen rossz lenne, ha csak a család miatt járna ide, és nem azért, mert ezt akarja a világon a legjobban. Ehhez azonban vállalnia kell, hogy egy a sok közül. Ahogy bárki mást, úgy őt is a saját képességei, tehetsége, szorgalma viheti előre.