A mai kor embere viszont majdnem teljesen kiszakadt abból az egységből, abból a fajta teljességből, amit ön most felvázolt. Zaj, rohanás, pazarlás, végtelen kizsákmányolás – ez jellemez minket. Miért alakult így?
Azért, mert az ember eltávolodott Istentől. Pedig egyedül az Úr képes olyan tartást és alapot adni, ami nem engedi, hogy túlzásba vigyünk dolgokat vagy elszálljunk. Ha az ember elszakad a hitétől, felborul minden. Akkor nemcsak a természetet, a teremtett világot, de a szüleit, őseit, embertársait és magát az életet sem tiszteli.
Mit gondol, mi lépett Isten, a természet, a teremtett világ és az élet tiszteletének helyébe? Mi került a középpontba?
Sajnos mára az élvezetek hajhászása lépett a helyükbe. Minden azt hirdeti, hogy ha megveszel vagy megteszel valamit, attól majd biztosan jól fogod érezni magad – mert megérdemled. Ha valamit el akarnak adni – egy terméket, szolgáltatást vagy bármit –, a reklámokat telerakják meztelen nőkkel, csábító ételekkel, hamis képekkel, amelyek után az ember vágyakozhat. Miért van erre szükség egy olyan világban, amelynek amúgy is van anyagi síkja? Miért kell még jobban belemerülni az anyagi létezésbe – teljesen, hogy ki se lássunk belőle? Mostanra felborult az egyensúly a szakrális és a materiális világ között. Ezt már tagadni sem lehet, mindenki érzi, még az is, aki valamilyen oknál fogva nem akar róla tudomást venni.
Szülőföldjén, Moldvában az emberek még közel vannak ehhez az idillinek tűnő földközeli állapothoz?
Kicsit talán közelebb vannak, de sajnos már őket is elsöpörte ez a világhullám. Csángóföldre is begyűrűzött az a jelenség, amiről beszéltünk. Óriási a különbség a mostani csángó élet és aközött, amikor még gyermek voltam. Akkoriban a csángók szinte középkori világot éltek, mára ott is felborult valami. A régi ember még tudta, hogyan kell megteremteni az égiekkel való kapcsolódás feltételeit.
A fentiek fényében mondhatjuk, hogy a földközeli állapot valójában égközeli állapot?
Valahogy így. Volt idő, amikor az ember életének természetes része volt, hogy megteremtette azt a hangulatot, amelyben hálát tudott adni vagy méltón tudott kérni a Jóistentől. Nem csak úgy sebtében fordult az Úrhoz, vagy akkor, ha bajban volt. Még tudta, hogyan rendezzen be egy sarkot a szobájában, ahol aztán nyugodtan beleereszkedhet az imába. Mindez arra inspirálta az embert, hogy az ima alatt minden porcikája fel tudjon emelkedni.
Az anyaggal dolgozó kétkezi munkában mennyire fontos ez a fajta szemlélet?
Nagyon fontos. Én úgy gondolom, hogy a jó művészet szakrális. Sajnos azonban valahol a 20. században történt egy törés – valami, amit előbb fejtegettünk –, amely aztán a művészetben is megjelent. A művészet is együtt torzult a világgal. Én a munkáimmal igyekszem legalább valami keveset visszahozni, visszaadni a szakrális világunkból az embereknek. Egy Babba Mária- vagy egy angyalszobrocska – bárki beteheti a szobájába, és emlékezteti arra a másik világra: az életünk másik oldalára, amely lassan feledésbe merül.