SZOCIALISTA MECHANIZMUSOK
Annak a fránya utazóközönségnek azonban még ez a kapacitás sem volt elég. A probléma orvoslására 1982-től engedélyezték a magántaxizást. Noha voltak, akik a sűrű fillérre alapozták üzletpolitikájukat, a piac abszurd működését mutatja, hogy a kínálat bővülése rövid idő elteltével az árak emelkedésével járt. Színesebb lett a taxik világa, és mivel a maszekokat nem kötötték olyan szigorú szabályok, mint az alkalmazottakat, feltűntek a kocsikban a kiegészítők: a beépített rádió, később rádiós magnó, a műgyantás váltógomb – a legtöbbször kisautóval a közepén –, a fagolyós üléshuzat, a kormányvédő, néha a műszerfalra szerelt fogyasztásmérő. És persze ott voltak a már-már nélkülözhetetlen matricák: „Sértődés ne essék, dohányozni ne tessék!”; „Kuka utas, vésd az észbe, hogy ne szólj bele a vezetésbe!”; a hátsó fertályon narancsvörös alapon nagybetűs CASCO felirat, amiből sokan CSAO-t fabrikáltak. A taxivállalatok sokáig még azt sem engedték, hogy a sofőr Sokol rádiót tegyen a műszerfalra.
A szigorú előírásokért és a kötöttségért cserébe ott volt a karbantartásról, szerelésről, tisztításról gondoskodó háttér-infrastruktúra. Igaz, a logikusan felépített, pontosan szabályozott felszín alatt farkastörvények uralkodtak. Az élelmesebb sofőrök „mikroadományokkal” segítették elő a szerviz lelkiismeretes munkáját: aki becsúsztatta a zsebbe az elvárt húszast, ötvenest, százast, az hamarabb sorra került, és szinte biztos lehetett benne, hogy szolgálat közben nem kell félrehúzódnia szelephézagot, karburátort vagy gyújtást állítani, a motor elegendő krafttal dolgozik, és literekkel kevesebb benzint hörpint fel. Sápot húzott a kapus, a garázsmester, az alkatrészes, a lakatos, a motorszerelő, az autóvillamossági szakember, a kárpitos, az ellenőr – de sok taxisnak még így is megérte, mert a tisztességesen karbantartott autóval többet tudott keresni.
A nyolcvanas évek végére a két nagy taxivállalat sokkal engedékenyebb lett a kocsikba és kocsikra szerelt extrákat illetően, talán nem függetlenül attól, hogy ekkor a maszekokon kívül már új társaságok is jelen voltak a piacon, többek közt a Budataxi, a City Taxi, a Rádió Taxi. Ennek megfelelően az autópark is változatosabbá vált, legnagyobb számban Daciákkal színesedett. A szórványos nyugati import egyre erősödött a rendszerváltozás közeledtével. A taxisblokádban a Ladák, Daciák, Wartburgok és a teherfuvarozó Barkasok, Zukok, IFA-k mellett már szép számban vettek részt nyugaton levedlett Opelok, Fordok, Volkswagenek, Mercedesek. De azért a Lada még sokáig meghatározó szerepet játszott – a Szomszédok Taki bácsija is a sorozat 1999-es befejezéséig hűséges maradt a gyártmányhoz.
A mából visszapillantva megállapíthatjuk, hogy a Ladát az Isten is taxinak teremtette. Igaz, a szülőhazájában ezt nem tudták, és nem csak azért, mert arról voltak meggyőződve, hogy az isten 1924 óta a Kreml mauzóleumában nyugszik: bármily hihetetlen, a Szovjetunióban egyetlen nagy taxivállalat sem alkalmazott Ladákat.