Átható őszinteség, tiszta, álomszerű dallamok, jóleső otthonosság. A saját meghatározása szerint dreamfolkvilágban alkotó Méry Rebeka Somorjáról származik, erős, határon túli magyar identitással rendelkező családból, ahol a kultúra iránti rajongás természetes velejárója volt a mindennapoknak. „Öten vagyunk testvérek, édesanyánk pedagógus, édesapánk pedig, mióta az eszemet tudom, olyan szenvedéllyel mesél a történelemről, mint senki más a környezetünkben. Az általuk hitelesen megélt és így öröklött értékrend olyan ajándék nekem, amire mindig biztos alapként támaszkodhatok” – kezdi történetét a fiatal énekesnő, akit talán kevésbé tudatosan, de szülei inspirálták a későbbi pályája irányába is.
A széles körű művészeti nevelés okán Rebeka, testvéreihez hasonlóan, zeneiskolába járt, hangszert tanult, majd a somorjai templomi kórusban szerepelt, ezt követően pedig, már önszántából, klasszikus énekleckékre jelentkezett: „Németh Imre tanár úr óráin ismerkedtem meg a népzenei gyűjtésekkel. Most is aktív régizenei együttesével sűrűn koncerteztek a Csallóközben, és gimnazistaként én is velük utazhattam, énekelhettem a középkori templomok falai között. Megérintett, hogy egy ilyen emelkedett térben mekkora ereje van az előadóművészetnek: a hallgatóság is másképp viszonyul a zenéhez, és én is áthelyezem a hangsúlyt valami rajtam kívül eső dologra. Közvetítő lehetek.”
Az énekeket átszövő szakralitás, a népi kultúra és történelem iránti érdeklődés végül a néprajz szak felé vezette a továbbtanulás előtt álló lányt, így ma már távolabbról szemléli szülővárosát. „»Tündöklő hontalanság« – jellemzi Rebeka szlovákiai magyar identitásának fővárosi megélését. – Kulcsár Ferenc Otthon című verse budapesti, egyetemi tanulmányaim során érintett meg igazán, ez a sor pedig még inkább kifejezte az itthon és az otthon különbségét, határuknak átlépését, hazaszeretetem lényegiségét és életutamnak hivatását. Ebben az időszakban vált egyre fontosabbá a kiskorom óta meglévő zeneszeretet is.” Utóbbihoz a hamarosan az életébe csöppenő Tindia zenekar kreatív közössége tökéletes hátteret biztosított Rebekának, a népszerű, Gólya presszós táncházi fellépések mellett egy nagylemezt is készítettek közösen.
Egy Tindia-táncházra érkezett néhány évvel ezelőtt Fehér Viktor, a Kerekes Band zenésze és kreatív producere is, aki éppen Folkkocsmák világa című dokumentumfilm-sorozatát forgatta. „Szép, hogy a zenei életen keresztül ismertük meg egymást. Korábban nem is gondoltam volna, mennyire fontos, hogy megegyező értékrendre, hangsúlyosan közös alapokra építkezzen egy kapcsolat. Viktor ma már a férjem, akkoriban a zenekarunk munkáját segítette, most pedig az egyéni karrieremet támogatja szívvel-lélekkel.” Rebeka ugyanis az együttes mellett saját, népzenéhez fűződő viszonyát is szerette volna megfogalmazni és formába önteni: „Megérett bennem az igény arra, hogy összefoglaljam mindazt, amit otthonról hozok.”
Hangulatokon keresztül megragadott érzések, autodidakta gitártanulás, citerával kísérletezés, szabályrendszer nélküli dallamalkotás – így alakította a somorjai lány budapesti, járványhelyzetben bezárt életét, amelyhez a népdalok a legideálisabb eszközként szolgáltak: „Az aktuális, bennem felbukkanó, kifejezésre vágyó képekhez hozzáillesztettem a megfelelő hangokat, és végül az érzésekhez választottam folklórszövegeket. Első, Messzire című kislemezem címadó dalánál épp az útnak indulás, egy új út lehetőségei, egy ilyen élmény sodrása foglalkoztatott. A gondolathoz egy gyönyörű, hazaszeretetről szóló moldvai csángó népdalt dúdoltam tovább – szeretem ezt a kifejezést, azt jelenti, hogy hagyom, hogy bennem éljen tovább a dal, folytatódjon a történet.”
