ÖNEGYÜTTÉRZÉS

Ha egész nap pörgök, hajtok, akkor nincs időm arra, hogy érezzem, hogy fáradt vagyok vagy fáj valamim. Az önegyüttérzés az, hogy merek figyelni magamra, veszem a testem jelzéseit, a lelkem érzéseit, a dühöt, a haragot, és nem akarom őket elfojtani, engedem, hogy legyenek, és megkérdezem tőlük, mit várnak tőlem. A harag mindig jelzőrendszer, mögötte fájdalom van. Ha pedig ki is merem mondani, akár magamnak, akár valaki másnak, hogy miért vagyok dühös, az még jobb, mert akkor oldódik. Ha nem törődöm vele, olyan leszek, mint egy rosszul lezárt kukta, a haragom egyszer csak testi tünet vagy pszichés krízis útján talál utat magának, és olyan torz helyzetek jönnek létre, amilyeneket biztosan nem akartam. Az önegyüttérzés, a szolidaritás önmagammal az öngondoskodás alapja.

KIÉGÉS

Van egy előadásom, amelynek a címe: Lehet-e jól, aki mindig jó? Az az alapgondolata, hogy sokan azt tanultuk meg gyerekkorukban, hogy akkor leszünk jól, ha mindig jók vagyunk, és mindenkinek megfelelünk. Akkor gondoskodnak rólunk a szüleink, ha kitűnően tanulunk, teljesítünk. Csak az a baj, hogy a kitűnőségben rövid úton ki lehet égni – bármelyik szerepünkben ki tudunk égni, nemcsak a forprofit szférában vagy a segítő szakmában, de anyaként, társként, közösségi emberként, bármely hivatásunkban. Az öngondoskodás fogalma már gyerekkorban sérülhet, ha valaki azt sajátítja el, hogy nem akkor van jól, ha megérzi, mire van szüksége, hanem ha megfelel az elvárásoknak.

SEGÍTSÉGKÉRÉS

Hiszek abban, hogy az ember alapvetően jó, nyitott a jóra, csak sok minden akadályozza. Ha a saját egészséges vágyaira reflektál, és ehhez még kap egy külső segítséget is, egy jó segítőt, egy jó szakembert, akkor egy idő után a lélekből feltör az a belső erő, ami a lelki egészség felé viszi. Sok olyan gyógyulást láttam már, amikor valaki mellé odaállt egy segítő, aki elfogadta, figyelt rá, nem akarta megmondani neki, hogy mit kell csinálni, és a másik ember elkezdett növekedni – elkezdte érezni, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy teljes életet éljen. Az a tapasztalatom, különösen az utóbbi két évben, hogy telítettek a pszicho­lógiai, pszichiátriai rendelők. Óriási az igény, szinte kevés a szakember. Várom a pillanatot, amikor majd tb-finanszírozással lehet például terápiához jutni, sok kutatás szerint ennek a döntésnek a gazdasági haszna is kimutatható lenne.

EGÉSZSÉGKULTÚRA

A közösségi médiában gyakran láthatunk olyan képeket, amelyeken valaki gyönyörű környezetben, gyertyákkal körülvéve, teázgatva meditál. Ez is azt jelzi, hogy a lelki egészségkultúra iránt növekszik az igény. Úgy látom, hogy egy bizonytalan politikai-gazdasági helyzetben is lehet kultúrája annak, hogy csöndben vagyok naponta valamennyi időt, vagy kimegyek a természetbe, sétálok. Hála Istennek, a járvány idején rengetegen rászoktak a kirándulásra. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a zöld környezet látványa egyrészt nyugtatólag hat, másrészt a biológiai óránk beállításával hozzájárul a lelki egészségünkhöz. Az elmélyült tevékenység, a csönd pedig belső átstrukturálódásokat indít el, és ez gyógyító.

KÖZÖSSÉGBEN

Van egy általános tapasztalat arról, hogy ha egy új szokást akarsz az életedben meggyökereztetni, akkor ne nagy elhatározásokat tegyél, hanem keress olyan embereket, akik azt már élik. Ha olyan közeget találsz, ahol kultúrája van az önmagunkra figyelésnek, akkor az megtart téged is. A testi-lelki egészséget sem lehet egyedül óvni, mert az élet arra van berendezkedve, hogy kihasználjon, mert egyfolytában kérnek tőlünk, és a jó emberek úgy vannak bedrótozva, hogy ha kérnek tőlük, akkor adnak, adnak, adnak. Ezért kell olyan közeget találni, ahol természetes, hogy nem csak másnak adsz, mert akkor egy idő után már nem lesz miből adnod. Az öngondoskodás nem önzés, és szeretheted magad akkor is, amikor nem vagy hatékony, nem segítesz, nem termelsz, hanem csak úgy, önmagadért.

TÖLTŐDÉS

A segítő szakember a személyiségével dolgozik, ezért egyszerűen rá van szorulva az öngondoskodásra. Olyan ez, mint mikor a mesterember a munka végeztével lepucolja a szerszámait. Engem a természet tölt fel, kitapasztaltam, hogy a lakóhelyemen hol lehet a legközelebb elérni a zöld környezetet. Gyalogolni, a levegőt, a napfényt élvezni, akár másokat magammal hívva – valahogy zsigerileg ráéreztem arra, hogy nekem ez a legjobb. Ehhez jött mostanában a magas hegyek között megélt tágasság- és állandóságélmény. Amikor fölmegyek a hegyekbe, akkor megtapasztalom, hogy mindig ugyanúgy állnak, és ugyanúgy fognak állni akkor is, amikor az én kis kríziseim meg szorongásaim már rég elmúltak. Megszerettem a hegyeket, annak a tapasztalatával ajándékoztak meg, hogy az életben végül is minden rendben van.

ÚTRAVALÓ

Nyáron férjhez ment az egyik lányom, és arról beszéltem nekik az esküvői vacsorán, hogy úgy jók és szerethetők, ahogy vannak, úgy jók, ha önmagukat adják a házasságban. Annyi esküvői beszédet hallottam már arról, hogy „áldozzátok fel magatokat egymásnak, legyetek egymás szolgái, alárendeltjei”… Nem, legyünk inkább önmagunk, mert a lélek alapvetően a jóra irányul, csak az előtte tornyosuló akadályokat kell időről időre elbontani.