„Nálunk minden gyerek műhelygyerek. Édesapám és én is itt nőttünk fel. Eleinte nyilván inkább láb alatt voltunk, de ez idővel megváltozott. Fel sem merült bennem soha, hogy más irányba induljak: ahogy itt játszottam, idővel segítettem a munkában, szép lassan kialakult bennem a harangöntés iránti tisztelet és szeretet. Ezt a hozzáállást soha senki nem erőltette rám, ahogy én sem fogom a fiamra. Nem is szabad.
Nagyapám mindig azt mondta, hogy a harangoknak identitása van, és ez csak akkor születik meg, ha szívvel-lélekkel nyúl hozzájuk az ember” – meséli Gombos Ferenc a családi örökség átadásáról.
A műhelybe lépve azonnal testközelbe kerül a Gombos család ma is élő múltja: egymás mellett sorakoznak a különféle fázisokban lévő öntőminták, Ferenc munkatársai összeszokott csapatként sürgölődnek körülöttük. Faszenet lapátolnak a minták alatt lévő kemencékbe, újabb réteg agyagot simítanak az egyik álharangra, speciális, finom anyagot kevernek a köpenyhez. Látszik, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga.
Volt is idő a tudás tökéletesre csiszolására, a harangöntés tudománya ugyanis immáron száznegyven éve száll apáról fiúra a Gombos családban: Szlezák László aranykoszorús harangöntő mesterrel vette kezdetét a történet, aki tizenkét éves korától, 1882-től kezdve dolgozott a szakmában. Az aranykorban az általa üzemeltetett budapesti műhelyben mintegy száz fő dolgozott a harangokon, melyek közül sok a mai napig hívja imára a híveket országszerte. Bár a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, a Rákosi-érában mégis a hozzá nem értésére hivatkozva vették el és zárták be gyárát. Szlezák László a folytatást ugyan már nem élhette meg, nevelt fia és tanítványa, Gombos Lajos Őrbottyánban épített műhelyt. Ma ez sem üzemel már, helyette fia, Miklós szomszédos, új harangöntödéje viszi tovább a mesterséget.
Ferenc épp a család történetét meséli, amikor elhalad mellettünk egy fiatal férfi. Odalép, bemutatkozik. Ő Ferenc fia, az ötödik generáció. Jelenleg ugyanis három generáció dolgozik együtt az üzemben: Gombos Lajos fia, Miklós, az ő fia, Ferenc, és a tizennyolc éves unoka, ifjabb Gombos Ferenc.
„Az eddigi legnagyobb harangunkat dédnagyapám, Szlezák László készítette. Hatvannégy mázsa, az esztergomi bazilikában lakik. Egy ekkora harangot úgy kell elképzelni, hogy ha fellépnék a külső pártázatára, kényelmesen körbe tudnék rajta sétálni.
Az én kezeim közül is kikerült már két tizennégy mázsás harang, de nincs kifejezett kedvencem. Lehet kicsi vagy nagy, mindegyiket a mi formáljuk, és óriási büszkeség ezeken a darabokon dolgozni” – mutat rá egy apró, huszonkét kilós harangra Ferenc, ami a nagy múltú balatoni sétahajóra, a Beloianniszra kerül majd.
Számos munkafázisban használják ugyan a modern technika vívmányait – a megrepedt, sérült harangok anyagösszetételét például spektrográffal vizsgálják –, azonban a Gombos család műhelyében állva könnyű elképzelni, milyen lehetett ez a szakma száz évvel ezelőtt. A falakon régi szerszámok függnek, gépesítés alig látszik, ugyanazokat az anyagokat és eszközöket használják a legtöbb fázisban, mint régen. A modern eszközök megjelenésétől függetlenül a haranggyártás legidőigényesebb része, az öntőminta elkészítése az évszázadok során ugyanis szinte semmit sem változott.
„Az öntőmintának három fő része van: a mag, az álharang és a köpeny. Úgy kell elképzelni őket, mint egy matrjoska babát.
A legkisebb baba a mag, ez gyakorlatilag egy téglából épített búboskemence. Erre agyagrétegek kerülnek, melyek megadják a majdani harang belső síkját. Utána kezdődik az álharang rétegeinek felvitele, ugyanúgy agyagból. Ha ez elkészült, a harmadik öntőminta, a köpeny megformálása következik. Ha teljesen kiszáradt mindhárom minta, szétszedjük őket, meghagyjuk a köpenyt és a magot, az álharang helyére pedig beöntjük a fémet.”
Öntés után az egész mintát a föld alá temetik, mivel a földnek jó a hőtartó képessége, és segítségével a szilárduló harangban munkáló felhajtóerőket is szabályozni tudják. „A bronznak van egy utálatos tulajdonsága: ha nedvességgel találkozik, olyan heves gázképződést produkál, hogy szétrobbantja az egész mintát. Eddig egyszer történt ilyen a talajvíz miatt, és mindent elölről kellett kezdenünk. Pedig az öntőminták megformálása időigényes folyamat, mérettől függően négy-nyolc hónapot dolgozunk, mire elkészülnek. Az öntési idő azonban, mire megtelik a minta, még a nagy harangoknál sem több három percnél. Ez alatt a három perc alatt dől el, hogy az elmúlt hónapok során mindenki jól csinált-e mindent.”
A szakmája iránt elhivatott Gombos Ferencet hallgatva persze akaratlanul is felvetődik a kérdés: vajon meg lehet-e élni a harangöntésből? Hiszen azt gondolnánk, hogy egy harang harang marad az örökkévalóságig. „Átlagos élettartamuk valóban kétszáz-kétszázötven év, de sokszor közbeszól az emberi hanyagság, a hibás technika, és idő előtt megrepednek, tönkremennek a harangok. Elég csak az ajka-tósokberéndi katolikus templomra gondolni, ahol a toronyban pusztító tűz mind a három harangot megrepesztette. Ilyenkor nincs mit tenni, a sérült harang nem javítható, újra kell önteni.”
De ha a legnagyobb odafigyeléssel is bánnak velük, idővel minden harang élettartama lejár, miközben új templomok is épülnek, ezeket az igényeket pedig mind a Gombos családnak kell kielégítenie.
„Mi vagyunk az utolsó harangöntők az országban. Ha az a kérdés, hogy van-e elég munkánk, gondoljunk csak bele: Magyarországon több mint háromezer település van. Számoljunk csak egy templommal településenként, melyek tornyában átlagosan három harang lakik.
Ez tizenkétezer harang. Ha bármelyikkel történik valami, hozzánk fordulnak.”
A rengeteg hazai harang mellett pedig a szomszédos országokba és a világ távoli pontjaira is készítettek már harangokat: a Pápua Új-Guineában található Manus-szigeten, Tanzániában és Kamerunban is mindennap megszólalnak a Gombos-harangok. „Néhány hete járt nálunk Tanzániából egy püspök; tíz harangot szeretne rendelni. A világ nagyon kicsi, mindenütt élnek magyarok, és viszik magukkal a hírünket.”
Vajon mi a különbség egy 625 kilogrammos fisz és egy 425 kilogrammos gisz harang hangja között? Miként szól egy 300 kilogrammos c2? Sok más haranghang mellett ezeket is megismerhetjük a Gombos család honlapján.