A leginkább könnyűzenei stílusú kislemez második dala, a Madárka hasonlóan érző, meditatív ének, szerkesztése azonban már elődjénél tudatosabban alakult: „Az első album kapcsán igyekeztem megtalálni, körülírni a szerzeményekhez illő alkotói műfajt, amit végül egy kissé saját kreálmány, a dreamfolk irányzata foglalt össze a legjobban.” Ez a népzenei alapokon nyugvó, sejtelmes, álomszerű állapot hatja át a második, már a világzene felé húzó Világolj című kislemezt is: „A Világolj, illetve az Ima című dalaimnál a citerám egyfajta vonalvezetőként működött, de a különböző elemek végül a stúdióban álltak össze nagy egésszé, ezért az élményért pedig különösen hálás vagyok. Érdekes volt megtapasztalni, hogyan formálhatom a dalokat saját hangzásvilágom szerint a stúdióban.” Így repít el bennünket Rebeka hangja a Zoborvidékre, ahol a magyarok a Szent Iván-éji tűzugrás rítusénekét dalolják, és hallhatunk egy régi karácsonyi népénekre épülő imát is.
Sokan, sokrétűen vagyunk jelen ebben a világban, a fiatal előadó szerint éppen ezért sokkal nehezebb rátalálni az igazi, mélyebb énünkre: „A népdalok a közös kultúránk alapjai, és ha én ezek által őszintén megnyílok a zenémben, talán más is érzi majd azt a megtartóerőt, amit a gyökereink adnak nekünk. Egy külső szemlélő számára talán szomorúnak, túl meditatívnak hat a zeném, de ha csak egy apró részéhez tud kapcsolódni, már megérte.” De vajon megengedjük-e a magunknak ezt a fajta kapcsolódást és beleérzést? Szakítunk ma időt arra, hogy magával vigyen egy hangulat? „Van igény az elcsendesedésre, még ha sokszor félünk is attól, amit zajok nélkül végre meghallunk magunkkal kapcsolatban. A népi kultúrának manapság inkább az extrovertált oldalát éljük, holott az emberek régen sem csupán táncoltak és mulattak, mindennapjaikat a kemény munka határozta meg, amihez az elcsendesedés, az imádság, a mély hit ugyanúgy nélkülözhetetlen volt, amit valahogy kevésbé emelünk ki mostanában.”
Méry Rebekának pedig nem csupán a hangja, a jelleme is erősen megvilágít valami jót a világunkból. „Születésunkkor különféle képességeket kaptunk, és feladatunk, hogy ezekkel éljünk is” – mondja, majd mosolyogva hozzáteszi, a szépre, az értékre mindig szükségünk lesz, hiszen még az a világ, amelyben minden megvásárolható, sem tudja teljesen elnyomni az igazi szükségleteinket. Akkor is így van, ha ma egy népzenésznek biztosan több lábon kell állnia ahhoz, hogy mindezt közvetíteni tudja az emberek felé. „A zene elemi dolog, amire remélem, mindig lesz igény, de nem tartok ott, hogy csak ezzel foglalkozzak” – tűnődik el.
Bár talán nem is ez a hosszú távú cél. Rebeka ugyanis úgy érzi, az utóbbi időben a zene által sokkal önreflektívebbé vált, és saját tapasztalata alapján szeretné másoknak is megmutatni, milyen érzés az, amikor előhívjuk, megtapasztaljuk a természetes énünket. „Amellett hogy folyamatosan bővül a zenei portfólióm, nemrég elvégeztem egy life coach képzést is, hogy a zene mellett egy másik csatornán keresztül is átadhassam, milyen fontos, ha az ember az erősségeire építkezik. Létünk alapvető elemei az igaz párbeszédek, az őszinte pillanatok és egyszerűen elemi szükségünk van arra, hogy néha felemeljük a lelkünket. Ehhez szeretném hozzásegíteni az embereket.”
A víz titokzatosságáról – megjelent Méry Rebeka Folyóvíz című dala | Magyar Krónika
Méry Rebekát frissen megjelent Folyóvíz című daláról, alkotási folyamatról és terveiről kérdeztük.
