Hét kápolna – életre szóló élmény
Részt vettünk Szent György-hegy első, hagyományteremtő kápolnatúráján.
Menü
Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Földházi Árpád
A tősgyökeres őrségi család nemzedékeken át megőrzött tapasztalatát Batha Pál kísérletezőkedvvel egészítette ki, hogy megalkossa különleges magolajait.
„A hármas határon vagyunk. Innen három kilométer Szlovénia, tíz Ausztria – mutat körbe a portája kapujából Batha Pál. – Amikor kisgyerek voltam, ez a terület határőrizet alá esett, ezért tudatosan nem iparosították, nem fejlesztették. Az emberek állattartásból, önellátó gazdálkodásból éltek, olajat is ütött mindenki. Nem voltak közművek sem, a vizet csak a kilencvenes évek elején vezették be, addig kútból hajtottunk fel annyit, amennyire szükség volt a fürdéshez, mosáshoz, főzéshez.” Viszont mindennek eredménye az az érintetlenség, ami mára az Őrség előnyévé és vonzerejévé vált, illetve az a szemléletmód, amely még mindig meghatározza az itt élők gondolkodását. „Gyerekkoromban nem voltak kerítések – meséli Pál, ahogy bevezet a birtokra. – A szomszédban lakott az öreg Gaál Elemér, neki is és nekünk is voltak tyúkjaink, de mindig tudtuk, melyik kié, és senkit nem zavart, ha átmentek a másik területére. Mindenhol tartottak állatot, ahol a ganélé lefolyt, ott volt a telekhatár, vagy egy fa jelezte, amiről mindenki tudta, ki ültette. Az adott szónak súlya volt, az egyezségek sokkal többet értek.”
Pál húsz éve kezdett olajat sajtolni. Szalafőn a tökmagolaj-készítés jelentős múltra tekint vissza, az itt élők nemzedékről nemzedékre adták át az olajütés hagyományát. Az eljárás során megőrölték a szárított tökmagot, összegyúrták vízzel, pirítóban pörkölték, majd következett a sajtolás, mikor a kásából kinyomták az olajat. Pál azonban nem érte be a hagyományos eljárással. Az Őrségben elsőként próbálta ki, majd meg is honosította a hidegsajtolási technológiát. Ma már a tökmag mellett a dió-, a mák-, a szőlőmag-, a máriatövismag-, a lenmag-, a sárgabarackmag- és a csipkebogyómag-olajat is hidegen sajtolja. „Sok mindent kipróbáltam, szeretek kísérletezni – teszi hozzá –, kendermagból, paprikamagból, mustármagból, sőt egy barátomnak még parlagfűmagból is sajtoltam már olajat. Érdekelt, hogy miből mit lehet kihozni, így több olajjal, például a kendermagolajjal meg is előztem a korunkat.”
Palackba zárt élmény
Az olajsajtolásból megmaradt, takarmánynak kiváló olajpogácsák adták a mangalicafarm ötletét. Az állatok szabadtartásban élnek a domboldalon, egy hathektáros területen, a portától két és fél kilométerre. „Az én kis tenyészetem génmegőrző állomány, a több mint száz disznót tradicionális módon tartom – magyarázza. – Nincsenek ólba zárva, szabadon rohangálnak, és bár emiatt nem fejlődnek gyorsan, annál ízletesebb a húsuk.” A mangalicafarmon kis feldolgozóüzem is működik, ahol Pál hagyományos füstöléssel készíti a termékeket. A mangalicák mellett ugyanazon a takarmányon, ugyanolyan szabadon fehér disznókat is tart. Ahogy az olajsajtolásra a mangalicafarm ötlete épült, úgy a házi finomságok a portatulajdonost lakásétterem létrehozására inspirálták, hogy a finom falatokat helyben is el lehessen fogyasztani.
„Nem akartam a tizenegyedik marhatartó lenni – feleli Pál, amikor arról kérdezzük, miért a mangalicákra esett a választása. – A hidegsajtolás is azért vált fontossá, mert addig ilyen nem volt az Őrségben. Az örökölt tudást kiegészítettem azzal, aminek már célirányosan én jártam utána, közben megszereztem az olajütő-szakvizsgát is. Fontos számomra a tanulás, hiszen az ember vágyakozik arra, hogy minél több újat megtapasztaljon.” A gazda ennek mentén valaha a fejébe vette, hogy minden évben szerez egy új bizonyítványt, a tudást pedig örömmel tovább is adja.
A Batha-Portán az olajpréselést ki is próbálhatjuk. A hagyományos olajsajtoló berendezés csak egyike a portán található régi őrségi eszközöknek. Az eredeti darabok, helybéli kerámiák nem dísztárgyak, szeretettel használják őket. A házigazda lelkesen mutat és mesél el mindent az olajütésről, láthatóan közel áll a szívéhez ez az interaktív program; fontosnak tartja, hogy a látogatók kézzelfogható élményekkel gazdagodjanak. „A vendégeknek hatalmas élmény, hogy maguk pirítanak, ők húzzák a prést, és természetesen amit kisajtoltak, haza is viszik. Jó érzéssel tölt el, hogy amikor később visszagondolnak arra, hogy az Őrségben hol jártak, mit láttak, biztosan fel tudják idézni azt, hogy a Batha-Portán olajütővé váltak.”
