Menü
Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Muray Gábor
Harmincévesen ráébredt, hogy nem kedveli sem a trendeket, sem az elvárt vagy megszokott társadalmi szerepeket, így programozó matematikusból borász lett, ott, ahol úgy érezte, feladata van. Bencze István ma már nemzetközi hírnévvel, de távol a világ zajától, Szent György-hegyi birtokán élvezi jókor hozott döntésének eredményét.
„Mindig is érdekelt, hogyan lehetne valamit még jobban csinálni. Általános iskolában folyton informatikai versenyre vittek, a haverjaimmal játékokat fejlesztettünk, majd az egyetem után a megszokott pályán indultam el. Vezető fejlesztőként dolgoztam, később saját céget alapítottam, de egyre inkább nehezemre esett a jövőbeli önmagamat is öltönyben, steril, irodai környezetben, kütyükkel körbevéve elképzelni” – kezd bele történetébe Bencze István.
ITÁLIAI RITMUSVÁLTÁS
A fejlesztőt végül egy külföldi tapasztalat mentette ki a techvilágból. Mikor lehetősége nyílt rá, hogy egy évre átadja magát a dolce vitának, megérezte az olaszok felszabadultságának erejét. „Például noha itthon is zenéltem, egy kinti jazzbárban értettem meg, mennyire kevés a szaktudás, ha nem adom át magam a ritmusnak” – idézi fel mosolyogva, majd megjegyzi: talán ez a mentalitás alapozza meg az olasz művészet gazdagságát.
A kreativitásra vágyó programozó hamar átvette az olaszos lüktetést: megízlelte a piac, a kávé és a bor kultúráját, utóbbi pedig már akkor mély nyomot hagyott benne. A tapasztalatok változtatásra ösztönözték. „Az új élmények segítettek megkérdőjelezni azt, aki addig voltam, és adtak egy óriási lökést arrafelé, ahová mindig vágytam. Vissza a természetbe.”
MARASZTALÓ ŐSERŐ
A vágyódás nem előzmény nélküli volt. István kertvárosi környezetben töltötte gyermekkorát, nagymamájával kertészkedett, emellett sokat túrázott, és érdekelte a növénytan. Miután felismerte a múltjában gyökerező vágyait és a bor szépségét, programok helyett önmagát kezdte fejleszteni, hazatérése után pedig a Balaton-felvidéken talált otthonra.
Mostani életteréről csodálattal mesél: „Amikor először megpihentem az omladozó, kétszáz éves présház oldalában, úgy éreztem, mintha rácsatlakoztam volna egy ősi energiaforrásra. Nem tudom, talán a vulkáni tevékenység miatt, de a Szent György-hegynek olyan kisugárzása, sőt személyisége van, amitől az ég csillagosabbá, a tücskök hangosabbá válnak, az ember meg egyszerűen jól érzi magát.”
István ráadásul tudta, hogy dolga van az itteni földdel; a családja félelemmel vegyes örömmel biztosította hozzá a kezdőtőkét. „Apukám biztatott, édesanyám azért aggódott, a kollégáim, barátaim meg egyszerűen nem értettek. Én viszont 2013 januárjában, amikor a vadregényes, akkor még bekötőút nélküli területre léptem, egyszerűen megérkeztem.”
Bencze István munkáról örömmel, sikerről szerényen nyilatkozik, pedig van mivel büszkélkednie: borainak több mint kilencven százalékot exportálja a világ tizenöt országába. Emellett ráérzett arra is, hogy Európa-szerte rengetegen gondolkodnak hozzá hasonlóan: a közös filozófia és szőlőszeretet mentén létrehozta a Lees Brothers natúrbor-kereskedést, amely egyedi válogatást nyújt a kiváló minősítéssel rendelkező natúr tételekből és összetartó termelői közösséget is teremt
TÁRSAK ÉS KÉTELYEK
Az álom, azaz a Bencze Családi Birtok kezdeti működtetése persze rengeteg feladattal, a kétkezi munka alapoktól való elsajátításával járt. „Fogalmam sem volt, hogyan kell szőlőt művelni, bort készíteni, traktort szerelni. Nyilván olvastam könyveket, de nem volt lehetőségem arra, hogy többgenerációs tudásra tegyek szert.”
Az induláskor mégsem maradt egyedül. Két helyi birtokgazda, Szászi Endre és Gilvesy Róbert támogató figyelemmel kísérte útját, s az első kemény tél után társául szegődött Csete, a korántsem átlagos magyar vizsla is. „A kutyám azóta is velem van, és kísér a mindennapokban. A vizsla olyan, mint a kéknyelű a szőlőfajták között: egészen különleges” – jegyzi meg.
