Bábuk huszadik százada – Anna Margit életmű-kiállításáról
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Menü
Nem véletlenül választottam e recenzió címének egy olyan mondatot, amely utal Orbán Ottó 1999-es kötetére: akárcsak a Lakik a házunkban egy költő, Tóth Erzsébet Kínai legyezője is kíméletlen önelemzést végez el, nem megkerülve a közéleti kérdéseket sem. Sőt ez utóbbiaknak a privát szférában való lecsapódása érdekli, miközben – a pályatársak megidézésével megtámogatva – folyton napirenden tartja annak kérdését, hogy mit is jelent ma magyar írónak lenni a hétköznapokban.
A Kínai legyező közéleti szólama meglehetősen paradox képet mutat, ugyanis a hazához való odatartozás meghatározó motívumaként egy régimódinak mondható toposzt használ: a vért. A Hol vannak a zászlók egy nagyon egyszerű megfigyelésből indul ki, abból, hogy a nemzeti ünnepeken már nem divat kirakni a trikolórt, az új építésű házakról pedig egyenesen lehagyják a zászlótartó rudat. Azonban az elégedetlenség gerjesztette önfeláldozás hevét („Ha lenne merszem felvágni az ereimet, / és biztos lehetnék benne, / hogy piros, fehér, zöld vér csöpögne onnan, / felajánlanám a zászlógyártónak, fessék be vele a vásznakat”) lehűti a verszárlat: a hazáért halás romantikus ideálját a racionalitás („Félek, hogy csuklómból is csak vérszín vér csorogna”) és a test önzése („és szükségem van a véremre”) semlegesíti.
A vér és a haza ilyesfajta összekapcsolása már a kötetnyitó darabban megtörténik az 1989-es vértelen rendszerváltás konnotációit kibontva. Az egész versben kitartott ironikus hangvétel („A bársonyos forradalomból / csak bársonyszékek maradtak”; „Akkor az ügynöklisták is előkerültek volna / véresen, ahogy illik”) viszont nemcsak a jelen állapot dicstelenségét ostorozza, de magának az elmaradt forradalomnak tulajdonított pátoszt is leépíti. A romantikus ábrándokkal való leszámolás pedig maga után vonja a reflexiót az alkotás körülményeire is, egyrészt az irodalmi trendekre („azt se tudtuk, kiáltványt írunk-e vagy verset”), másrészt az irodalom intézményességére („Ültünk az ilyen-olyan asztaloknál / árulókkal, ügynökökkel, gyilkosokkal”). Arra is reflektál ez a beszédmód, ahogy a vers kiáltványszerűsége, neoavantgárd aktivizmusa aztán a rendszerváltás utáni magyar irodalomban átfordult egy mindenről beszélő, a saját élet kitárulkozását a politikai történésekkel kölcsönös függésben megvalósító költészetbe. Tóthnál ez legtöbbször időszembesítő módon történik, például a Féknyúzban, amely a mostani úgynevezett véleményvezérek előképét azonosítja a diktatúra évtizedei alatt.
Tóth Erzsébet 1951-ben született Tatabányán. József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író. Közgazdász végzettsége ellenére hamar az irodalom felé fordult, volt a FIJAK (a József Attila Kör elődje) vezetőségi tagja, szerkesztette az ÉS versrovatát, és saját rovattal is rendelkezett a Magyar Nemzetben és a Magyar Hírlapban. 2013-tól az MMA rendes tagja. Főbb művei: Gyertyaszentelő (1982), A lisszaboni járat (2000), Szívhangok (2008), Aliz már nem lakik itt (2011), Kőrózsa (2012)
Ez a kultúrkritikai szólamokra építő, a jelenkori történelem évtizedeiben a privát és a közös ügyeket szándékosan együtt bemutató – ezzel a valamikori kádári tabut újra s újra megtörő – beszédmód megint divatba jött a fiatal lírában (friss példa rá Vida Kamilla Konstruktív bizalmatlansági indítvány című kötete). És ha Kukorelly Endre neve a legújabb költőgenerációban többször hangzik is el ezzel kapcsolatban, mint Tóth Erzsébeté, tagadhatatlan, hogy a Kínai legyező a maga kemény szabadverseivel is része ennek a hagyománytörténésnek.