Helyben boldogulni
A Batha család gyökerei mélyre nyúlnak Szalafőn. Egy 1280-as évekből származó írásos emlékből kiderül, hogy már akkor laktak Felsőszeren Bathák. Pál sem törte meg a hagyományt, a szülői ház udvarán építette fel feleségével és három gyermekével közös otthonát. A porta valódi élettér. A hívogató hófehér és napsárga falak között fából ácsolt polcokon fűszerkoszorúk övezte, ínycsiklandó finomságok sorakoznak. „Szalafői gyerek vagyok, itt is maradtam. Sokan elköltöztek, hogy máshol boldoguljanak, de én itt szerettem volna leélni az életemet. Nem volt könnyű, sokszor éreztem úgy, hogy minden új ötletem elé gátat emelnek, de kitartó vagyok, nem adom fel a harcot, mindig minden akadályt leküzdöttem.”
Három kamasz édesapjaként úgy látja, a hely előnye, hogy itt jóval egészségesebb mennyiségű inger éri a gyerekeket, mint egy városban, s háborítatlan környezetben nőnek fel: akár fél napot sétálhatnak úgy az erdőben, hogy nem találkoznak egy emberrel sem. Az előnyök sorolása mellett azonban megjegyzi, hátránya is van annak, ha egy gyerek az Őrségben nő fel. „Nekem még voltak egykorú társaim, a gyerekeim barátai azonban két-három-négy faluval arrébb élnek, mert Szalafőn már nincs gyerek. Bár ők testvérként társaságot jelentenek egymásnak, hiányzik az azonos korúakkal való időtöltés élménye – ismeri el. – Emellett Szalafőn nincs általános iskola, a gyerekek Őriszentpéterre jártak át. Egy városban vagy nagyvároshoz közeli településen élő gyerekhez képest kevesebb lehetőségük van, pedig szívesen jártak volna szakkörökre, kipróbáltak volna több hangszert. Igaz, utóbbit végül megvalósították, itthon, autodidakta módon.”
A kevesebb több
A családi vállalkozás amennyire szabadságot és kötetlenséget, olyannyira tudatosságot és elkötelezettséget jelent, de Pálnak a legfontosabb, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret. „Amikor egy délelőtti elfoglaltság miatt délután érek ki a mangalicafarmra, hogy előkészítsem füstölésre a húst, és este kezdek neki olajat sajtolni, arra nem mint megterhelő munkára tekintek, hanem mint olyan időtöltésre, amit szívesen végzek. Fantasztikus érzés, hogy egy-egy ötletből fel tudtam építeni mindezt, és ahogy immár az idő és a visszajelzések is azt igazolják, hogy jó úton járunk.”
Adódik természetesen a kérdés, hogy innen hova lehet továbbfejlődni, és egyáltalán érdemes-e. A férfit egy baleset döbbentette rá, hogy képessé kell válnia arra is, hogy meghúzza a saját határait. „Egyidőben az volt az álmom, hogy mindenhol kapható legyen a Batha-Porta olaja, legyen szó nagyáruházról, bioboltról vagy éppen drogériáról – meséli. – De rájöttem, hogy ilyen célt nincs értelme kitűzni, mert egyszerűen nem bírom megvalósítani.” Hét évvel ezelőtt történt az akkor szokásos mindennapjai egyikén, amikor egyszerre fektetett járólapot, újított fel prést és festett kemencét, hogy kimentek az erdőbe fáért, s úgy megsérült, hogy jó időre ágyhoz lett kötve. „Akkor gondoltam arra először, hogy vajon hova sietek. Nem játszom a gyerekeimmel, nem töltök minőségi időt a családommal, nem megyünk el nyaralni, nem ülünk le együtt az asztalhoz enni, nem beszélgetünk. Lehet, hogy az olajforgalmunk évről évre magasabb, de ennek súlyos ára van. Ott, az ágyban fekve már nem voltam biztos abban, hogy megéri. Akkor jöttem rá, hogy a kevesebb több, és nem akarom, hogy úgy nőjenek fel a gyerekeim, hogy nem vagyok valójában jelen az életükben.”
Pál ekkor éles váltással a kevesebb mellett döntött. „Addig egy év negyven-negyvenkét hétvégéjén távol voltam, rendezvényekre, vásárokra jártam úgy, hogy kora reggel indultam, s előtte éjjel kettőkor még olajat sajtoltam. Az autóban éltem. Most már nem megyek sehova hétvégén, és ha a gyerekeim focizni hívnak a rétre, nyomban megyek velük. Persze továbbra is tenni kell azért, hogy a portán minden működjön, de az igényszinteket úgy alakítottuk ki, hogy már nem kell megszakadni. A legfontosabb az lett számomra, hogy ha majd a gyerekeim visszagondolnak ezekre az évekre, arra emlékezzenek, hogy mi mindent éltünk meg együtt. Mindenkinek mást jelent az, hogy jól él. Nekem azt jelenti, hogy a családommal vagyok, és lehet, hogy itt a semmi közepén, az erdő szélén lakunk, de én így érzem jól magam velük, és nem vágyom másra.”
Részt vettünk Szent György-hegy első, hagyományteremtő kápolnatúráján.
A természet szerelmese, az Etyek– Budai borvidék csodálója. Szijjártó Előd sikeres fiatal borász, ennek oka pedig abban keresendő, hogy a popularitás hajszolása helyett úgy döntött, inkább a piacot igazítja saját magához.
Bár ötödik generációs somlai borász, azt mondja, még az útkeresés fázisában tart. Barcza Bálint a szüret első napjaiban a százéves családi présházban látott vendégül.
Egy feleség, négy gyerek, hat unoka és egy saját galéria – így nézne ki a leltár, ha Ladócsy László tanár és festőművész élete leírható volna számokban. Ám a Ladócsy házaspár élete sokkal több, mint néhány száraz adat, kartali kertjükben és ott a Ladócsy Műterem-Galériában mintha otthonára találna minden ember.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
