Bábuk huszadik százada – Anna Margit életmű-kiállításáról
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Menü
A kazetta szalagját néha úgy húzza a magnó, mintha sírnia kéne, pedig ez rockzene, itt hisztinek nincs helye. Jon Bon Jovi hülyét csinál magából az Alwayszel, de a Bravo magazin közönsége töretlenül imád mindenkit, aki ebben a színes-szagos izében megjelenik. Egy nap azt veszem észre, hogy a középen behajtogatott plakátok közül mindegyik ugyanolyan, csak az arcok változnak. Ugyanaz a fény, a háttér, talán még a ruhák is. Építik a Mammut bevásárlóközpontot. A Széna tér irányában hosszú, egyszínű fal akadályozza meg, hogy valaki bekukucskáljon az építkezésre. Kitalálom, hogy piros festékkel felírom majd rá: „Rómaiak, menjetek haza!” Ezzel az ötletemmel haknizok, ha valakivel arra járok, aztán egyszer csak már nincs hová felírni, felépül ez a méretes bevásárlóközpont. Minden téren nyílik egy McDonald’s vagy egy Burger King. Még csak kapiskáljuk, de valójában már ugyanazt esszük.
Reisz Gábor (1980, Budapest) filmrendező, két nagy sikerű játékfilm, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek alkotója. Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy magyar dalról, ami valamilyen okból fontos számukra
És akkor a semmiből a fáradt magnó új életre kel, mintha elemet cseréltek volna benne. Egy ideig el sem tudom dönteni, hogy mi ez. Valami rockopera? De mik ezek a szövegek? Ismertem a Ferót a Ricéből, bírtam is, de ez nem az a lakossági punk rock zene. A Bikinit is ismertem, de elég hamar világos volt, hogy semmi köze a nehéz dolgú katonához, fagylalthoz vagy bármilyen kósza katicabogárhoz. Ez itt valami más, amit én soha nem hallottam előtte. (És azóta sem.)
Ez itt egyszerre érzelem, őrület, agymenés, kultúrsznobizmus és legalja üvöltés. Nekem ez sokkal több, mint a Bizottság meg a VHK meg a Kiadó. Ez akkora baromság, hogy csak halál komolyan lehet venni. Ki csinál szódát. És persze ez egy generáció egyik frázisa, amit épphogy súrolok, de a része vagyok. Valószínűleg a világ sok más táján is feltették ezt a kérdést, hogy ki csinál szódát, mégis azt érzem, hogy ez a mondat sokkal magyarabb, reprezentatívabb. Oda-vissza hallgatom a kazettát, majd a cd-t, majdnem minden házibulin próbálom sunyin betenni, mert egyszerűen érdekel az emberek arcizmainak furcsa rándulása, amikor ez a dal megszólal.
Hála istennek, két nagyon jó barátomra is nagy hatással volt ez a zene, és onnantól csak lestük a Pesti Estet, hogy mikor lesz koncert. Az Estnek az elején lévő reklámoldalát amúgy azonnal kitéptük, mert mi ugyan nem reklámozunk senkit, minket ne etessenek ezzel a szennyel. (Az már más kérdés, hogy az egész Pesti Est egy reklámgyűjtemény volt, de az ilyen éleslátás nem feltétlenül elvárható ebben a korban.)
És akkor a legnagyobb meglepetésünkre Nagy Feró és a Bikini fellépett a Sziget nagyszínpadán. Életem egyik meghatározó koncertélménye volt. Már délben kint voltunk, figyeltük, hogy ki az, aki erre érkezett. Amikor kezdődött a koncert, akkor talán ha kétszáz ember álldogált a színpad előtt. Aztán ahogy elértünk a Szódáig, és valakinek a nyakába ugorva körbenéztem, már öt-hatezer embert, köztük rengeteg külföldit kapott el a vonatszerűen zakatoló dob, a néha lakodalmas zenére emlékeztető groove, a punkbetétek, amikre hatalmas zúzda indult. Még nem voltak műanyag lapok a küzdőtéren, tehát masszívan a porban toporzékolt mindenki, és lendítette az égbe az öklét győzedelmesen, hogy „répa, retek, mogyoró”.
Olyan túláradó boldogság volt bennem, hogy azt éreztem, ha valaki kirúgja a fogamat, az is belefér, mert végre itt vagyunk, mindent akarunk, és minden a miénk is lesz.
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Klasszikus magyar és amerikai rajzfilmfigurák jelennek meg a budapesti utcák falaira kiragasztott paste-up graffitiken, amelyeket a máig névtelenségbe burkolózó street art alkotó, 0036mark készít a múlt évtized vége óta.
Kobza Vajk erőlködés nélkül teremt minden képzeletet megragadó saját univerumot, mely semmi máshoz nem hasonlítható. Legújabb albuma, a Csillanás olyan emlékeket, érzéseket, történeteket hív elő, melyekről a zajba fulladó világunkban már egészen elfeledkeztünk.
Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Ismerős Acok Egy a hazánk című lemeze, mely azóta is mérföldkőnek tekinthető – szélsőséges gondolatoktól mentesen, ma is érvényes és használható módon buzdít a határokon átívelő hidak építésére. Érdemes újrahallgatni.
A kortárs irodalmi élet nagy adósságot törlesztett azzal, hogy a 2003-as összegyűjtött versek után két évtizeddel Szécsi Margit lírai életművéből ismét kapunk egy válogatást Bicskám és szívem kinyitva címmel.
Bár az író legújabb könyvét olvasva többször is elfoghat minket a kétség, hogy a történetben megtaláljuk-e az igazságot, nyugodjunk meg, meg fogjuk – Vida Gábor ugyanis olyan erős írói talentummal építi a történeteit, hogy a végére minden kerek egésszé válik majd.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
