Aki kimarad, lemarad! Tessék, csak tessék! Egy írásrendszer, amelyet négyből három ember ismer! Rendkívül hasznos a marketing világában, és egyenesen nélkülözhetetlen az informatikai szolgáltatások terén! Teljesen ingyen! Bomba ajánlat! Nehéz ellenállni a latin ábécé vonzerejének. A körön kívüliek tábora egyre fogyatkozik, a következő belépő jó eséllyel Kazahsztán lesz, bár a korábbi lendület alábbhagyni látszik. Nurszultan Nazarbajev elnök hat évvel ezelőtti rendeletében még 2025-öt jelölte meg az áttérés határidejeként, utódja, Kaszim-Zsomart Tokajev további nyelvi reformokra hivatkozva lassított a tempón. Álláspontja szerint az elsietett váltással sérül a nyelv, amint az az egyre gyakoribb latin betűs hirdetéseken, feliratokon látszik is. A két éve közzétett kormányzati célkitűzés már úgy fogalmaz, hogy 2023 és 2031 között szakaszosan vezetik be az új írásrendszert. (Csöndben megjegyzem: ezeréves latin írásunk ide vagy oda, a magyarországi hirdetések, termékfeliratok szövegében, mi több, a sajtóban is tetten érhető a nyelv romlása.)

Logikai oldalról közelítve magától értetődne a latin ábécé bevezetése, hiszen sokkal zavartalanabb a részvétel az üzleti és a tudományos életben, az oktatási és az innovációs együttműködésekben, ha nincs ott az átírás mint állandó bizonytalansági tényező.

Még a minden szempontból szovjet szocializációjú Nazarbajev is felismerte ennek jelentőségét, egyik cikkében az informatika és a kommunikáció nemzetközi vérkeringését is érvként hozta fel a mihamarabbi áttérés mellett.

Igen ám, de ami az egyik oldalról hasztalan őrizgetett kacatnak tűnik, az a másik oldalról a kulcs a korábbi nemzedékek irodalmához, sajtójához – még Kazahsztánban is, ahol az utóbbi száz évben már áttértek az arab írásról a latinra, majd a latinról a cirillre. Arról nem is beszélve, hogy egy új írás és vele új nyelvtani szabályok kidolgozása hatalmas munka még az egymáshoz közeli rendszerek esetében is, amilyen a cirill és a latin. S emellett ott van a bevezetés minden nyűge: az iskolákban el lehet kezdeni felmenő rendszerben az áttérést, ha rendelkezésre áll kellő számú és felkészültségű pedagógus, de vajon át tudnak-e, akarnak-e állni azok, akik évtizedeken át cirillt olvastak és cirillt írtak? Nem véletlen tehát, hogy nem sietnek a kazahok: a csere a Szovjetunió felbomlása óta ott lebeg, s közben már a sokadik ábécéváltozat készül el.

Hogy ne váljon analfabétává a fél ország szinte egyik pillanatról a másikra, egy ideig muszáj párhuzamosan használni a két jelrendszert, még akkor is, ha sok vesződséggel jár duplán feliratozni mindent a szavazólaptól a májkrémtubusig.

De nem is kell okvetlenül várni arra, hogy eltűnjön az ódivatú írásrendszer. Szerbiában és Montenegróban például teljesen természetes, hogy egyes újságokat keleti, másokat nyugati betűkkel nyomnak, és Bojana is el tudja olvasni a „volim te” feliratot, akár cirill, akár latin betűkkel vésték neki a padba.

Ahol sem az átállás, sem a párhuzamosság nem kívánatos megoldás, ott választhatják a pekingi modellt is. A Kínai Népköztársaság hatvanöt éve alkotta meg saját betűírását, a latin ábécés pinjint azzal a határozott céllal, hogy megszüntesse az átírás körüli anomáliát. Elvégre a transzszkripció kényszermegoldás, amely egyrészt körülményessé teszi az írást, fordítást, szerkesztést, másrészt hibalehetőséget rejt, harmadrészt torzít, hiszen a nyelvek hangkészlete eltér. A kínai hangkészletnek például négy eleméhez is a cs betű van hozzárendelve a magyar átírásban, s kettő közülük ty-nek is elmenne.

