Menü
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Mándi Emese
A Natura Kismalom szerényen húzza meg magát egy zsámbéki családi ház hátsó épületében. Pedig a tulajdonosai, Rátai János és Dubóczki Éva méltán lehetnek büszkék arra, amit létrehoztak. Nemcsak felélesztették a régi családi vállalkozást, de azzal, hogy saját gabonából készítik a teljes kiőrlésű liszteket, tovább is álmodták.
Vaskos falú kőépület, széles, komótosan forgó lapátok, öreg malomkerék, nehéz őrlőkövek. Valahogy így képzeljük magunk elé a Natura Kismalmot, ahogy Zsámbék főútjára kanyarodva közeledünk úti célunk felé. Még egyszer ellenőrizzük a házszámot, amikor a megbeszélt címre érve a fentiek bármelyike helyett egy teljesen hétköznapi családi házzal találjuk szemben magunkat. Csodálkozásunk nem lepi meg a malom tulajdonosait. Rátai János és társa, Dubóczki Éva hozzá vannak szokva az érkezők kérdő tekintetéhez. Ki gondolná, hogy egy első ránézésre garázsnak tűnő, kert végi kis épületben őrlik – jórészt helyi gabonákból – Zsámbék legjobb lisztjeit?
A nevéhez hűen egészen kicsi malmot János szülei alakították ki a rendszerváltozás után egy omladozó istállóból. „Nem is tudom, honnan jöhetett nekik az ötlet. A kilencvenes évek elején mindenki vállalkozott, vagy legalábbis próbálkozott, ők valamiért ebben látták a jövőt” – meséli a molnár a Dániából vásárolt szerkezet történetét, miközben bevezet az udvar sarkában álló épületbe. A gép hajtotta köves malom azonban csupán alig pár évig járt. „Abban az időben a teljes kiőrlésű liszt, amit ezzel a technológiával készíteni lehet, nem volt vonzó: a háborús időkből ismert orosz fekete kenyérre emlékeztette az embereket, azt pedig a rossz minőséggel, a szegénységgel, a nélkülözéssel azonosították” – magyarázza. Kereslet híján pedig hamar lakat került a malom ajtajára, és bő húsz évig rajta is maradt.
János hosszú ideig nem is gondolt rá, hogy újraindítsa a családi vállalkozást. Autóbusz-vezetőként kereste a kenyerét, emellett lovakat tartott, fogathajtással foglalkozott. Néhány hektár öröklött földje volt, amit csak az állatainak szükséges takarmány megtermelésére használt. Ám ennek az időszaknak is sokat köszönhet. Többek között a későbbi társával való találkozást. A budapesti panellakásban felnövő, közgazdász végzettségű Éva ugyanis a környékre járt lovagolni. A pár már két kislányát szoktatta lóra, mikor 2015-ben felötlött bennük, hogy kezdeni kellene valamit a kis malommal. A földjeiket takarmánynövények helyett búzával vetették hát be, közös erővel felújították a hátsó épületet, rendbe hozták a gépeket, és egy év múlva már az általuk megtermelt gabonát őrölték a súlyos malomkövek. „A nevet János szüleitől örököltük, a logót egy helyi grafikussal, Koncz Balázzsal terveztettük, aki itt, Zsámbékon önfenntartó módon él a családjával. Emlékszem, neki már saját liszttel fizettünk a munkájáért” – idézi fel Éva, miközben a gép melletti helyiséghez vezet, ahol halomban állnak a malom nevével díszített, negyvenkilós liszteszsákok.
„A reklámra kevés energiánk jut, de úgyis szájról szájra jár a Natura Kismalom híre. Annál jobb reklám nincs” – vallja János
„Mindig kicsit több földre volt szükségünk, hogy ki tudjuk szolgálni az évről évre gyarapodó vevőkört. A kis malom lassanként egyre nagyobb helyet követelt az életünkben” – részletezi a súlyos zsákokat pakolva a molnár, hogyan jutottak el oda, hogy minden más munkáját hátrahagyva őstermelőként a földeknek és a malomnak szentelheti az energiáját, Éva pedig közgazdász-tevékenysége mellett az irodai, marketinges és kommunikációs feladatokba segít be. Ahogy a közös munka kihívásairól kérdezzük őket, Éva nevetve válaszol: „Nem mindig egyszerű a helyzet, hiszen a család hogyléte, a ház, a föld, a malom állapota mind-mind kettőnk energiáin múlik. Ha fáradunk, együtt kell megtalálnunk a módját, hogy új lendületet tudjunk venni.”
