Menü
Lassan harminc éve, hogy egy romos pince árnyékában kempingezett. Akkor ez volt számára a nagybetűs hely, a kilátás. Ma már otthon, birtok és távlat is. Gilvesy Róbertet építész kollégája ismertette meg a Káli-medence és az akkor még düledező Esterházy-présház történetével, a kanadai magyar származású férfi pedig egy év múlva már magáénak tudhatta a Szent György-hegy legszebb panorámáját.
A szíve mindig megsúgja Gilvesy Róbertnek, hol és hogyan kell építkezni, legyen szó házról, termőföldről vagy közösségről. Még csupán félig érezte magáénak a magyar földet, amikor beleszeretett a Szent György-hegyen egy tizennyolcadik századi pince hangulatába, és elhatározta, a romból birtokot épít. Azt mondja, kevés olyan, a hely vonulataihoz igazított épület van a Balaton-felvidéken, mint a földbirtokos Lengyel család által épített présház, amely az első világháború után az Esterházyakhoz, majd téesztulajdonba került.
A magára hagyott örökség felújítását 2007-ben kezdte el, megőrizve az épület eredeti karakterét. A környék stílusa előtt tisztelgő pince teraszáról lenyűgöző látvány nyílik a Balatonra, Szigligetre és a Tapolcai-medencére. A hegy déli lejtőin, nem messze a Lengyel család kápolnájától az ország egyik legszebb fekvésű forrása, az Oroszlánfejű-kút szomszédságában található birtok sajátos hangulatot kínál az erre járóknak. „Jó ez a magyar kifejezés, hogy tanúhegy. Ez a gyönyörű környék tényleg megszámlálhatatlan évnyi vulkanikus folyamatról, hagyományról, érzésről tanúskodik. Elképzelem, ahogyan a Szent György-hegy gyökere mélyen a földbe nyúlik, és onnan hoz fel nekünk, itt lakóknak valamiféle energiát. Engem megfogott, idekötött, és azóta is, bárhonnan érkezem, eltölt ez az érzés” – vallja Gilvesy.
OTTHON, ITTHON
A férfi Kanadát, a Nagy-tavak vidékét, szülei dohányültetvényét és családját hátrahagyva indult útnak. Noha gyerekkori faluja mára kisebb várossá nőtt, a közeli rokonság még ma is szinte egyazon út mentén fekvő farmokon él. Ő mégsem gyökereinek fordított hátat, mikor Magyarország felé vette az irányt. Nagyszülei egyik ágról Somogy megyéből, a másik, a Gyülvésziek pedig Erdélyből érkeztek a tengerentúlra, és egy ottani magyar közösségben találtak egymásra. A közös múlt és ez a kapocs mindig is fontos volt a családnak.
„Szerettem a gyerekkoromat, az összetartást, a kétkezi munkát, a földdel való szoros kapcsolatot, viszont már otthon is ösztönösen kerestem az új élményeket, a kreativitást igénylő feladatokat. Építészként végeztem Ontarióban, és Magyarországon is a szakmának köszönhetően töltöttem huzamosabb időt, előtte leginkább jóleső időutazásként fogtam fel az itteni családi nyaralásokat” – emlékszik vissza.
Az építész hosszabb ittléte során döbbent rá igazán a már gyerekként is érzékelt különbségekre a két ország között. „Furcsa volt, de én nagyon szerettem a rendszerváltás utáni évek hangulatát, a nemzetköziséget, a fiatalok lendületét. Az építkezéseknél először nem értettem ugyan, hol a védőruha és a bakancs a mezítlábas magyarokról” – meséli nevetve. Gilvesy nem sokkal később épp egy építész kollégájának hála fedezte fel a Szent György-hegy vidékét.
A Gilvesy-birtokon minimális beavatkozással művelik a területeket. Róbertnek fontos, hogy borai tükrözzék a helyet, ahonnan származnak. „Az a jó, sikeres bor, amelyikből szeretnénk inni még egy pohárral. Erre a minőségre kell törekednünk” – vallja
PALACKBA TÖLTÖTT BORVIDÉK
A hely, amelyről már az első találkozásnál tudta, visszavárja, újra lehetőséget kínált Róbertnek a termőfölddel való munkára. Az építkezési munkálatok mellett szőlészeti ismeretekre is szert tevő férfi a pincéhez hamar szőlőt is vásárolt a hegy legrégebbi dűlőjén, a Tarányin, majd Ruppert Márton borásszal közösen belevágott a borkészítésbe.