Ahogyan a szerbnél is óhatatlanul csalnánk, akár cs-vel, akár ty-vel jelölnénk az Aleksandar Vucˇic´ név utolsó hangját, úgy a kínainál is egyaránt döcög az előírásnak megfelelő Hszi Csin-ping és a kiejtést talán hajszálnyival jobban tükröző Hszi Tyin-ping forma. Vajon szükség van egyáltalán átírásra a kínai esetében? Tekintsünk el attól a gyakorlati nehézségtől, hogy a Magyar Tudományos Akadémia még a Brezsnyevérában adta ki a Keleti nevek magyar helyesírása című könyvet, és nézzük pusztán az aktuális általános szabályzatot. Helyesírásunk 202. szabályának c) pontja szerint „[a] nem latin betűs írású nyelvek közszavait és tulajdonneveit általában a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át”. Hogy pontosan mit jelent a „nem latin betűs írású nyelv”, nincs kifejtve.

Adódik a kérdés: tekinthetjük-e latin betűsnek a kínait, ha az ottani akadémia évtizedekkel ezelőtt kidolgozta és elfogadtatta, az iskolák pedig minden diáknak megtanítják a pinjint?

A latin ábécés országok túlnyomó többsége megnyitotta útját a Kína által épített híd felé, véleményem szerint épp itt volna az ideje, hogy a pinjint a magyar nyelvtudomány is elismerje annak, ami: egy nyelv hivatalos latin betűs írásának.

Ahol nincs se normál, se „exportra szánt” latin ábécé, ott utat tör magának az angolos írásmód. A márkanevek világában már évtizedek óta természetes, hogy egy gyártó egységes elnevezést használ, senkinek nem jut eszébe Micubisit írni Mitsubishi helyett, annál inkább se, mert a Japánban értékesített kocsikon ugyanebben a formában díszeleg a felirat. Hasonló figyelhető meg a sport világában: Litex Lovech, Maccabi Haifa, Dynamo Brest – olykor még nemzetközi sikerektől reménytelenül messze lévő klubok címerében is globálisan dekódolható formában szerepel a csapatnév, nemegyszer a honos karaktereket is kiszorítva. Sőt, már a személynevek is elkezdtek kvázi márkanévként viselkedni, mind több tudós, művész, fotóriporter, újságíró használ egységes – általában angol átírású – nevet a nemzetközi életben. A hazai könyvesboltok adatbázisaiban például hiába keresnénk a Juval Noah Harari nevet, a magyar köteteken éppúgy angol átírással szerepel a szerző neve, mint a cseh, a svéd, a lengyel vagy a német kiadáson. Más céllal, de az Európai Unió egyes intézményeinél is uniformizált átírásban használják a tisztségviselők nevét.

Talán mindezeknél látványosabban illusztrálja a latin ábécé erejét az a tény, hogy az orosz állami Sputnik hírügynökség neve még az orosz nyelvű szövegek nagy részében is latin betűkkel szerepel.

Ennek alapján nem vakmerőség azt jósolni, hogy az előttünk álló évtizedekbe számos ország állhat át részben vagy egészben a mi írásunkra, illetve hivatalos státust kaphatnak olyan, régóta használatban lévő rendszerek, mint a japán Hepburnábécé. Minden út Róma betűjéhez vezet. De mielőtt diadalmenetbe kezdenénk, azért jegyezzük meg, hogy a nemzetközi kommunikációs tér a latin betűs nyelveket sem kíméli. Számos cég-, termék- és személynevet áramvonalasít a vélt vagy valós kényszer, például az ÖMV-ból már több mint húsz éve OMV lett, a Renaul Mégane-ra már a gyártó is gyakran Megane-ként hivatkozik, Novak Đokovic´ teniszező hivatalos honlapján és közösségimédia-felületein pedig következetesen a Djokovic forma szerepel. A globalizált korban nem kell az ohiói bányavidékre költözni, hogy lehulljon nevünkről az ékezet.