A megfeszített munka – először még csak néhány hektáron – meghozta a gyümölcsét. „Saját porta nélkül, nyomott áron, sok kompromisszummal és egy szedett-vedett szőlőmunkáscsapattal kezdtem. Ebből lett mostanra pince, prés és vendégházakkal tarkított birtok, amelyet ma már a feleségemmel közösen gondozunk. Ám hamar kiderült, hogy nem mindenkinek szimpatikus a kísérletező énem” – idézi fel. „István, mi harminc éve itt vagyunk, ezt nem így szoktuk csinálni” – mondták sokan, akik nem hitték, hogy Bencze Istvánnak néhány év alatt húszhektárnyi öröme lesz a munkájában. Immár a szakmai tekintélye is egyértelmű, de ahogy keserédesen megjegyzi: a többség továbbra is holdkórosként tekint rá – holott borai a legmagasabb fokozatú Demeter minősítéssel rendelkeznek.
MINT A KOVÁSZ
E kísérletező hozzáállás, azaz a natúrborkészítés kapcsán hangsúlyozza, hogy ez nem trend, amely hamarosan elmúlik, hanem olyan készítési mód, amelyet egyelőre inkább a külföldi piac értékel. István szerint „Magyarországra sajnos jellemző a komfortzónában maradás. Tradicionálisan boros nemzet vagyunk, megszoktuk a saját termékeinket, de saját magunkat gátoljuk azzal, ha nehezen nyitunk az ismeretlen felé”.
Mitől is fél a magyar? A natúrbor elkészítésének folyamata kívülállóként leginkább úgy írható le, mint a sok törődést igénylő, jó kovász gondozása. Ennél a módszernél ugyanis a borászok nem használnak ként, kimarad a szűrés és a derítés is, a nedűt annak seprőjével – azaz erjedés után maradt üledékével – együtt töltik le, hogy a benne lévő élesztősejtek életben tartsák a bort.
Az organikusan művelt szőlő így a lehető legkevesebb beavatkozással jut el a szürettől a palackig.
Benczéék amforákat is használnak az erjesztéshez, mert ezekben a szinte teljesen neutrális tárolókban szabadon lélegezhet a bor anélkül, hogy a lezajló folyamatok során plusz ízt kapna. A Hold folyamatos vizsgálata is szerepet kap a borkészítésben. „Az egész bolygónkra óriási hatással van a Hold, a Földhöz viszonyított mozgása. Amikor közeledik felénk, a tömegvonzása miatt a mikroorganizmusok sokkal élénkebbek, ezeket a pillanatokat használjuk ki mi is.”
„A Szent György-hegyi területeink három tömbben helyezkednek el. A legszebb a Templomdombi-dűlőn fekszik, felmegy egészen az Oroszlánfejű-kútig. A lenti területen található a pinot noirunk, a kék bakator és a különféle fajtakísérletek. Chenin blanc és rózsakőültetvényeket is kialakítottunk, tíz hektárunk pedig biodiverz szántóterület, amit igyekszünk bokros résszé varázsolni az állatoknak. Tervben van, hogy lovakkal váltsuk ki azt a kevés traktormunkát is, amit végzünk a szőlőben” – meséli a birtokról István
KÖZÖS KINCS
A borásznak szinte szavajárása, hogy a szőlő együtt lélegzik a kozmosszal. Úgy látja, hogy az ember eltávolodott a természettől, de a földdel együtt élő növények érzik minden apró rezdülését. „Mi talán nem vesszük észre, de a belőle érkező, különböző mennyiségű energiák alapvetően fontos ritmusok.”
Bencze István olyan alázattal mesél a földdel való kapcsolatról, hogy hallgatói önkéntelenül is hozzá hasonló mérlegelésbe kezdenek. Általános jelenség ez a csapatépítők, baráti összejövetelek alkalmával: a társaság tagjai a szüret elején nem találják a helyüket, zsizsegnek, viccelődnek, majd egy idő után teljes csendben, elmélyülten dolgozni kezdenek, s végül feltöltődve térnek haza. István szerint ennek az az oka, hogy „sokan felsőbbrendűnek tartják magukat a természetnél, de a természetben ez a részünk elhalkul, s elkezdünk kapcsolódni hozzá és az adott pillanathoz”.
„Nem tudom, miért vagyok itt, létezik-e sors, de boldog vagyok. Ebben a flow-élményben van egyfajta rendezőelv, amit nem biztos, hogy szükséges értenünk, mégis mintha visszavezetne az ősforráshoz.” A borász, akire talán jobban illik az alkotó megnevezés, úgy látja, a bor szakrális italként töri az utat maga előtt, a Szent György-hegy pedig lehetőséget teremt a minőségi bemutatására. „Itt lehetőséget kaptam arra, hogy magasabb szinten alkossak, és hogy a lehető legméltóbb módon hívjam fel az emberek figyelmét közös értékeinkre.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
