Menü
Egy fiatal srác fél évszázadig asztalfiókban lappangó negatívjai meghökkentő fénytörésben láttatják a hetvenes évek Budapestjét. A később évtizedekig híradó-operatőrként dolgozó Kereki Sándor nemrég a Fortepannak adományozta szenzációs felvételeit.
Nagyjából egy évtizedig, a gimnáziumtól a műszaki egyetemi éveken át a családalapításig tartott az az időszak, amikor Kereki Sándor kivételes erejű felvételei készültek. Majd mintha egy csapásra mindent elvágtak volna – mint amikor Arthur Rimbaud tizenkilenc évesen rövid ideig tartó, de annál jelentősebb nyomot hagyó poétai tündöklését lezárva felszállt egy Belgiumba tartó vonatra –, úgy maradt abba Kereki különös belső késztetésből fakadó utcai fotografálása. Hogy a gazdag anyag nem merült feledésbe, kizárólag a készítőnek köszönhető, aki – talán megérezve a képek mulandóságának veszélyét – tavaly a Fortepannak adományozta gyűjteményét. A több mint 4000 felvételből pillanatnyilag 1775 közt böngészhetünk.
Kereki Sándor gimnazistaként egy édesapjától kapott géppel kezdett fotografálni, és hamar passziójává vált a rácsodálkozás a világra a kamera lencséjén át. Első témáit lakókörnyezetében, a Szinyei Merse és a Kmety utca, valamint a Hunyadi tér, a Városliget és a Dózsa György út környékén, egy valamikori tisztes polgári világ maradékain találta meg. A kör aztán egyre tágult. A fiatalember különös érzékenységgel örökítette meg a belváros relatíve jól fésült atmoszféráját a nyugatias kirakatokkal, presszókkal és cukrászdákkal, szocialista dámákkal, jampikkal és az egykori úri középosztály túlélő elemeivel. Fotóin visszatérő helyszín az I. kerület is a tabáni szánkózókkal és az ostrom romjaiból a hatvanas évek végére újjáéledő Vár pezsgő életével. Időnként a Budai Ifjúsági Park látogatói között is szétnézhetünk, a trapéznadrágokból és a jelentős arcszőrzetekből látható, hogy már nem Rajnák elvtárs marcona beengedőemberei kérik számon a fiatalokon a szocialista erkölcsöket. Kereki egy idő után amerre csak megfordult, gyakorlatilag mindent lencsevégre kapott. Fotózta többek közt a népligeti autóversenyeket és az ügető sajátos közegét, ahol a deklasszált dzsentritől a szocialista kishivatalnokon át a csepeli gyári munkásig mindenki a szerencse és a nyerni akarás bűvkörébe került. Fényképezett Győrben, Szentendrén, a Balatonon, és természetesen egy-egy prágai vagy krakkói kirándulás során sem hagyta otthon a gépét.
A mesterséget autodidakta módon, folyóiratokból és könyvekből tanuló Kereki Sándor otthon, a fürdőszobában laborálta képeit. Idővel pályázatok rendszeres résztvevője, időnként nyertese lett. Fotóit egyes lapok is közölték, az Új Tükörben még Mándy Iván is írt hozzájuk rövid novellákat. A megrendelésre végzendő munka azonban nem ment neki, így a hetvenes évek Magyarországán nem vált belőle közismert fotográfus. A felvételek figyelemre méltó ereje nagyrészt őszinteségükben, készítőjüknek a világra való tiszta rácsodálkozásában és ösztönösen jó emberismeretében keresendő. Munkáiból hiányzik a profi fotográfusok rutinja; nem lovagolta meg a divathullámokat, és nem alkalmazkodott a kor hazai sajtójának esztétikai és tartalmi elvárásaihoz sem. Az esendő embert ábrázolta a kisgyermektől az aggastyánig, s közben akarva-akaratlanul megragadta a hetvenes évtized hírhedten szürke, nyúlós és túlontúl hosszúra nyúlt időszakát.
Érdekes a képek utóélete is. A nyugdíjazásáig a Magyar Televízió operatőreként dolgozó Kereki Sándor eleinte a legkevésbé sem volt meggyőződve arról, hogy fotói bárkit is érdekelnek, ahogy arról sem, hogy radikális szerkesztés nélkül alkalmasak-e egyáltalán a publikálásra. Ám az idő igazolta ennek a tíz évnek a termését, amelyben olyan integráns alkotói szabadságot vélünk felfedezni, amivel legfeljebb a nyugati világ street fotósai működtek ezekben az esztendőkben. Felvételei értékét tovább növeli a döntő pillanat megragadásának képessége. Azé a döntő pillanaté, amelynek fontosságát a fotográfiai gondolkodásmódot a 20. század második felében alapjaiban meghatározó, legendás francia fényképész, Henri Cartier-Bresson is hangoztatta. Ezt pedig csak akkor tudjuk megvalósítani, ha nemcsak testileg és lelkileg, de fejben is átadjuk magunkat a fotografikus képalkotás mágikus tevékenységének. Kereki Sándor egyetlen évtizedet foglalkozott csak a fotográfiával, ám így is maradandót alkotott.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
