A nevét mindenki ismeri. Sokan a történetét is. Mármint azt, hogy Bajor Gizi nagy színésznő volt, nemzeti színjátszásunk óriása, akit alig ötvenhét évesen ölt meg megzavarodott férje.
De a lényeget, a legfontosabbat legfeljebb néhányan tudják. Csak azok, akik még látták színpadon. Ők megmondhatják, hogy
ha belépett a színre, megállt a levegő, vagy éppen felizzott, ahogy akarta.
Olyankor csak rá lehetett figyelni, csodát tett egy bólintással, egy megtorpanással, azzal, ahogy felemelte vagy levitte a hangját. Mi már csak elhihetjük, hogy mindent tudott – de nem tudhatjuk, bármennyire szeretnénk. Bizonyos értelemben ez is tragédia és veszteség, nem csak korai és értelmetlen halála.
Bajor Gizi fontos alakításait nem őrzi filmszalag, de még ha játszott volna is filmekben, azok sem adnák vissza a jelenlétben rejlő erőt, és ugye az sem mindegy, milyen az a film… Gondoljunk csak Jávor Pálra, akit a mai nézők – ha nézik egyáltalán a filmjeit – jóvágású, bajuszkás amorózónak látnak, pedig Gobbi Hilda szerint ő volt a valaha élt legnagyobb Peer Gynt.
Bajor Gizi a képzeletbeli stafétája, amelyet Jászai Maritól vett át, Törőcsik Marihoz került. A szerencsésebb korban született Törőcsik Marihoz, akinek zsenialitását már színházi közvetítések és méltó filmek sokasága őrzi. Bajor Giziből nekünk, utódoknak már csak a története jut, azzal kell beérnünk.
De ez a történet is érdemes a megismerésre.
Sámlin, hálóingben
Kislányként a Kálvin téri Báthory kávéház törzsvendégeinek kedvence volt, ugyanis apja, Beyer Marcell bérelte a helyet, nem túl sikeresen.
„Én már korán, négy-öt éves koromban magamra akartam vonni a figyelmet. Kosztümöket csináltattam hálóingből meg színes szalagokból, a szobában körbeültettem a babákat, fölmásztam egy sámlira, és verseket szavaltam, énekeltem, szóval produkáltam magam nekik. Ebben a mulatságban Mariska nővérem segített, ő varázsolta estéli kosztümmé a hálóingeket, rakta nyakamra a mama gyöngyeit, rendezte el a szekrényből kiráncigált szalagokat…” – emlékezett a színésznő gyermekkorára.
Miután a család anyagi helyzete megrendült, az addig az angolkisasszonyoknál nevelődött lány saját döntése nyomán felvételizett a színiakadémiára, ahol hamarosan mindenki tisztába lett vele, milyen nagy jövő vár rá.
A színházak versenyeztek érte, de két év kivételével egész pályáját a Nemzeti Színházban töltötte.
Volt Lady Milford, a kaméliás hölgy, Anna Karenina, Kleopátra, Júlia, Lujza, Puck és Titánia, még bolond Ásvayné is. Mindent eljátszott a tragédiától a vígjátékig.
A próbák alatt jó darabig példánnyal a kezében dolgozott, inkább csak figyelt, és szívta magába a szituációkat, belakta a darabot, aztán a kellékes próbánál mintha pillangó kelt volna ki, kibontotta ötleteit, megtöltötte élettel, felragyogtatta a szerepet. Először a kollégákat bűvölte el, azután a nézőket. Tökéletesen uralta a testét, a hangját, és, ne feledjük, ő még abban az időben állt a színpadon, amikor nem volt mikroport… A színház akusztikáján túl kiváló beszédtechnikájának köszönhető, hogy őt a kakasülő tetején is hallani lehetett.
