Ahogy a Mechwart ligettől a Margit híd felé sétálunk, utunkat egy-két, külsejéből ítélve elhagyatott, romos ház is keresztezi. Hasonló benyomásunk támad a 16-os szám alatt álló, eredetileg pékségként működő, 19. századi épületről is – első megérzésünk azonban a rozzant fakapu kitárulásával át is alakul: a hosszú folyosón besétálva elénk tárul a Manyi belső udvara és kétszintes épülete, egy nyüzsgő kis világ a város zajától elzárva. A zeneszó és a falak, amelyeken tarka matricák díszelegnek, inspiráló és felszabadult hangulatot teremtenek.
„Szerettünk volna egy olyan helyszínt és közösséget teremteni, amelyet a szabad alkotás kultúrája köt össze ” – mesél a kezdetekről Kotormán Ábel színházrendező, a Maszek Kultúrkör Egyesület elnöke. A vállalkozást ez a szervezet, valamint a Vad Art működteti. „A tervezés folyamatának elején sorra vettük kedvenc kocsmáink pozitívumait, és fel is kerestük a régi Fogasház, a Müszi és a Gólya alapítóit – emlékszik vissza. – Miközben a számunkra szimpatikus motívumokat hasznosítottuk a saját helyszínünk esetében, rájöttünk, hogy valójában egy közösségi teret szeretnénk létrehozni.”
A kollektív szemlélet a hely hangulatán is tapasztalható: különböző stílusú, innen-onnan összegyűjtött székek, asztalok és lámpák fogadnak minket a szobákban, miközben a teraszon épp az egyedi gyártású, új vécépapírtartókat készítik az önkéntes segítők. Az alulról szerveződő modell már a Manyi létrehozására is jellemző volt, hiszen Ábel, Koncz Réka és Turi Andris – az eredeti ötlet megálmodói – barátaik segítségét is kérték a felújításában.
Veress Kamen is így érkezett a mára már napi négy-öt programot kínáló Manyiba: „A járvány kellős közepén jártunk, nem volt semmi dolgunk, így mindennap lejöttünk glettelni és festeni. Sokan nem is ismertük egymást, tulajdonképpen itt váltunk egy nagy közösséggé”– meséli Kamen, aki azóta jegyzőként és programszervezőként segíti a kulturális műhely mindennapjait, társaihoz hasonlóan önkéntes alapon.
A spontán szerveződő csapat így varázsolt a romos házból színes helyszínt, és a programok is sikeresen elindultak a felújítást követő két hónapban. „A különböző típusú szobák és terek alkalmasak lehetnek arra, hogy akár párhuzamosan is megvalósulhassanak koncertek, színházi előadások és kiállítások. Ez volt az egyik fő szempontunk – vázolja fel Ábel a kulturális koncepciót.
És valóban, miközben a kocsmaként működő, festményekkel tarkított régi nappaliban beszélgetünk, mögöttünk, a lakásban épp színházi próba zajlik, lentről pedig egy koncert hangjai hallatszanak fel. „Művészetileg is fontos számunkra a kollektivizmus, ezért is adunk teret a független, pályakezdő alkotóknak, akiknek nemcsak találkozási pontot nyújtunk, de közös gondolkodásra is ösztönözzük őket – veszi át a szót újra Kamen, míg barátja üdvözli az épp érkező ismerősöket. – Azt tűztük ki célul, hogy a vendégek akkor is találkozzanak kultúrával, ha csak egy italra jönnek hozzánk.”
A koncepciót hallva felmerül bennem, miben különbözik a Manyi a szervezők által is említett, alternak titulált kocsmáktól. „Bár lehet, ez kívülről kevésbé érződik, épp az a sajátsága, hogy nem tudod felcímkézni – felel rögtön Kamen. – Nem mondhatod rá, hogy romkocsma, színház, koncertterem vagy alkotótér, mert ez mind egyben.”
Az emeletről lefelé vesszük az irányt a koncertterembe, ahol egy kis színpad és nagy tánctér fogad minket, amely néha nézőtérré avanzsál. Itt jazzkoncertek, táncház és színházi előadások várják az érdeklődőket. „Ahogy a helyet, úgy sokszor az eseményeket sem lehet felcímkézni – meséli Ábel –, olyan meghatározhatatlan műfajú produkciók vannak a műsorban, mint például az interaktív, improvizációs est, a Drámanyi, a TÁP Színház több térben megvalósuló előadása vagy a kérdezz-felelek esténk, ahol a Manyi jövőjéről beszélgettünk az érdeklődőkkel.”
A fiúk elmondása szerint ezzel elérték rövid távú elképzelésüket: sikerült létrehozni egy karakteres, besorolhatatlan kategóriájú helyet. „Azt szeretnénk, hogy az emberek ne sörözni, hanem a programok miatt látogassanak el ide” – mondja Kamen. Ezt Ábel is megerősíti: „A célunk, hogy a betérők egy közösség részének érezzék magukat. Ne kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni jöjjenek hozzánk.”
