Magyar–francia szakos bölcsészből lettél Magyarország egyik első slow szemléletű kozmetikusa. Hogyan találtál rá erre a szépségápolási filozófiára?
Ahogy Proustot a teasütemény, engem a száraz csalán illata repít vissza gyerekkoromba, hogy újra átéljem, ahogyan kislányként szedtem, szárítottam a gyógynövényeket. Amikor elmerülök ezekben az emlékekben, mindig ráébredek, milyen régről gyökerezik bennem a növények iránti szeretet. Bölcsészként sokáig egyaránt vonzott a kutatói és a tanári munka, és egy ideig tanítottam is nyelviskolában, de végül – anyagi okokból – egy multi cégnél helyezkedtem el. Kislányom születése után azonban egyértelművé vált, hogy sem irodában, sem tanárként nem szeretnék a jövőben dolgozni. Ebben az időszakban vetettem bele magam – gyermekkori álmomat megvalósítva – az ekkoriban még ritkaságnak számító otthoni szappan- és krémkészítésbe, és elvégeztem egy kozmetikus-szakképzést.
Miért vált fontossá, hogy magad készítsd el a termékeket?
Fontosnak érzem, hogy minden összetevőjüket tökéletesen ismerjem, hiszen felelős vagyok a vendégeimért. Egyfajta szűrőként működöm: mivel a legjobb, legmegbízhatóbb termékeket szeretném ajánlani, meglehetősen kritikusan szemlélem a piacot. A vendégeim tüneteivel szembesülve idővel rájöttem, hogy a legjobb megoldás, ha magam alkotok meg egy-egy terméket, amelyhez a legmegbízhatóbb hatóanyagokat használom.
Mit jelent a slow szépségápolás a gyakorlatban?
Sokan élnek túlhajszolt életet, miközben önmagukat kiszipolyozva próbálnak meg különböző szerepeknek vagy külső elvárásoknak megfelelni. Hozzám a pihenésért, a csöndért, a meghallgatásért, megértésért és ami a legfontosabb, az érintésért jönnek a vendégek. Úgy látom, hogy végtelenül nagy szükségünk van a tápláló emberi érintésre. A nőknek pedig különösen nagy az igényük rá – valahogyan kihalt a világunkból a baráti érintés, így kimaradnak az életünkből az olyan spontán élmények, mint amikor a barátnők megölelik egymást, vagy látva a másik fáradtságát, megmasszírozzák a vállát. Ezt a tápláló, elvárásmentes érintést alkalmazom a kozmetikai gyakorlatomban, egyszerű alapanyagokból készült krémekkel, szérumokkal, amelyek épp ezért nagyon jólesnek testnek és léleknek egyaránt.
Úgy mesélsz a munkádról, hogy az ember érzi, nem is teljesedhetettél volna ki más hivatásban.
Ezt én is nemrég fogalmaztam meg magamnak. Az egyik gyerekemnél szenzoros érzékenységet mutattak ki, és amikor a fejlesztőpedagógussal arról beszélgettünk, hogyan tudok reagálni arra, amit a kislányom átél, kitört belőlem a sírás: a gyerekem élményeit hallgatva rájöttem, olyan mintha arról szólna, amit én magam élek át. Pici korom óta küzdök azzal, hogy mindent túl zajosnak, túl hangosnak érzek. A beszélgetést követően derült ki, hogy én is szenzorosan érzékeny vagyok – ekkor döbbentem rá, hogy nem is tudnék másképp, más körülmények között dolgozni.
Hogyan tudod a slow szemléletet a hétköznapokban is érvényesíteni?
Három kisgyerek mellett azért nem mindig sikerül a lelassulás, de például nincs tévénk, így a gyerekek ritkábban és kontrolláltabban kerülnek képernyő elé. A legidősebb most ötödikes, és már rágja a fülünket telefonért, de a férjemmel egységesen kitartunk a „nem” mellett – legalábbis egyelőre. Ami viszont szintén fontos, hogy az otthonunkban nincs háttérzaj, nincsenek erős, feltűnő színek, apróságnak tűnik, de kerüljük a márkajelzéssel ellátott termékeket is, mert azok is zavarják az észlelésünket. Három éve olajmentes növényi étrend szerint étkezünk, ezért magunkra főzünk. Ez persze bizonyos szempontból időigényesebb feladat, viszont tervezhetőbbé teszi az életünket, és magára a főzésre is egy pihentető gyakorlatként tekintek. Számomra alapvetés, hogy minden napomat nyugodtan, előre átgondolhassam.