Lendület, úgy tűnik, mégis mindig akad, hiszen János Zsámbék tíz kilométeres körzetében már harmincnyolc hektár földet művel egymaga, a megőrölt lisztből – köztük Graham-, rozs-, tönköly-, búza- és ősbúza- vagy alakorlisztből – pedig évente hetven tonna fogy el. Ezek közül a búzát termesztik maguk, de ha minden a terv szerint halad, rövidesen kizárólag saját gabonából fognak dolgozni. A pár szerint szükség is van erre. „Ha a vetéstől a csomagolásig az én kezem munkája van a folyamatban, akkor nemcsak gazdaságosabb a működésünk, de még inkább felelősséget tudok vállalni a termékemért. Jó liszthez jó búza kell. A búza pedig többek között azért jó, mert nem akarunk túl sokat, nem vagyunk mohók. Kis területen dolgozunk, így mindent pont a megfelelő időben el tudok végezni. Óriási gazdaságokban elcsúsznak a dolgok, a munkavállalóknak nem létkérdés a minőség. Itt csak én vagyok, én szántok, vetek, aratok, mindenre oda tudok figyelni, és oda is kell figyelnem, hiszen a lisztünk a minőséggel tud kitűnni, ráadásul az arcomat adom hozzá” – mondja János, majd Éva veszi át a szót: „Ha ismerjük a péket, aki a kenyerünket süti, jóban vagyunk a molnárral, aki a lisztet adja, látjuk a földet, ahonnan a gabona terem, akkor tisztában lehetünk vele, mit viszünk be a szervezetünkbe.”
És hogy ez miért olyan fontos, arra ismét János válaszol, miközben autóba ülünk, hogy kilátogassunk az egyik, a településtől pár kilométerre eső földjükre. A lankás dombon elterülő, zöldellő búzamezőről csodás kilátás nyílik a Zsámbéki-medencére. „Gondoljanak bele: ötven év alatt sokszorosára nőtt a hozam, addig nemesítettük a fajtákat, amíg ide jutottunk. Ám ennek ára van. A növények elvesztették az ellenálló képességüket, és egyre több permetezést igényelnek. Nehéz elhinni, hogy ezek a vegyszerek eltűnnek a növényekből. Vagy ott van például a műtrágya. A nevében is benne van, hogy mű. De nem is csoda. Az én gyerekkoromban erre a környékre a mezőgazdaság, a gyümölcstermesztés, a borászkodás volt jellemző, akkoriban minden háznál volt állat, ma alig találni valahol. Honnan lenne hát szerves trágya? Az már szinte csak fogalom. Ennek is szembesülünk a következményeivel. Valamiből engedni kell. A kérdés csak az, mihez ragaszkodunk, milyen áldozatot hozunk meg.”
A malom tulajdonosai szerint az aggasztó tendenciák mellett sok kedvező folyamat is megfigyelhető. Egyre ismertebbé válnak például a hagyományos búzafajták, mint például az alakor, amelyek olyan ellenállók, hogy nem igényelnek vegyszert. Emellett úgy látják, a vásárlók évről évre tudatosabban táplálkoznak. „Olyan szélsőségbe csapott át a tömegtermelés, hogy az embereket rádöbbentette arra, milyen messze jutottak a természettől. Amikor egy kenyér összetevőinek listáján – amin elég lenne a liszt, a só, a kovász és a víz – aszkorbinsav, fél évig elálló folyékony kovász, térfogatnövelő szerepel, az azért sokkoló.” A pár úgy látja, a covidjárványnak is volt örömteli hozadéka. „Pécsről, a Balaton mellől is érkeztek hozzánk vevők, s többen közülük azóta is nálunk vásárolnak. Sokan rájöttek, milyen törékenyek a megbonthatatlannak hitt láncolatok, mennyivel megbízhatóbb és stabilabb a termelő és vevő közötti személyes viszony. Szeretem, hogy van a vásárlóinkkal kapcsolatunk. A tudat, hogy egyesek akár száz kilométert is utaznak, pedig a szomszédjukban is megvehetnék a lisztet, fantasztikus dolog. Nem könnyű munka ez, ahogy öregszik az ember, minden kiló kicsit nehezebbé válik, de a visszajelzés előrevisz” – vallja a molnár.
Mikor a jól megérdemelt pihenés mikéntjéről kérdezősködünk, Éva mosolyogva megjegyzi: hétvégente a lelki békéjük érdekében nem frissítik az Időképet. „Hiába ad bele mindent az ember, van, ami nem rajta múlik, és ezt tudomásul kell venni, különben nem lehet kikapcsolódni” – mondja. „Nekünk csak az időjárás a főnökünk, és ez a kihívások mellett hatalmas függetlenséget ad – teszi hozzá János. – Engem egyébként már a földeken töltött idő is feltölt. Régen nem leltem benne semmi örömöt. Most kijárok a mezőre, és boldog vagyok, hogy egyáltalán kihajt a búza, figyelem, ahogy szó szerint beérik a munkám.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