Nagy lábon…
Jó partner volt színpadon, az életben is végtelenül segítőkész ember. Szeretett élni, tudott apróságoknak is örülni, és szeretett adni. Gizi októberben kezdte a karácsonyt – írta Gobbi Hilda, aki szinte imádta. Már gyerekként rajongott érte, gyakorlatilag minden este várta a színészbejárónál, és élete nagy ajándékának tekintette, hogy idővel mester-tanítvány kapcsolatba kerültek. Ő is leírta, és sokan mások, hogy karácsonyra úgy százcsomagnyi ajándékkal készült, mindet becsomagolta szépen. Az volt az öröme, ha valakinek a titkos vágyát teljesíthette. Egyszer jelenésre várva kihallgatta két fiatal színésznő beszélgetését, akik selyem fehérneműről, számukra elérhetetlenül drága darabokról ábrándoztak. Karácsonyra megkapták Bajortól.
Használt ruháit, cipőit, színpadi jelmezeit az öltöztetőnőjén, Cséki nénin keresztül ugyanúgy továbbadta. Bár nem volt könnyű gazdát találni nekik, mert negyvenes volt a lába, és sajátosan szabálytalan az alakja. Mindemellett szeretett spórolni. Ha valamihez olcsóbban jutott hozzá, diadallal újságolta. Budai villáját és balatonföldvári nyaralóját nagy gonddal szépítgette, különösen a textilfélékre volt gondja. Bútorhuzat, terítő, párnák. Lelkesen dolgoztatta a kárpitost, a varrónőt, aztán bezsebelte vendégei dicséretét. Szerette a sok embert maga körül, etette, kényeztette őket, játszott nekik.
Ha volt valakinek valami jó ügye, biztos lehetett benne, hogy „a Gizi” mellé fog állni. Ilyen volt Gobbi Hilda első projektje, a színészotthon, aminek javára Bajor bőkezűen adományozott, és több jótékony előadásban szerepelt.
Az utolsó smink
Mindez több volt jószívűségnél vagy nagyvonalúságnál, Bajor Gizi a nehéz időben is jelesre vizsgázott emberségből. Villájában nemcsak zsidó származású férjét, de más üldözötteket is bújtatott, például a katonaszökevény Tamási Áront, akinek saját kezűleg vágta le hosszúra nőtt haját. A villa, ami egy ideje, és Gobbi Hilda lankadatlan erőfeszítéseinek hála, a magyar színészet múzeuma, egyben az emberi helytállás emlékhelye is. A legnehezebb időkben, amikor egy razzia nyomán Bajor első férjének nála bujkáló kisfiát és a gyerek anyját elvitték a nyilasok, bement utánuk a pártházba, és elintézte, hogy kiengedjék őket. Pedig remegett a szája a félelemtől, egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy sikerülni fog.
Mindent elmond a jelentőségéről az, hogy két egymástól gyökeresen eltérő korszakban is elismerték. A háború előtt Corvin-koszorút kapott, és ő lett az új rendszer első Kossuth-díjasa.
Vajda Ödön ügyvéd volt az első férje, a második a Földhitelbank igazgatója, Paupera Ferenc, majd következett a híres fül-orr-gégész professzor, Germán Tibor, akivel a kapcsolat egyáltalán nem a férfi rajongásával kezdődött. Bajor udvarolt, ostromolt, és persze győzött. Jó házasság, mondták az ismerősök, barátok, csak a szörnyű tragédia után jutott eszébe mindenkinek, hogy azért voltak bizonyos jelek…
Halálhírét este mondta be a rádió, a szokásos „tragikus hirtelenség” kifejezéssel írva körül a tragédiát. A Nemzeti Színházban aznap próba volt, oda már délelőtt eljutott a hír. Major Tamás kért egy kis figyelmet, ő jelentette be a megkövült kollégáknak. Az, hogy a férje ölte meg, és vele saját magát is, csak napokkal később lett nyilvános.
Bajor Gizit a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, arcát erre az utolsó jelenésre Dajka Margit festette ki. A gyászbeszédek után elindult a menet, ki a Farkasrétre, a koporsót szállító autóra ibolya- és hóvirágcsokrokat dobtak az út szélén sorakozók. Bajor Gizi és családja sírja a temető bejáratához közel, közvetlenül a ravatalozók mögött található.