„Már huszonévesen beleszerettem a borba – magyarázza –, de a saját pince mutatta meg számomra, milyen fantasztikus alkotói folyamat, ahogyan a föld terméséből termék készül, amelyet aztán el kell juttatnom a megfelelő helyre, legyen az egy üzlet kiemelt polca vagy egy nívós étterem. Ez a komplex tapasztalat foglalkoztat azóta is.” Alkotásra pedig ma már bőven van hely, Gilvesyék tizenöt hektárnyi területen dolgoznak, 2014 óta minden ültetvényt organikusan művelnek.
Fő fajtáik a rajnai rizling, a furmint, az olaszrizling és a sauvignon blanc. Most van egy kis kadarkájuk is, és szeretnének többet telepíteni, hogy legyen vörösboruk is. Róbert szerint az a legfontosabb, hogy minden borban szépen, őszintén megmutatkozzon a hegy jellegzetessége. Úgy tartja, „bort lehet szigorú szabályok alapján alkoholos italként készíteni, de úgy is, mint egy pohárba töltött érzést, amely tükrözi a borvidéket”.
A világlátott Gilvesy Róbertnek ajándék, hogy egy külföldi szemével is láthatja és láttathatja a magyarországi borkultúra helyzetét. Szerinte alapvetően borszerető nemzet vagyunk, s bár még mindig kissé zárt a piacunk, a fiatalabb generáció – amely sokat utazott, és látott más borfogyasztási trendeket – változást hozhat ebben. „Egy borásznak azt is el kell döntenie, hogy kinek készíti a palackokat, otthonra vagy külföldre szánja – figyelmeztet. – Ha ez megvan, nem szabad idegenkedni a marketingtől: fel kell tudnunk hívni magunkra a figyelmet.”
Emiatt határozta el azt is, hogy kis országunk nagy vulkanikus területeit megismerteti a világgal. A Volcanic Wines of Pannonia nevű kezdeményezése által összefogja a hozzá hasonlóan gondolkodó borászokat. „Túl vagyunk néhány eredményes bemutatón, előadáson, de a sikerhez jóval több forrásra van szükség. Hiszek benne, hogy összefogással képesek vagyunk növelni a magyar borok iránti keresletet. Ezt jól mutatja, hogy az utóbbi fél évben egyre nagyobb a külföldi érdeklődés” – mondja bizakodóan.
Az öröm és összefogás erejét a Bohém Légyott rendezvényeken érezhetik meg a látogatók. A birtokon készülő Bohém cuvée első évjáratától megtartott fesztivál a kultúra, a gasztronómia és a közösség ünnepe. Gilvesy elégedett mosollyal meséli, hogyan hozta el a sokaknál csupán a nyárhoz kötődő vidámság, a gondtalan, bohém kikapcsolódás lehetőségét a vidékre. „Szeretem a művészeteket, a jóízű fogásokat és beszélgetéseket, na meg a zenét a jazztől az operán át a handpanig. Ezeket együtt élvezni egy új, vagány helyszínen, a hegy lábánál, Nemesgulácson a borkultúra égisze alatt felemelő – ezért is próbálunk általában teliholdnál összegyűlni. A fénye még jobban látni engedi a vidéket.”
ÉREZHETŐ A KÖZÖS SZERETET
Kihoz a teraszra egy képeslapot, amelyen látszik, hogy sokszor forgatja a kezében. Hamvas Béla mondata áll rajta a Badacsony és a Szent György-hegy összehasonlításáról: „a szentgyörgyhegyi olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából alig mozdult ki, és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek” – olvassa, s talán e szavak kifejezik, mi is az az érzés, amibe oly sokan beleszerettek, és ami miatt a hegyen élő és alkotó emberek annyira ünneplik és óvják életterüket.
„Sokan sokfélék vagyunk itt, de közös célunk vigyázni a hegyre: tavasszal elmentünk szemetet szedni egy kisebb csapattal, Kovács Beával a Búzalelkéből, Bencze Istvánnal és másokkal. Ha az itt élők időről időre foglalkoznak kicsit a heggyel, az a sok kicsi egyszer összeér.” Gilvesy szerint a körülötte lévők ugyanúgy értékelik a helyet, ami felerősíti a csak itt átélhető élményeket: „Néha meg szoktuk kérdezni egymástól: »Láttad a naplementét? Onnan milyen volt?« Na, amikor megéljük ezeket, akkor érezhető a közös szeretet.”
Nézi a vidéket, melybe harminc éve beleszeretett. „Olyan termőhely ez – mondja végül –, amely nemcsak önmagában gyönyörű, de gyönyörű életformát is kínál, ha az embernek van ideje és energiája. Én mint állandó újonc még mindig csak a sok felfedeznivaló felszínét kapargatom.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
