Történészek szerint a vallás- és egyházellenes harc nyitánya Mindszenty bíboros koholt vádak alapján való letartóztatása volt. Az időpontválasztás – 1948. december 26. – mindenesetre erősen jelzésértékű. Az elfogás, majd a fél évvel későbbi ítélet – életfogytiglani fegyházbüntetés – csupán a kezdet volt. A pártállam frontális támadást indított a „klerikális reakció” tagjai ellen. Az egyházi vagyon államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása mind részei voltak annak a hadjáratnak, melynek végső célja az emberek gondolkodásának átformálása volt. 1958 után úgynevezett ateista munkabizottságok jöttek létre, melyek „ismeretterjesztő előadásokat” szerveztek, így próbálva aláaknázni a vallási tanokat. A média ateista, természettudományos és egyházellenes tartalmakat közölt, a színházak és a mozik gyakran tűztek műsorra antiklerikális témájú darabokat. Az egyházi ünnepek és rítusok vallási jellegét megpróbálták kilúgozni. Így lett a keresztelésből névadó ünnepély, a keresztszülőből névadó szülő, így rejtette Szent Miklós helyett a Télapó az ajándékokat a csizmákba, és így lett a karácsonyból fenyőünnep.
A téli napforduló környéke évezredek óta fontos időszak számos kultúrában és vallásban, így nyilvánvaló volt, hogy magát az ünnepet nem fogja tudni kiradírozni a szocialista történetírás. A fő törekvés ezért inkább az lett, hogy vallástalanítsák és ellenőrizhetővé tegyék, nyilvános közünneppé silányítva a családi, zárt körű ünnepet. Ennek érdekében közösségi eseményeket és megmozdulásokat tettek kötelezővé már az adventi időszakban és karácsony napjaiban is: iskolai és úttörőprogramokat, üdülőtáborokat szerveztek a gyerekeknek, kötelező munkahelyi ünnepségeket a felnőtteknek.
Emellett leszűkítették az időszakot, amikor a család együtt karácsonyozhatott, 1950-től ugyanis december 25-ét munkanappá nyilvánították. És hogy teljes legyen a kontroll, az egyének és családok vallásosságát a kiterjedt besúgóhálózattal igyekeztek monitorozni.
Bár az államszocializmust hiánygazdaság kísérte, az ötvenes évek karácsonyi filmhíradói árubőségről, jólétről, pompás kirakatokról és csökkenő árakról tudósítottak. A vezetés célja ugyanis az volt, hogy az árubőség – sokszor a kameráknak berendezett – képével bizonyítsa a tervgazdaság sikereit, a jólétet és a magas életszínvonalat. De tudták azt is, hogy ha az ünnep a fogyasztásról és a vágyott javak eléréséről szól, kevesebb hely marad majd a szívekben és az otthonokban a Jézuskának és a karácsonyi szellemiségnek.
A sors fanyar fintorának is tekinthető, hogy bár a pártállamnak megfélemlítéssel, erővel és erőszakkal nem, a kisautóknak, a babáknak és a konyhai robotgépnek a csendes vágykeltéssel végül sikerült halványítaniuk a karácsonyi csodán.
(Nyitókép: Fortepan / Nagy Gyula, 1961)
