Menü
SZÖVEG: MESZLENY ZITA
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD
Mikor először találkoztam a csiliszósszal, két csepp elég volt belőle, hogy ehetetlenül erőssé tegye a húslevesem. Rögtön belém égett a kis piros üvegen olvasható felirat: Gabko. A név mögött Nagy Gábor áll, aki tíz éve egy habanero paprika hatására kezdett saját szórakozására csilit termeszteni. A hobbiból hivatás lett, a kézművestermék pedig ma már számos családi asztal és éttermi fogás elengedhetetlen kelléke.
Miután megkóstoltam a csilijüket, a pohár víz után rögtön arra gondoltam, vajon miért éri meg olyan erős szószt készíteni, amelyből évekre elég egy kis üvegnyi.
Az extra erős csili valóban lassan fogy. A legtöbben azért veszik újra, mert elkunyerálja a szomszéd, elviszi a haver, amint belekóstol, mondván, neki is kell ilyen. De nekem éppen elég, ha minden családban van egy. Így is óriási öröm, ha a vásárlók fotót küldenek arról, hogy ott van velük a Gabko a karácsonyi asztalon vagy a családi ünnepeken. Igazából mivel az egész hobbiként indult, nem volt szempont, hogy sokat el lehessen belőle adni. Egyszerűen nem ezért kezdtem.
Hanem miért?
Tíz éve Finnországban egy barátomnál találkoztam az habanero paprikával. Indiai vacsorát készített, ahhoz használta, a maradékát pedig elosztottuk. Mikor megkóstoltam, kikerekedett a szemem. Végigizzadtam tőle az éjszakát, de azt éreztem, nekem ez az érzés kell. Szükségem van arra a pluszra, amit hozzátesz az ételhez és az élethez. Van valami drogszerű a csiliben. Amennyire fáj, annyira jó.
Ilyen nagy hatással volt önre egy szem paprika?
Igen, mert akkoriban Magyarországon a csípős egyet jelentett az Erős Pistával. Itthon az őrült erős szószok divatja velem indult be, miután ez a tapasztalat átértékelte bennem a csípős fogalmát.
Pedig úgy tartjuk, hogy a magyarok szeretik és bírják az erős ételeket.
Bírjuk, de mint mondtam, az Erős Pista szintjén. Az én piros szószom annál több százszor csípősebb. Sokan úgy állnak a csilimhez, hogy „hagyjad már, én alföldi parasztgyerek vagyok, mindent kibírok”, aztán meglepődnek. Tisztelni és értékelni kell az ételt. Aki így közelít, annak rengeteg örömöt ad. Engem is az motivált, hogy legyen még a finnországihoz hasonló élményem. Mivel akkor nem volt más lehetőségem, megcsináltam magamnak.
Hogyan fogott neki?
Az utazás végén szuvenírként elhoztam annak a bizonyos habanerónak a csutkáját azzal a tervvel, hogy ha hazaérek, elültetem. Így is lett, de közben elkezdtem olvasgatni, és láttam, hogy vannak ennél is sokkal erősebb paprikák. Belelkesültem, és rendeltem Angliából egy rekorder csomagot, amelyben a világ tíz legerősebb csilijéből volt tíz-tíz mag. Télen elültettem belőle olyan harmincötöt, gondolván, annyi csak elég lesz itthonra. A párkányon nevelgettem őket, de kicsit elszámoltam magam. A magok kétméteres növényekké fejlődtek, és már a balkonon is csili nőtt muskátli helyett. Énekeltem nekik, minden volt itt, tényleg kihoztam belőlük a maximumot, tövenként több kiló termést hoztak. Ennyivel nem tudtunk mit kezdeni, hiszen nekünk a feleségemmel, Verával egy szezonra egy üveg bőven elég lett volna. Nem tudtam, mit kezdjek a maradék százzal.
Ezeket kezdte árusítani?
Először csak barátoknak, munkatársaknak osztogattam, vagy helyben csereberéltünk. Levittünk öt üveggel a nagymarosi piacra, és hazahoztunk helyette kolbászt, krumplit. Aztán hamar kiderült, hogy nem csak én hiányoltam itthonról azt a fajta csiliszószt, amely tulajdonképpen csak fűszer: nem színezi, nem módosítja az ízt, nem magos, nem édes, egyszerűen csak erőt ad az ételnek.
Volt gasztronómiai múltja, hogy ennyire elő akarta állítani ezt a fűszert?
Gyerekkoromban szakács akartam lenni, ám végül teljesen más irányba indultam el. Közlekedésmérnök lett belőlem, tizenkét évig közbeszerzésekkel foglalkoztam a MÁV-nál. Azért a főzés mindig jelen volt az életemben hobbiként, csakúgy mint a zenekarom vagy a csilitermesztés.
Hogyan vált az utóbbi hobbiból hivatássá?
Noha rájöttünk, hogy a szószokat el tudjuk adni, sokáig csak a szabadidőnkben foglalkoztunk a csilivel. A kis kertünkben, aztán egy barátunk telkén nevelgettünk a növényeket Verával. Munka után szüreteltünk, főztünk, csomagoltunk. Aztán 2017-ben vett nagy fordulatot a történet. Ebben az évben neveztem a tequilás jalapeñómat a New York-i The Hot Pepper Awards világversenyre, ahol két kategóriában is a legjobbnak választották. Innentől kezdetét vette egy alvás nélküli, háromhetes őrület. Reggel hattól este hatig dolgoztunk, aztán este hattól hajnali háromig a csilivel foglalkoztunk, majd kezdődött az egész elölről. Ekkor jött el az a pont, hogy el kellett dobnom a biztos állásomat az álmomért. De már éreztem, hogy ez a hivatásom, és ha nem lépek, életem végéig bánni fogom.
