A film látványvilágát képzőművészeti stíluskettősség jellemzi, a történet valós idejét viszonylag realista módon rajzolták meg, a szereplők gondolataiban megjelenő képeket, emlékeket pedig a korabeli krónikák stílusában jelenítették meg. Konkrétan a Manesse-kódex illusztrációit vették alapul, amelyek a középkori élet úriasabb oldalát ábrázolják. A Képes krónika is korhű alapanyaggal szolgálhatott volna, de azzal Jankovics már több alkalommal is dolgozott, így esett a választás a Nagy heidelbergi daloskönyvként is ismert kódexre.
A rajzfilmben Arany János is megjelenik mint szellemalak, narrátorként végigkíséri az eseményeket, de csak a nézők látják, a szereplők természetesen nem. Kevesen tudják, hogy a Toldi születésekor Petőfi Sándor készített egy tollrajzot Arany Jánosról, amely Jankovicsnak is ihletet jelentett, ez alapján készítette el a költő figuratervét. Mivel ő a mesélő, az ő hangján szólalnak meg a karakterek is – a valóságban Széles Tamás színművészén, aki Az ember tragédiájában Ádámnak kölcsönözte a hangját.
Arany János beemelésével Jankovicsnak lehetősége nyílt a költemény egy eddig háttérbe szorult elemét is felerősíteni, mégpedig azt a finom iróniát, amellyel a szerző kezelte a történetet. Így például nagyobb hangsúlyt kapnak az olyan megjegyzések, mint amikor a narrátor a második énekben, látva a nagy sürgés-forgást a családi háznál, felteszi a kérdést: „Toldi Lőrincnének most van-é a torja? / Vagy menyegzőjének hozta így a sorja? / Tán megunta gyászos özvegysége ágyát, / S másnak adta élte fonnyadó virágát?” Így egyfajta kedélyesség is jellemzi a szöveget, amelyet nehéz lenne vizuálisan visszaadni Arany szelleme nélkül.
A pályázat, amire a film készült, elvárta, hogy a mű teljes szövege elhangozzon a kész anyagban, de Jankovics már a kezdetekkor leszögezte, hogy ezt nem fogja teljesíteni, mivel egészen más az elbeszélő költemény belső ideje, mint egy film ritmusa, így az eredeti szöveg kicsit több mint fele hangzik el, a kimaradt részletek azonban vizuálisan természetesen megjelennek. Ugyancsak vitatott kérdésnek számított a készítés során, hogy milyen formában kerüljön a közönség elé a végeredmény – eredetileg sorozatról volt szó, de a rendező unszolására némi változtatással készült egész estés verzió is. A sorozat tizenkét részből áll, ahogyan az alapmű is, ezek egyenként tízpercesek, illetve egy rövidebb Előhang is tartozik hozzájuk. Jankovics ragaszkodott a régebbi technikákhoz, így kézzel készültek a rajzok, csupán az utómunkák és az effektezés zajlott számítógépen.
Újdonságnak számít a már említett mitológiai háttér erőteljesebb megjelenése is: vegyük például Toldi küzdelmeinek hármasságát, amely a mitikus gondolkodás szerkesztésmódjára jellemző, vagy a testvérek, Miklós és György szembenállását, amely az ikermítoszok jegyeit hordozza. Toldi alakját már a századelőn népmesei hősként kezelték, Moór Elemér művelődéstörténész Erős Jankó alakjával vetette össze, ő is emberfeletti erővel rendelkezik, farkasokkal küzd, egy bikát is földhöz vág, valamint úgy megszorítja az ördög kezét, hogy annak ujjaiból vér serken. Külön érdekesség, hogy a külföldi változatokban Jankó a király konyháján szolgál, ahogyan az Ilosvai Selymes Péter- vagy a Dugonics András-féle Toldi-történet főhőse. Előbbiből idézett is Arany a művében, a 18. század végén született utóbbi darab azonban kevésbé ismert. Ezenkívül a cseh vitézzel folytatott szigeti párbaj jelenete a Trisztán-eposzokban, valamint a norvég sagákban is visszaköszön, ezekhez Ilosvai verses műve áll a legközelebb. A jelenetet egyébként Arany feldúsította a néphagyomány ismert elemével, amikor is Miklós „Csónakát berúgta a széles Dunába: / Mintha korcsolyázna, futott az a habon, / Partba vágta orrát a pesti oldalon.” Ez is mutatja, hogy Arany tudatosan olvasztotta egybe a mondai hagyományt, a mítoszokat és a mesék motívumait.