Szarvas József: Ne reménykedjetek, én nem gyüttment vagyok, hanem gyütt!
Rövid hétvégi kikapcsolódást keresett, életre szóló elköteleződést és a valahová tartozás csodás érzését találta meg helyette.
Menü
Szöveg: Bakai Anna
Fotó: Máth Kristóf
Nemcsak használni, hanem hozzáadni, építeni. Ez Rátóti Zoltán hitvallása is, aki korábban polgármesterként, templomépítőként vett részt Magyarföld életében, ma pedig ott segít, ahol tud.
Megismerte, beleszeretett. Bevonódott, közösséget érez, szervez, tervez, felelősséget vállal, és épít, van, hogy a saját kezével is. Pedig a ceglédi születésű Rátóti Zoltán színművész-rendezőnek eredendően semmilyen kötődése nem volt az Őrséghez, de voltak barátai, akik már korábban rátaláltak erre a vidékre. A náluk töltött hosszabb-rövidebb időszakok alatt pedig visszavonhatatlanul rabul ejtette őt is a táj, és szép lassan megszületett a gondolat, hogy szeretne itt egy kis darab földet, ahol felépítheti a saját házát. „A kilencvenes években egyre gyakrabban jöttem a környékre, mert megfogott a hely érintetlen természetközelisége. Olyan titkait, mélységes csendjeit és nyugalmát láttam meg ennek a vidéknek, ami elvarázsolt.” Bár elmondása szerint az Őrség sokat változott a kilencvenes évek óta, hiszen egyre többen fedezik fel a csodáit, és menthetetlenül megjelenik a felgyorsult életmód is, az ő házuk egy kis zsákfaluban, az alig negyvenlakosú Magyarföldön található, ahová sokkal lassabban érnek el a változás hullámai, mint például a térség szívébe, Őriszentpéterre.
Rátóti Zoltán azonban nem csupán a zavartalan pihenés színtereként tekintett második otthonára, hanem egy olyan közösséget talált meg Magyarföldön, amelyért tevékenyen tenni is szeretett volna. Már a kilencvenes években aktívan részt vett a Sülyi Péter által létrehozott Őri Alapítvány munkájában, amikor pedig megvetette a lábát Magyarföldön, még komolyabb munkára szánta el magát, bár ezt a helyiek némi gyanakvással fogadták. „Nem ismertek, kívülről kerültem egy pici, zárt közösségbe, így természetes volt ez a reakció, mégis sokáig megviselt a távolságtartás. Aztán amikor látták, hogy nemcsak használni, hanem építeni, gyarapítani is szeretném az ottani értékeket, akkor sokkal elfogadóbbá, befogadóbbá vált velem szemben a közösség.” Olyannyira, hogy 2006-ban felkérték, legyen a település polgármestere, amit Rátóti Zoltán el is vállalt, és öt évig töltötte be a tisztséget.
Polgármestersége idején, 2010-ben szentelték fel az ő kezdeményezésére épített ökumenikus fatemplomot, amely azóta nemcsak a különböző felekezetű hívők zarándokhelyévé, helyi szakrális és kulturális központtá, hanem a háromnapos Fatemplom fesztivál fő színterévé is vált. „Eleinte nem gondolkodtam templomépítésben, azonban amikor felhúztuk Magyarföldön a haranglábat, megéreztem, milyen hihetetlen mértékben föl tudja emelni az ember lelkét az, ha szakrális építménnyel foglalkozik.” Az ötlet megszületésétől a templom felszenteléséig tíz esztendő telt el. „Hosszú volt a tervezés, a várakozás, de amikor végre elkezdtük az építkezést, katartikus pillanat volt. Végig ott voltam az egy év alatt, ugyanis nem megrendelőként akartam részt venni a folyamatban, hanem munkásként, aki mindennap kijár az építkezésre, és a keze munkájával formálja, építi a templomot. Mindennap csoda volt látni, hogy emelkednek a falak.”
Eleinte az elvonulást kereste és találta meg az Őrségben, azt az élményt, hogy lelassul az idő, és ki lehet kapcsolni a hétköznapi rohanásból, idővel mégis egyre jobban bevonódott a helyi közösség életébe. „Azzal, hogy feladatokat találtam magamnak, és időnként akár nehéz fizikai munkát is végeztem, nem érzem úgy, hogy csorbult volna az elvonulási szándékom. Ez az aktivitás csak még jobban hozzásegített ahhoz, hogy tényleg ki tudjak lépni a mindennapos menetrendből.”
Rövid hétvégi kikapcsolódást keresett, életre szóló elköteleződést és a valahová tartozás csodás érzését találta meg helyette.
A Vendvidéken talált otthonra és hivatásra Oszlányi Kincső, aki a Kétvölgy Kertje kultúrtörténeti kávézó és szatócsboltjával a helyi termelők által létrehozott értékeket népszerűsíti.
Egyszerű, önfenntartó élet. Erre vágytak, és Belgiumból a véletlennek hála egészen az őrségi Rönökig jutottak, ahol ezt meg is teremtették maguknak. Jan Leen és Wijnants Wouter a Szedervirág Ökotanyán gyermekeket nevel, sajtot készít, állatokat tart és kertet gondoz. De ami a legfontosabb: boldogan él.
Ha nem narancssárga-fehér furgonjából árulja az őrségi piacokon a sajtot, akkor Nagyrákos életét szervezi. Immár huszonöt éve. Baksa Eszter vallja: „a jó élet azz, hogy együtt van a család, azt végzem, amit örökül kaptam és nem adtam el a szüleim földjét.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
