Keresés
Close this search box.

Enyhe kanyar

Szöveg: Muszatics Péter
Fotó: Muray Gábor

Évezredeket érintő csalinkázás Veszprém szűk utcáin Muszatics Péter író, filmtörténész, fesztiválkurátor vezetésével.

Veszprémből először a buszpályaudvar környékét ismertem. A modern, lapos tetős üzlet-, iroda- és lakóházakat, a kommunizmus éveiben kialakított új városközpontot. Más magyar városokhoz hasonlóan 1945 után itt is a múlt átértelmezése volt a cél. Nemcsak új városnegyedek létrehozásával, hanem a propaganda eszközeivel is – e propaganda egyik kifinomultabb eszközét, Thiery Árpád könyvét izgatottan kezdtem olvasni, aztán csalódottan tettem félre: a Magyarország Felfedezése sorozatban megjelent Királynék városa néhány szép oldal, portré-, utca- és házleírás mellett inkább a hetvenes-nyolcvanas évek szellemét árasztja. Megkérdőjelezhetetlen realitásként mutatja a „haladást” és a „fejlődést”, melynek természetesen a párt és helyi vezetője az egyedüli letéteményese.

De a múltat nem sikerült eltörölni. Természetesen és szerencsére. A veszprémi vár és mellette az Óváros tér, a régi városközpont sértetlen maradt. E térről a Vár utcán keresztül Gizella királyné és Szent István szobráig sétálni egészen másfajta élmény – még akkor is, ha ki-kitekintve innen lakótelepkaréjokat és egy – csehszlovák síszállókat idéző – beton háromszöget látunk. Ezeken túl ott a hullámzó hegység, a Bakony kékje és zöldje. A szobrok mellől lenézve pedig a sziklák fehérje. És az igazi város megismerése, legalábbis nekem, itt kezdődött.

A szobrok mellett lesétálva nem pokolra szállás következett, egyáltalán nem: inkább leszállás a régi Magyarországba. A régi-örök Pannoniába. Amely általában szelídebb, csak a déli, a Balkánnal határos részén mutatja olyan sziklás arcát, mint itt, a Dunántúl közepén. A várból kikúszó Benedek-hegy meredeken szakad a patakvölgybe. A szűk Kollégium utcában vannak olyan házak, amelyeket mintha félbevágtak volna, hogy ne érintkezzenek a sziklával. Egy másik éppenséggel engedelmesen hozzátapad, és vannak olyanok is, amelyeket a legnagyobb szikla oltalmában – vagy fenyegetettségében? – építettek. Az egyik tetőcserepei mintha a sziklákkal feleselnének, a másiknak kőtoldalékos melléképülete van – elképzelem, milyen lehet belülről –, a harmadiknak szép kertje van, egy kőrisfához hajó formájú faházikót építettek, sellő van az orrán, kalózjátékok a fedélzeten, gyerekjáték ez a kontinens belsejében a tenger igézetével. A kertben álló emeletes lakóház pedig a jó, harmonikus élet üzenetét közvetíti a szikla és a patak között.

Újra meg újra elgondolkodom itt Pannoniáról, és eszembe jut az ókori provinciát bemutató, hártyába csomagolt, 1939-es kis Officina-remek, Kovrig Ilona Pannoniája. Már első soraival megfogott: „Magyarország területén, földrajzi fekvésénél fogva, az ókorban is érintkezett Kelet a Nyugattal. Pannonia kultúra tekintetében már ekkor végérvényesen a Nyugathoz csatlakozott, de földjét Kelet szellemi és anyagi kultúrája sem hagyta érintetlenül. A két oldalról jövő kultúráramlatok itt találkoztak össze, s noha a nyugati tényezők mindég erősebbek voltak, végeredményben mégis a kettő egyesüléséből előállott keveredés határozta meg az itteni művelődés sajátos arculatát.” Távoli provincia volt Pannonia, nem tartozott a jelentősek közé, Róma hatása mégis erősnek bizonyult. A napfényes, latinos Nyugat-Magyarország, a Dunántúl mítosza is erre épült – és ez a mítosz él.

A patakvölgyből egy kolostorrom és egy oszlopos falú malom mellett a nosztalgikus nevű Céhház utca felé megyek, az emelkedőn előtűnik a vár. A barokk szeszélyességét a sziklák szigorúsága ellensúlyozza. A nosztalgikus nevű utcában nosztalgikus kocsma vár, az Orgona söröző. Asztalainál éppen kártyáznak, és ezt itt komolyan veszik: a falon bonyolult táblázatok mutatják a játékok állását. Romkocsma ez, mégpedig eredeti: romos és gazos a kertje, összevissza a bútorzata – de élettel teli, barátságos. Talán éppolyan eredeti, közhelyes és titokzatos, mint az Unicum, amit a kőkerítés mellett iszom.

Békés, földszintes 20. századi családi házak következnek bádogajtókkal, fugázott kerítésekkel, zöldre, sárgára, kékre festve. Aztán, a völgyhíd után, a dolomitba robbantott úton a Jeruzsálem-hegyre érve, szinte megelevenedik a 19. századi Dunántúl. Földszintes vagy egyemeletes házak megbarnult-megfeketedett lábazattal és ajtókkal, félre­csúszott redőnyökkel, mohás padkákkal és eresz­csatornákkal, régi utca-, házszám- és névtáblákkal. „Georgi Lajos és fiai könyvkötők” – írja a régi, szétfolyó fémcégér a salétromvert falon. Egy tornácos házon a „százbubis” veszprémi szódát hirdetik. A Kert utca egy lépcsőnél ér véget: az egykori főúthoz érek. Előtűnik a modern város, a húszemeletes a szinte mindenhonnan látható lapos tetős tömberejével. De még erősebb a múlt vonzása, Pannonia ereje. Régen itt haladt a Budapest–Graz–Itália-országút. Enyhén kanyarodik – és ez egy itt álló tiszafának köszönhető. A több mint háromszáz éves, tízméteres fa miatt változtatták meg az út nyomvonalát. Megérintem a fenyőére emlékeztető, de puha leveleket, felnézek a fára. Egy enyhe kanyar, egy gesztus, egy kis engedmény – néha ennyi is elég.

Hasonló tartalmak

Enyhe kanyar

Évezredeket érintő csalinkázás Veszprém szűk utcáin Muszatics Péter író, filmtörténész, fesztiválkurátor vezetésével.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!