Ha jól emlékszem, 2002-ben vásároltuk meg az első számítógépünket, apa még támogatásra is pályázott hozzá az iskolában, ahol akkor tanított. Pentium 4-es gép volt, ennyit tudtunk róla összesen. Amikor a szüleim hálószobájában összeszerelték, első dolgom volt a két testvéremmel átnézni, hogy milyen játékok találhatók rajta. Csalódnunk kellett: izgalmasabb élményre számítottunk, mint amit az aknakereső vagy a flipper tudott nyújtani. A kezdeti lesújtottság után hamar feltaláltuk magunkat, és a baráti társaságunk is a segítségünkre sietett.
A kölcsönkapott cd-k és a Tescóban vásárolható demójáték-gyűjtemények gyerekkorunkra gyakorolt hatását a szüleink nem különösebben értékelték, így hamar szabály lett a napi egy óra játékidő. Ez alól kivételt jelentett, amikor egy ismerős házaspár jött látogatóba, ilyenkor a testvéreimmel birtokba vettük a szülői szobát, amíg a felnőttek a nappaliban beszélgettek. Többek között ezeknek a gyakran éjszakába nyúló közös számítógépezéseknek köszönhetem, hogy az érettségi után történelem szakon kötöttem ki.
Azt már nem tudom felidézni, hogy kitől kaptuk, de arra tisztán emlékszem, hogy a Huszár Games által készített, 1848 elnevezésű videójáték alapozta meg a szabadságharc iránti rajongásomat. A játék grafikája már a kiadás évében, 2005-ben sem számított szépnek, de az élmény kárpótolt mindenért: esélyem nyílt megnyerni a szabadságharcot!
Az 1848 körökre osztott stratégiai játék, ami dióhéjban annyit jelent, hogy hasonlít egy klasszikus társashoz, az egyik játékos lép, majd átadja a lehetőséget az ellenfélnek, ami egyjátékos-üzemmódban a mesterséges intelligenciát jelenti.
A játéktér az 1848–49-es Magyar és Horvát Királyság, valamint annak közvetlen környezete. A térképen az egységek a történelemhez hű mennyiségben és minőségben, a valódi tisztek vezetésével vártak a parancsra. Figyelni kellett az ellátmányra, a morálra és a csapatok készenlétére, valamint a terepviszonyokra is megérte ügyelni, hiszen ezek mind szerepet játszottak egy-egy csata vagy manőver sikerében.
A tábornokokat a készítők három tulajdonság mentén értékelték: kezdeményezőképesség, támadás és védekezés, így a vezetők személyét is érdemes volt az adott szituációhoz igazítani. A legtehetségesebbnek természetesen Görgei Artúr számított, akivel gyakran mértem súlyos vereséget a valóságban is inkább közepes képességű Windisch-Grätz herceg túlerőben lévő seregére Győr környékén, hiszen nem voltam hajlandó feladni Budát és Pestet. A mai napig fel tudnám sorolni azokat a városokat, amelyeket a fejlesztők toborzóközpontnak jelöltek ki. Ezek jelentették a folyamatos utánpótlás forrását a magyarok számára, hogy egyáltalán esélyünk legyen legyőzni az osztrák csapatokat, illetve az őket támogató, főként délszláv és román népfelkelőket, valamint a nehézségi szinttől függően a több mint kétszázezer orosz cári katonát.
A játékban a másik oldalról is megközelíthettük a szabadságharcot, az osztrák hadsereg főparancsnokaként vereséget mérhettünk a lázadó magyarokra, de ezt sosem próbáltuk ki, mert árulásnak gondoltuk. Hasonlóan kihagytuk a többjátékos-módot is, a családi békesség megőrzése érdekében egymás ellen nem játszottunk, meg egyébként sem választotta volna egyikünk sem az osztrák és orosz csapatokat.
Csak ne lett volna olyan piszkosul monoton és idegesítő a zenéje, még most is hallom a dobot meg a trombitát: „tü tüttüdü di tü tü tü”.
„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári” – vallott katonai talentumairól a játékban legtehetségesebbnek számító hadvezér, Görgei Artúr az 1890-es években Mikszáth Kálmánnak.
Komárom versenygépe, Szőnyi Ferenc a negyvenes évei közepén pattant kerékpárra, hogy nem sokkal később üstökösként robbanjon be az ultrasportolók elitjébe. A nemzetközi sporttársadalomban Racemachine néven ismert sokszoros bajnok ma szerte világon példakép, és nem is csak a hihetetlen sporteredményei miatt.
Pat Szlovákia legdélibb pontja. Itt építette fel Pém Bálint családi gazdaságát, ahol különböző fajtájú és színű mákokat termeszt és dolgoz fel, s közben újabb és újabb közösségi összefogásra épülő terveket sző.
Komáromtól nem messze, Pat határában terül el Szalay László és Erzsébet birsalmakertje. A házaspárnak a fák gondozása valódi feltöltődés, kézműves termékeikkel pedig elhivatottan népszerűsítik a kissé elfeledett gyümölcsöt.
Kava Komárom központjától északra fekszik, itt alakította ki Polgár Sándor a méhészetét. Betérve hozzá hamar megértjük, nemcsak azért talált itt otthonra, mert eszményi helyszín a méhészkedéshez, hanem mert ez az a hely, ahol önmaga lehet.fere
Érezték, hogy egyszer az életben még válthatnak, és így is tettek. A komáromi Varga Zsuzsa és Ferenc huszonhét év után döntött úgy, hogy belső terek helyett apró, festett bonbonokat álmodik meg. Bátorságuk és tehetségük jutalma pedig Oscar-díj lett – a csokoládéké. A Zax manufaktúrában jártunk.
A népzene kíséri, az orvosi pálya felé halad, örökölt értékek mentén él. Lakatos Lilivel, Korpás Éva népdalénekes lányával beszélgettünk tervekről és kötődésekről.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