Miből fakad ez a keménység? Elsősorban abból, hogy a kötet végig fenntartja a direkt megszólalás irodalmi beszédmódját, és a kényelmetlenebb témáknál, mint amilyen az ideggyengeség (Betegutak), az alkoholizmus (Valaki szomjazik) vagy a hajadonlét (Férjek), sem vált át ez a líra szerepjátékba. Az egyetlen téma, amelyet a megszólalások látványosan megpróbálnak elkomolytalankodni, a beszélőnek az anyjával való viszonya (Bolondóra, Emberi számítás), és ehhez kötődik az az abszurd, de egyáltalán nem életidegen helycsere is, amikor az anya öregségére gyerekké válik, akinek a tényleges gyereke kénytelen gondját viselni: „testem nehéz lett / mintha szültem volna / gyerekem nem lett / hát anyát szültem” (Gyerekségek). Tóth csavar is egyet a vallomásos hangvételen, mivel a versekben az nem az érzelemkifejezést szolgálja, hovatovább le is leplezi az élethelyzetek irodalmi megkonstruáltságát az olyan versekkel, mint a Lesz egy reggel („nincsenek tapasztalataim a boldogságról, / talán ilyesmi lehetne”), ezzel pedig gátat emel az előtt, hogy mindent, amit a beszélője mond, visszaolvassuk rá mint szerzőre. A szövegek többsége ugyanis a vallomásosságot számbavételként érti, és ez különösen szembetűnő az olyan daraboknál, amelyek a halott pályatársakat sorolják (Egy szál szegfű, Ha még élek).
A versjegyzőkönyvekből a költői létmód egyfajta vegetatív létezésként olvasható ki, amelyet könyvek és szobanövények szegélyeznek – utóbbiak esetében a Nemes Nagy Ágnes-i „tanulni kell a téli fákat” értelmeződik át több költeményben is (Nincs többé, Sziromszárnyakon), ugyanis a megszólaló élni tanul a fikuszától, annak kitartásáról, szívósságáról vesz példát: „A Rókatündér fikusz, és már többször készült / elhagyni, de mindig megesett rajtam a szíve, / olyankor kárpótlásul sokkal nagyobbra nőtt” (Lassú virág). Tulajdonképpen a költő a növénylét miatt képes felkészülni váratlan eseményekre, és túlélni olyan tragédiákat, mint amilyen a koronavírus-járvány (Álomveszély). Tóth Erzsébet Kínai legyezőjének versei így válnak életgyakorlatokká, amelyeket egy mai magyar költő tud kínálni az olvasóinak.
Tóth Erzsébet: Kínai legyező. Nap Kiadó, Budapest, 2021
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Klasszikus magyar és amerikai rajzfilmfigurák jelennek meg a budapesti utcák falaira kiragasztott paste-up graffitiken, amelyeket a máig névtelenségbe burkolózó street art alkotó, 0036mark készít a múlt évtized vége óta.
Kobza Vajk erőlködés nélkül teremt minden képzeletet megragadó saját univerumot, mely semmi máshoz nem hasonlítható. Legújabb albuma, a Csillanás olyan emlékeket, érzéseket, történeteket hív elő, melyekről a zajba fulladó világunkban már egészen elfeledkeztünk.
Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Ismerős Acok Egy a hazánk című lemeze, mely azóta is mérföldkőnek tekinthető – szélsőséges gondolatoktól mentesen, ma is érvényes és használható módon buzdít a határokon átívelő hidak építésére. Érdemes újrahallgatni.
A kortárs irodalmi élet nagy adósságot törlesztett azzal, hogy a 2003-as összegyűjtött versek után két évtizeddel Szécsi Margit lírai életművéből ismét kapunk egy válogatást Bicskám és szívem kinyitva címmel.
Bár az író legújabb könyvét olvasva többször is elfoghat minket a kétség, hogy a történetben megtaláljuk-e az igazságot, nyugodjunk meg, meg fogjuk – Vida Gábor ugyanis olyan erős írói talentummal építi a történeteit, hogy a végére minden kerek egésszé válik majd.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
