A kommunizmus gyökeresen változtatta meg családok ezreinek életét. A megnyomorított, meggyilkolt emberek mellett testvérek, szülők és gyermekek szakadtak el egymástól, életek mentek tönkre, és karrierek rekedtek meg a diktatúra következtében. A kommunizmus áldozatai nemcsak a halottak, hanem az élők is.
Nagymamámék heten voltak testvérek. István kisgazda ifjúsági vezető volt Nyírcsaholyban még a kommunista hatalomátvétel előtt, a negyvenes évek vége felé, de egyszer úgy megverték a kommunisták, hogy a sokk miatt évekre megnémult. A szülőkkel maradt a családi házban, és nem nősült meg.
Nagymamám apácának készült, de szerencsémre végül nem vonult zárdába. Tanító lett, és a gelénesi általános iskolában kezdett el dolgozni, így hallotta 1956 novemberében a szovjet tankokat bejönni az ukrán határ felől.
Maga is részt vett a megmozdulásokban, segédkezett a forradalmi bizottság megválasztásának előkészületeiben, arra műsort szervezett, valamint az ő irányítása alatt fogalmazta meg követeléseit a testület – olvasható az ügyéről készült hivatalos iratokban. (Természetesen a forradalmi jelző idézőjelben szerepelt.)
A tettei nem maradtak következmények nélkül, a gelénesi iskolából elbocsátották, az ítéletet azonban nem hagyta „szó” nélkül, meghallgatása során Kádár János nevének hallatára köpött egyet – a fegyelmi eljárás jegyzőkönyvéből tudjuk. Ezt követően fél évig az édesapja mellett dolgozott a ház körüli kis gazdaságban, majd visszatérhetett tanítani, de csak egy tanyasi iskolában kaphatott állást. Egész életét végigkísérte a félelem attól, hogy megfigyelik, lehallgatják, jelentenek róla; mindenhol ellenségeket látott, és nyugtalan maradt egészen haláláig. A lelkéből nem tűnt el nyomtalanul a diktatúra 1989 után sem.
A testvérei, Imre, Mihály és Gábor a forradalom utolsó napjaiban Ausztria irányába távoztak nagyjából kétszázezer magyarral együtt. A legidősebb, Imre 1956-ban már végzett állatorvos volt, Mihály érettségizett, de nem tanult tovább, Gábor pedig a középiskola utolsó éveiben járt.
A Bécs környéki menekülttáborokban szállásolták el őket, az innen hazaküldött levelek révén ismertem meg a történetüket. Imre az NSZK-ba távozott, később pedig Kaliforniában telepedett le, ahová Gábor is követte. Mihály Dél-Afrikába költözött, és Amerikát is megjárta.
A kommunizmus szétszakította a családot, és fenekestől forgatta fel az életüket. A diktatúra enyhülése, majd megszűnése után persze tudtak találkozni. Gáborral, édesanyám nagybátyjával magam is beszélhettem gyerekként. Számomra nagymamám sorsa a legfontosabb kapcsolódási pont az áldozatokkal, hiszen láthattam, ahogyan egész lényébe beitta magát a diktatúra élménye. A kommunizmus áldozatai nem csak a halottak, emlékezzünk rájuk is.
