A népi megfigyelés szerint május közepén beköszöntenek a fagyos napok, Pongrác, Szervác és Bonifác napját – május 12-t, 13-at és 14-et – a fagyosszentek napjaiként tartja számon a néphagyomány Közép-Európa szerte. Ezen időszakban ugyanis az addig melegedő időjárás hirtelen újra lehűl, sőt akár fagy is betörhet, hogy tönkretegye a zsenge hajtásokat. De mi köze a három szentnek ehhez az időjárási jelenséghez?
A katolikus egyház a szentek ünnepét haláluk napjára helyezi, így a népi hiedelemvilág a három szent halálában próbált magyarázatot találni a tavasz végén évről évre betörő zord hidegre. Úgy vélték, a szentek halálát is e hideg okozta, mert miközben a betegeket saját rongyaikba takarták, ők maguk a fagy áldozatai lettek – de áldozatuk nem volt hiábavaló, a betegeket sikerült megmenteniük.
A három szent olyan félelmet váltott ki a parasztokból, hogy szobrokat sem mertek készíteni nekik, mert nem remélték, hogy bárhogy is megnyerhetnék kegyelmüket az iránt, hogy a növekedésnek indult termést ne verje el a fagy. Valójában a szentek legendája és az időjárással kapcsolatos tények között nincs semmilyen összefüggés, a kapcsolatot kizárólag a népi hiedelemvilág teremtette meg, igyekezve magyarázatot találni arra, hogy miért haragudhatott meg a három szent annyira az emberekre, hogy a faggyal bünteti őket. Dömötör Tekla Magyar néprajz című munkájában tett közzé egy topolyai szólást, amely szerint „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok”, s emiatt haragudtak meg úgy az emberekre, hogy minden évben visszatérnek, hogy tönkretegyék a termést.
Ki volt valójában a három szent? Szent Pongrác nevének jelentése „hamar egészen kedves”, amivel kisgyermekkori jellemére utaltak. A fiatalon vértanúhalált halt fiúhoz mindenki önkéntelenül barátságos volt, még az őt halálra ítélő császár is először kedves szóval, arcát megsimítva próbálta rávenni, hogy fogadja el a kegyelmet. Pongrác pogány családban született, és korán árvaságra jutott. Nagybátyja, Dénes vált nevelőjévé, Rómába vitte, ahol a keresztény közösség tagjai hamar a szívükbe zárták a jólelkű, élénk fiút. Kornél pápa nagybátyjával együtt mindkettőjüket megkeresztelte. Az üldöztetések során Diocletianus császár őket is elfogatta, nagybátyját lefejeztette, Pongrácnak azonban meg akart kegyelmezni, sőt gyámságába fogadta volna, ha a fiú felhagy a „babonasággal”. Az őszinte, igaz szívű, bátor ifjú azonban nemet mondott, ezért a császár kiadta a parancsot, hogy fejezzék le a Via Aurelia mellett.
Szent Szervác a legendája szerint Jézus távoli rokona, mégpedig Szent Anna egyik húgának leszármazottja volt. Jeruzsálemben szentelték pappá. Angyali sugallatra Tongerenbe utazott, ahol hét évvel később püspökké választották, később Maastricht püspöke lett. Mikor hírt kapott a közelgő hun támadásról, Rómába ment. Az apostolok sírjánál imádkozott, amikor látomása támadt Szent Péterről, aki ezüstkulcsot tartott kezében, s feléje nyújtotta, miközben azzal a feladattal bízta meg, hogy mindenkinek, aki kéri, nyissa ki a Mennyek országának ajtaját. Legendája szerint Szervác sírja sosem lett havas, még akkor sem, ha nyughelye körül minden mást ellepett a hó. A sír fölé később templomot emeltek, ami búcsújáró hellyé vált, ahol sok gonosz által megszállt lélek gyógyulásra talált.
Bonifác egy Aglaes nevű nemes hölgy szeretője volt, akinek vagyonát is kezelte. Isten intésére mindketten megbánták bűneiket, majd Bonifác a keresztény vértanúk keresésére indult, hogy elnyerje Isten bocsánatát. Így jutott el Tarsusba, ahol rátalált öt vértanúra, akiket éppen a pribékek kínoztak. Bonifác látva szenvedéseiket kiabálni kezdett, a vértanúk bilincsét csókolta, s biztatta őket, hogy ne tántorodjanak el sorsuktól, mert mindenért kárpótlást kapnak majd a Mennyországban. A bíró azonban meghallotta ezeket a szavakat, s miután Bonifác megvallotta neki keresztény hitét, feldühödve őt is kínoztatni kezdte. Bonifác azonban nem érzett fájdalmat, mosollyal az arcán viselte a megpróbáltatásokat. Mikor lefejezték, hatalmas földindulás támadt, és sok ember megtért. A következő nap az őt kereső társainak egy börtönőr mesélte el vértanúhalálát. Azok nem hittek neki, mivel korábbi élete alapján úgy tudták, Bonifác egy részeges parázna. Erre az őr megmutatta nekik a testet és a levágott fejet, mire a társak felismerve Bonifácot, gondosan betakarták a maradványait, hogy hazavigyék Aglaesnek. Közben az Úr angyala elvitte a szent vértanúságának hírét Agleasnek, aki méltó nyughelyet állítatott neki, és ezután a világtól elfordulva imával és böjttel megszentelt életet élt. Halála után Bonifác mellé temették.
Ahogy a három szent legendájából is kiderült, nemcsak hogy nem játszott szerepet a hideg halálukban, de semmi alapja sincs, hogy alakjukat bárki félelmetesnek vagy bosszúszomjasnak tarthassa. Mindenesetre a földművesek sem várták tehetetlenül a termést tönkretevő fagyot, számos zöldség esetében inkább nem kockáztattak, így például az uborkát, babot, paradicsomot csak a fagyosszentek után ültették el.
A kiemelt kép forrása: MTI
