Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
A randevúzó párok, sikeres vizsgára koccintó egyetemisták, fáradt gőzt kieresztő kollégák és születésnapot ünneplő családok forgatagában helyet kap az állandóság. Hagyományok születnek, illetve támadnak fel a régi-új falak között. A folyamat szinte észrevétlen. Csupán annyi történik, hogy a „foglalt” táblákat időről időre a legkülönbözőbb asztaltársaságok ülik körbe, hogy aztán a pincért magukhoz intve a szokásosat kérjék. Csakúgy, mint egykor Karinthyék. Olyan klubok és baráti körök ezek, amelyek talán nem is léteznének a Hadik és a Szatyor nélkül, de amelyek nélkül a kávézó, illetve a bár sem lenne az, ami.
Szerda délután három óra, a pincér tálcáján négy sörrel és egy pohár vízzel közeledik a hátsó sarokban álló terebélyes asztalhoz. A kedélyes társaság tagjai egy pillanatra abbahagyják a játékot, míg helyet készítenek a frissítőknek, váltanak pár kedves szót a felszolgálóval, majd újra belemerülnek lapjaikba. Mint egy begyakorolt koreográfia, játszódik le a jelenet.
Gyakorlásra tényleg volt idő, de megrendezett jelenetről szó sincs. A Szatyorban ennél az asztalnál tizenkét éve minden héten egyszer tarokkparti zajlik. Az öt nyugdíjas – a volt kormánytisztviselő, a rádiós, a tanár, az erdész és az egykori utazásiiroda-vezető – szerdánként pontban fél kettőkor telepszik le a törzsasztalhoz, ahol egészen fél hatig zajlik a játék, amikor is átadják a terepet a fiatalságnak. „Kellemes, kedves színfoltjává vált az életünknek a heti egy alkalom a Szatyorban. Bosszankodunk a rossz lapjáráson, örvendezünk a jónak, megbeszéljük az élet dolgait, és koccintunk egyet” – meséli a volt kormánytisztviselő, s azt is megtudjuk tőle, hogy a szokás valójában régebbi, mint a bár újkori története. Nagyjából tizenhat éve működik a kártyaklub, amelynek tagösszetétele csak ritkán változik. Akkor is csak kényszerűségből. Sokáig keresték a szeánszaikhoz az ideális helyszínt. „Azért nem olyan könnyű hangulatos környezetet találni, ahol nem zavarunk másokat, sőt örülnek nekünk. Ám itt a bő évtized során összebarátkoztunk a tulajdonosokkal és a pincérekkel. Nekem például már előre bekészítik a párnás széket, mert azon szeretek ülni. Jó érzés, hogy van egy hely, ahol számítanak ránk, ahol ha azt mondjuk: a szokásosat, értik, mire gondolunk. Bár itt már rendelnünk sem kell, anélkül is tudják, mit kérünk” – magyarázza derűsen.
Mindenki vágyik rá, hogy legyen egy hely, ahol azt mondhatja a pincérnek, hogy a szokásosat. Cikksorozatunkban Olyan klubokat, törzsasztalokat és baráti köröket mutatunk be, amelyek talán nem is léteznének a Hadik és a Szatyor nélkül, de amelyek nélkül a kávézó, illetve a bár sem lenne az, ami.
Mindenki vágyik rá, hogy legyen egy hely, ahol azt mondhatja a pincérnek:a szokásosat. Cikksorozatunkban Olyan klubokat, törzsasztalokat és baráti köröket mutatunk be, amelyek talán nem is léteznének a Hadik és a Szatyor nélkül, de amelyek nélkül a kávézó, illetve a bár sem lenne az, ami.
Babos „Zsili” Bertalannak, a Szatyor Bár és Galéria festőjének alkotásait meghökkentő látvány és kísérletezés jellemzi.
A Hadik és a Szatyor bő évszázadát teljes egészében feleleveníteni lehetetlen, így meg sem kíséreljük. Helyette pillanatképeket kimerevítve időzünk el olyan momentumoknál, amelyeknek szívesen lettünk volna szemtanúi.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