Nem volt nehéz az alkalmazotti lét, az irodai munka után saját vállalkozásba fogni és gazdálkodni?
Noha szerettem az irodát, az ott eltöltött éveket, ez teljesen más. Már nem tudnék visszaülni. Hiába tologattam akkor milliárdokat, az valójában csak gombnyomogatás volt. Nem láttam benne a hozzáadott értéket, nem láttam benne magamat. Ezzel szemben ha lerakok egy üveg szószt, tudom, hogy én ültettem, palántáztam, locsoltam, szüreteltem, mindazt, ami belekerült. Felbecsülhetetlen érzés, hogy a két kezemmel végzett munka, amely számomra értékes, másnak is az, és hajlandó pénzt adni ezért elismerésként. Itt nem fogaskerék vagyok. Ha jó, amit végzek, én kapom a hátbaveregetést, ha hibázom, azt a saját bőrömön érzem.
Ezért adta a nevét is a termékhez?
A Gabko egy gyerekkori internetes játékban volt a becenevem. Félig poénból írtam az üvegre, mára mégis kifejezésként is használják. Hallottam már vásárlók szájából, hogy meggabkózzák az ételt. Álmomban sem gondoltam, hogy egy viccből ez lehet. De az biztos, hogy ha Gabkóról van szó, rólam van szó. Ezért a lehető legjobbat próbálom elkészíteni. Olyan üvegre nem írnám rá a nevemet, amelyről nem tudom tiszta lelkiismerettel azt mondani, hogy a teljes tudásom van benne. Ehhez ragaszkodom.
A paprikát a benne található kapszaicin teszi csípőssé. Minél többet szenved a paprika, annál többet termel ebből az anyagból egyfajta ellenreakcióként. A világrekordra törekvők szó szerint kínozzák a növényt a kívánt hatásért, ám aki Gáborékhoz hasonlóan valódi mennyiséget szeretne szüretelni, gondosan ügyel a termésre.
Mi számít inkább egy ilyen szósznál, az alapanyag vagy az elkészítés?
Jó dolgokat csak jó alapanyagból lehet készíteni. Ezért minden évben új magokat vásárolunk a hivatalos termesztőtől. Rendelhetnénk jóval olcsóbban máshonnan, de akkor abban sem lehetnénk biztosak, hogy paprikát kaptam; használhatnánk sajátot, de akkor pedig fennállna az összeporzódás veszélye. Így teljes lelki nyugalommal írom rá az üvegre, hogy miből készült. Nagyon figyelünk a kész termésre is. Inkább hagyok megrohadni kétszáz kiló paprikát, ha nem tökéletesek a szemek, mint hogy ebből alább adjak. Így volt ez idén is. Az alapszószt már nem spilázom túl. Ez is az egyik kulcs. Igyekszem a lehető legkíméletesebben megőrizni a paprika ízét, hogy az maradhasson, ami. Júliustól októberig tart a szüret, utána ledarálom a paprikát, és sóval tartósítva hordóba teszem. Ezt átpasszírozva készül aztán frissen a legcsípősebb szósz. Nincs főzve, sem fagyasztva, csak hordóban érlelve, mint a bor.
Láttam, hogy blogot is vezet a csilitermesztésről. Sokan fordulnak önhöz tanácsért?
A legelső bénázásaimtól kezdve blogot írtam a folyamatról, aztán fórumot is indítottam róla, hogy az a szűk kör, amelyet ez akkoriban érdekelt, könnyebben információhoz jusson. Mikor belekezdtem a termesztésbe, még csak külföldi oldalakról tájékozódhattam, szerettem volna, hogy a többieknek már legyen magyar forrásuk is. Aztán már egész kis közösség szerveződött eköré a hobbi köré, mára pedig igazi divattá nőtte ki magát a termesztés.
Ezt látva született meg a Nagymarosi csípős fesztivál ötlete?
Nem, már nyolc éve minden évben megrendezzük a fesztivált. Az elsőn még alig pár termelő volt, most már több mint negyvenen jönnek. A programja összefonódik a nagymarosi termelői piaccal, amely szintén az egyik szívügyem. Ilyenkor az árusok közül is sokan beszállnak a buliba csípős termékeket árulva. Van csípős sör, csípős kürtöskalács, minden. Volt, aki Szabadkáról utazott ide, hogy lássa, mi is ez.
Blog, piac, fesztivál… Ennyire a személyes jelenlétre építenek?
A piac az alap, minden héten ott vagyunk, legtöbbször a feleségemmel és a gyermekeinkkel. Állandó helyünk van, számítanak is ránk a vevők, nem akarom cserben hagyni őket. Ráadásul a találkozásokban rejlik a kézművesdolgok varázsa. A készítő beleteszi magát abba, amit készít, a vevő pedig sokszor nem is csak a termék, hanem a mögötte álló személy miatt is vásárol. A kedvencem az volt, amikor egy házaspár a saját esküvőjéről szökött el, mert látta, hogy a piacon árusítok, és szeretett volna egy közös képet. Ezeket a pillanatokat ma sem tudom hova tenni, de az, hogy valakinek ilyen örömöt jelent, amit csinálok, az minden erőfeszítést megér.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
