Sorsszerűen, éppen Panatta említésekor megérkezik az immáron olimpiai bronzérmes Decsi Tamás is. Azért sorsszerűen, mert gyerekként ő is teniszezőként kezdte. Öt évvel idősebb András bátyja ugyanis akkor már tehetséges korosztályos kardozó volt, és a család nem akart a szükségesnél több súlyt pakolni a kisebb fiúra. A végzetét azonban nem kerülhette el. Egyre több időt töltött a vívóteremben a testvére és az édesapja mellett, majd amikor a kadett és junior korosztályban világ- és Európa-bajnok, felnőttválogatott András karrierjének egy térdszalagsérülés sajnálatosan véget vetett, az egyetlen aktív és hasonlóan sikeres Decsi maradt a páston. Bátyjára egy másféle, ám ugyanilyen reményteli karrier várt. Tíz évig Hongkongban és Szingapúrban volt edző, majd 2015-ben, kifejezetten Szilágyi Áron hívására hazatért, egy évre rá pedig a magyar férfi-kardválogatott – amely egy idő óta stabilan a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron négyest jelenti – élére került, ahol többek közt Decsi István is segíti a közös munkát.
„Az, hogy az édesapámmal és a testvéremmel dolgozhatok együtt, nagyon sok pluszt ad nekem; szeretek a családommal lenni, sem a magánéletben, sem a páston nem voltak soha különösebb konfliktusaink. Talán ez is benne van abban, hogy bár eredetileg a riói olimpiáig terveztem a pályafutásomat, nekifutottam Tokiónak is, sőt nemrégiben úgy döntöttem, Párizsig meg sem állok, remélve, hogy ott még fényesebbre cserélhetjük a mostani bronzérmünket – csatlakozik a beszélgetéshez Decsi Tamás. – Harminckilenc éves vagyok, de a kor nem foglalkoztat, nem érzem magam fizikailag vagy mentálisan öregebbnek, mint tíz évvel ezelőtt. Talán azért sem, mert a mi famíliánkban soha nem csak a sportban elért jó eredmények voltak a fontosak, hanem a szellemi erőfeszítések is. Jelenleg az edzősködés és a válogatottbeli felkészülés mellett a negyedik egyetemet végzem, gyakorló ügyvédjelöltként büntetőjogi tárgyalásokra járok, és éppen a szakvizsgámra készülök. Ami érdekes, hogy rájöttem, az ügyvédség kicsit olyan, mint a vívás: lépésről lépésre építed a stratégiát, akárcsak egy asszó közben. De fordítva is igaz a dolog. A tárgyalótermi tapasztalataim alapján ma már könnyebben elfogadom a pást melletti zsűri elnökének döntéseit: a való életbeli alkalmazás, a trendek mindkét helyen gyakran felülírják a kőbe vésett szabályokat vagy a sok évtizedes hagyományokat.”
És ha már hagyományok, a Kertvárosi Vívópalota, úgy tűnik, nemcsak a kardozni vágyó gyerekekből nem fogy ki soha – szeptemberben rekordszámú, nyolcvanfős jelentkezés volt a kezdő csoportokba –, de Decsiekből sem. András lánya, a tizenegy éves Linda, Tamás fia, a kilencéves Hunor és kislánya, a hétéves Boróka szintén sűrűn megfordulnak itt délutánonként. És ki tudja, talán nem is olyan sokára az ő fotójuk is felkerül arra az egyre sűrűbb hátsó falrészre, amely az alig több mint tíz éve alapított Kertvárosi VSE színeiben versenyző fiatalok sikereit hirdeti – a dicső múlt méltó folytatásaként.