Van egy házam Golopon. Egy rom omladozó falakkal, beázó tetővel, nyitott ajtóval.
Golop a Tokaj-Hegyalja világörökségi kultúrtáj huszonhét településéből egy picinyke falu. Két kastély fogadja az arra járót, ezek a Vay-kastélyok, kéthektáros kastélykerttel. A „régi” a 16. század végén épült, gyönyörűen felújított reneszánsz épület, kertjében gondosan ápolt rózsalugas, gyümölcsös, hangulatos kerti tavacska ápolt pázsittal, saját kertésszel. A fák még szinte csemeték, gondos kezek ápolására szorulnak. Ez a kert a jelenről, a mai időkről szól. Az „új” épület egy 19. század eleji klasszicista kastély, amely mögött a régi kert óriási, öreg fái a múltról mesélnek. Áll itt egy páfrányfenyő (Ginkgo biloba), amely igazi ritkaság a maga két emberölnyi törzsével. Több platán, köztük egy olyan, amelyet az egész családommal, öt gyermekünkkel sem érünk körbe.
Mikor először jártam a kastélykertben egy húsvét vasárnapján, a gyerekeim zsivaja és a régi, óvodai vashinta nyikorgása sem ijesztette el a baglyot, amely ott ült karnyújtásnyi magasságban felettünk az öreg ginkgón, s csak figyelt bennünket. Akkor, ott, általa megértettem valamit. Egy érzést. Azt, hogy tenni szeretnék ezért a vidékért. Láttam a gyerekeket önfeledten játszani, láttam az omladozó vakolatú kastélyt, a csodás öreg fákat, és megértettem, hogy abban rejlik a borvidékem, az otthonom jövője, hogy ezek a kis emberek tisztában legyenek a vidékünk értékeivel. Figyelmesnek, nyitottnak kell maradniuk, vagy azzá kell válniuk, hogy észrevegyék, mit üzennek az elmúlt korok, mi az, ami megőrzendő, és hol szükséges a változás. Szeretném megmutatni, megtanítani a lehető legtöbb gyereknek, hogy gazdag helyre születtek, ahol kiteljesedhetnek, ha ismerik, tisztelik a körülöttük lévő értékeket, kötődnek szülőföldjükhöz. Gondolkodó fiatalokat szeretnék látni, akik biztos gyökerekből táplálkozva, kreatív energiával megáldva lehetőleg Tokaj-Hegyalján élnek és boldogulnak. Olyan fiatalokat, akik tudnak csapatban dolgozni, közös célokat meghatározni és ezért kitartóan tevékenykedni. Akik nem a gazdag múlt morzsáin éldegélnek, hanem vigyázzák a természet kincseit, az épített örökségünket, a szőlészeti és borászati hagyományainkat, és mernek álmodni, tenni és szabadok lenni. Belőlük válhatnak felelős vezetői a régiónak. Ez az elhatározás és tettvágy egyfajta kapaszkodó. Általa kap értelmet a hétköznapok verklije. Általa érzem, amit Hamvas Béla állít, hogy Dél géniusza kihat egész Tokajig. Csupán arra kell ügyelnem, hogy a megvalósíthatóság és az idea között megtaláljam az egyensúlyt, a középutat.
Az én házam a kastélyhoz tartozó intézői ház volt, kertjeink az öreg tiszafáknál találkoznak. A romos ház szerelem volt első látásra, mert ígéretet hordozott. Azt ígérte nekem, hogy ez lehet az a hely, ami szellemi központja a mozgalomnak, amely a fiatalokért tesz, és otthona a Tokaj-Hegyalja világörökségi értékeit ápoló, védő és bemutató munkának.
A házban most pont annyi a tennivaló, mint Tokaj-Hegyalján, ha valóban működtetni szeretnénk.