Mátyás, az igazságos – olvashatjuk a mesékben és mondákban. De valóban az volt középkori uralkodónk, vagy csak az utókor aggatta rá ezt a jelzőt? Egyre több írás jelenik meg arról, hogy nem volt igazságos, sőt, még csak nem is szerették a korban, egyesek a zsarnok szót is használják esetében. Utóbbi kissé anakronisztikus, tekintve hogy a 21. századi demokratizmus alapelveit számonkérve a teljes középkort dobhatnánk a kukába. Mindenesetre Mátyás király tényleg nem volt közkedvelt, bár ez nem feltétlenül okozott neki álmatlan éjszakákat.
Uralkodásának harminckét évét érdemes szakaszokra bontani. A legjobban körülírható időszak 1464-ig tartott, ez alatt szilárdította meg a hatalmát az országban, és erősítette meg legitimációját. Ne feledjük, hogy prágai fogságból került a trónra, miután a pártját fogó Szilágyi Mihály-vezette bárói liga elérte, hogy megválasszák. A nagybátyja és köre úgy érezte, Mátyás a lekötelezettje, de a király erre hamar rácáfolt. Ahogy önállósítani kezdte magát, összeesküvést szőttek ellene. Emellett a korona is Bécsben volt, amelyet tárgyalások útján próbált megszerezni. Mindezek együtt mutatják, hogy jelentős akadályokon verekedte át magát az ifjú király. A lázadást leverte, nagybátyját elfogatta, majd szabadulása után megbékélt vele, a koronát pedig óriási, 80 000 aranyforintos összegért váltotta ki. Regnálása alatt összesen három, hatalma ellen irányuló lázadást számolt fel. Ebből kiindulva nem csodálkozhatunk, hogy egész életében bizalmatlan volt közvetlen környezetével szemben.
A tévhittel ellentétben nem a köznemességre és a városokra támaszkodva szilárdította meg uralkodását, hiszen már a trónra kerülését is a Szilágyi-ligának köszönhette, mindvégig számolnia kellett az arisztokráciával. Emellett maga is emelt fel nemesi családokat, amelyek emiatt hűen szolgálták, ilyenek voltak a Szapolyaiak vagy a Báthoriak. Birtokadományait rendkívül tudatosan használta fel az ország belső hatalmi viszonyainak befolyásolására. Mátyás különlegessége talán itt ragadható meg a legjobban: egy tudatos, politikus királyról beszélünk, és lehet, hogy nem volt népszerű sem a köznemesség, sem a főnemesség körében, de egy emberöltőnyi uralkodása alatt az ország stabil európai középhatalomnak számított. Az utókor is ezt értékelte személyében, feltehetően ezért alakult ki az egyöntetűen pozitív megítélése.
A költő Zrínyi Miklós Mátyás király életéről való elmélkedések című művében példaként tekintett a késő középkor legsikeresebb magyar uralkodójára. A 17. század közepén a magyar főnemesség egy meghatározó csoportja vágyott egy országegyesítő királyra, ennek az előképét Mátyásban látta meg a költő-hadvezér. Machiavellista szempontból értékelte a királyt, idealizálta karakterét. Felismerte hatalomgyakorlásának erőszakos mivoltát, azonban úgy érezte, mindezt a nagyobb jó érdekében tette. Ezt persze utólag nehéz megítélni, mindenesetre a 15. században még nem létező machiavellizmus értékei valóban felfedezhetők Mátyásban. Uralkodását pragmatizmus jellemezte, a hatalom megtartása érdekében részt vett a nemesi politizálásban, és tette mindezt rendkívül eredményesen, néhol cinikusan.
