Tervezett tervezetlenség
Mialatt Máté mesél, végigjárjuk a péksütemény- és faillatban úszó műhelyt. Szinte hihetetlen, hogy ez a három kis helyiség és két ember elég ahhoz, hogy a friss gabonaszemekből forró kenyér legyen. „Itthon szokatlan dolog, hogy mi vagyunk a gazda, a molnár, a pék és az eladó is egy, vagyis két személyben” – magyarázza vidáman Andrea, de ahogy elmeséli, ez a gyakorlatban mit jelent, már csodálkozunk, hogy marad energiája mosolyogni. Hét elején őrölnek, ekkor készítik a kissé benedvesített gabonából a lisztet. Szerdán reggel keverik ki a tésztát, amelynek másnap hajnalig pihennie kell. Csütörtökön hajnali háromkor kelnek, mert kezdődik a sütés a délutáni piacra, ahol estig árulnak. Onnan hazatérve késő este még kovászolnak, hogy pénteken elő tudják készíteni a tésztát, szombaton éjjel kettőkor pedig már szól az ébresztő, hogy a reggeli piacra újra friss kenyérrel érkezhessenek. Egyheti munka kétnapi friss kenyérért. És mindeközben jut idő a családra, a földre, az állatokra is.
„Vannak nehéz pillanatok, időszakok, de az, hogy látjuk, a vevőink akár a Gerecse túlsó végéből is eljönnek az általunk készített kenyérért, a személyes kapcsolat a körülbelül száz, a heti kenyéradagot nálunk vásároló családdal, illetve a szabadság, amit megélünk ebben a munkában, csodálatos, semmivel nem pótolható dolgok” – mondja Andrea, majd férje folyatja: „Ha mégis úgy érezzük, borítani kéne mindent, elmegyünk futni. Futás közben lenyugszunk, beszélgetünk, elengedjük a gondokat.” „Így van – veszi vissza a szót a háziasszony, amikor már újra az udvaron állva nézzük a Gerecse őszbe hajló, legendákat rejtő dombjait –, az elengedés számunkra amúgy is fontos. Sokszor volt, hogy valamit elterveztünk, nagyon akartuk, aztán mégsem úgy sikerült, ahogy képzeltük. Megtanította az élet, hogy ne ragaszkodjunk a saját terveinkhez. Inkább arra menjünk, amerre nyílik út, és örüljünk annak, amink van.”