Mint kiderül, a magyar irodalom és a budai Vár kapcsolatáról szóló kötetet Annamária Bródy Sándor unokájával, Alexander Bródyval közös kiadója jelentette meg. Ahogy sok színész álma a rendezés, ő is kipróbálta magát a könyvszakma másik oldalán is. „Főleg a két világháború között született, méltatlanul elfeledett műveket kerestük. Gyöngyhalászatnak hívtuk ezt” – nosztalgiázik, majd visszakanyarodik a saját felelősségére, amit a könyvárusítással vállalt magára. Hiszi: minden könyv azért készült, hogy eljusson a címzetthez. „Pro captu lectoris habent sua fata libelli – azaz minden könyvnek megvan a maga sorsa, amely az olvasó fejében dől el. Ezt én nagyon komolyan veszem. Mondhatni ez az ars poeticám. Mindent meg is teszek, hogy a mű és a tulajdonosa egymásra találjanak” – jelenti ki a bolttulajdonos, s ezzel nem is túloz. Számos bemutatót és rendezvényt szervez a saját üzletében, alapító tagja a Budavári Könyvünnepnek, a legmeglepőbb eseményeken találkozhatunk vele és kiadványaival, akár belföldön, akár a határon túl. „Van, aki plázában, könyvgúlák segítségével, más webshoppal, én a találkozások által tudok tenni azért, hogy a mű eljusson a címzettjéhez. Ez a cél a legfontosabb. Az eszköz másodlagos” – vallja.

Ő mégis számos mesébe illő találkozást köszönhet ennek a hozzáállásának. Mivel van, hogy éjszakáig a boltban tesz-vesz, a legkülönlegesebb alakok térnek be hozzá. Járt már az üzletben francia királyi fenség, indiai maharadzsa és chilei agysebész is. Utóbbit Annamária Karinthy Utazás a koponyám körül című művének spanyol nyelvű fordításával ajándékozta meg. Aki járt már a Liteában, nem csodálkozik azon, hogy épp volt kéznél ebből is egy példány. A vendég azonban nagyon megörült a figyelmességnek, amiért cserébe csak annyit kért az eladó: ha hazaért az európai útjáról, és elolvasta a könyvet, küldjön róla pár sort. A professzor azonban már másnap reggel az üzlet kapujában várta az asszonyt. Megölelte a meglepett bolttulajdonost, mondván: még az éjszaka be is fejezte a könyvet, s az egyik legnagyobb olvasmányélménye volt. „Az ilyen pillanatok nem valósulhatnának meg beszélgetés nélkül – mondja Annamária, majd folytatja –: ha szóba elegyedem valakivel, három-négy mondat után tudom, mire van szüksége az adott vendégnek. Így jöhet létre az a lélektől lélekig érintődés, amit a beszélgetések által és a könyvek által is megélünk, és amire annyira vágyik a mai ember.”

A bolttulajdonos ötvennégy évnyi könyves munkája pedig sokakat megérintett. Az asszony elérzékenyülve mutatja a kitüntetéseit. Van köztük Magyar Örökség díj, Magyar Érdemrend  lovagkeresztje kitüntetés és Budavár díszpolgára elismerés is. Az utóbbi különösen kedves számára. Az üzlet falát díszítő elismerést nézve fogalmazza meg, miért: „Az eltelt több mint negyven évben a Vár a részemmé vált. S ez azt jelzi, hogy én is a Vár része vagyok. Igyekszem is ennek megfelelni, még ha már szűkebb keretek között is.”

A keretek ugyanis szűkebbek. Az ikonikus üvegpavilont az átépítésekkor lebontották. Így került vissza Annamária a Vörös Sün ház kis üzletébe, ahol a Vár és az asszony kapcsolata kezdődött. Ám ő ugyanolyan elkötelezetten építette fel újra a Litea szalont. Hogy megértsük, mi tartotta benne a lelkesedést akkor, és mi fűti ma is, a bolt végében álló vitrinhez vezet. „Itt tartom a legnagyobb megerősítést, amit eddig kaptam” – jelenti ki, s miközben beszél, óvatosan leemel a kivilágított polcról egy megsárgult könyvet. A kötet első lapján Cs. Szabó László kézírásával az alábbi mondat olvasható 1983-ból: „Író és olvasó váratlan találkozásának emlékére, egy igazi, azaz »emberszabású« könyvesboltban.” A Litea vezetője gondosan őrzi nemcsak a könyvet, hanem az abba írt szavakat is. Mint mondja: „Ez a legnagyobb dicséret, amit kaphattam. Minden benne van, amire törekszem. Hogy bárhol dolgozzak is, amit csinálok, az legyen emberléptékű. Emberlelkű.”