„Az eső akkor esett, a nap is akkor sütött, amikor nekünk a legjobbkor jött. Túl a forgatás felén úgy tűnik, az égiek velünk vannak” – állapítja meg Lakos Nóra ezen a napsütéses csütörtökön, amikor a forgatás harmincötödik napján résnyire nyitják az ajtót a kíváncsiak előtt. A filmrendező, aki a forgatókönyvet is írta, ezúttal családi filmet forgat; köztudott, hogy szívügye az ifjúsági film műfaja, még nemzetközi filmfesztivált is létrehozott, hogy a jövő nézői minél több igényes mozival találkozzanak.

Buda talán legszebb, de mindenképpen legkülönlegesebb utcájában forgatják a Véletlenül írtam egy könyvet című filmet, egy kortárs holland írónő nálunk is megjelent regényét adaptálva. A Napraforgó utcai Bauhaus villatelep tökéletes helyszín hozzá: mesebeli, időtlen, formabontóan hívogató, vagyis pont olyan, amilyen a történet, és amilyennek a film ígérkezik. 

A film főhőse egy kiskamasz lány, akit öccsével együtt az édesapja nevel, mert az édesanya meghalt. A veszteség okán Nina még kortársainál is intenzívebben kutatja, milyen az élet, hol van benne az ő helye, és belefér-e ebbe az egészbe édesapja új szerelme, Detti. Ebben a felnövéstörténetben a sikeres és varázsos, de éppen írói válsággal küzdő írónő, Lídia segíti a kislányt, egyszerre tanítja írni és élni. Miközben beavatja a szövegalkotás titkaiba, olyan eszközt ad a kezébe, amivel közelebb tud kerülni a világhoz és önmagához.

„Ugyanaz vonatkozik a párbeszédekre, mint a valódi beszélgetésekre: az, amit az emberek nem mondanak ki, sokszor érdekesebb, mint amit kimondanak” – ugye, hogy ez nem csak az írásnál hasznosítható bölcsesség? 

A filmesek által használt, átalakított és berendezett ház teljesen olyan, mintha egy valóságos család élne benne évek óta, akikhez most látogatóba jöttünk. Legóépítmények, gyerekrajzok, viseltes ülőgarnitúra, valamint a történet szerint animációs filmrendező apa kellékei. Az apa, Mátray László most nincs „itthon”. Az erdélyi színész Lakos Nóra első nagyjátékfilmjében, a Habban is főszerepet kapott. Kislányát, a Ninát alakító Demeter Villőt azonban itthon találjuk, szívesen beszélget mindenkivel. Mivel minden jelenetben szerepel, szó szerint a hátán viszi el a filmet. Mégsem áhítozik az ötvennapos forgatás helyett egy hagyományos vakációra.

„Kiskorom óta színésznő szeretnék lenni, de nem láttam sok esélyt rá, hogy ez megvalósulhat. Apukámmal sokszor voltam a Katona József Színházban, nagyon szeretem az ottani színésznőket, van, akinek a képe kint is van a szobámban. És most Tenki Rékával együtt is játszom, ő alakítja a nagynénémet. Mátray Laci meg apu barátja, családilag nagyon jóban vagyunk, a konfirmálásomon is ott volt. Nem is tudtuk egymásról, hogy mindketten kasztingoltunk erre a filmre, ez igazi meglepetés volt. Talán könnyebb is, hogy ő játssza az apukámat, mert ismerem, és nem kell izgulnom. Az is jó volt, hogy Zsurzs Katival kezdtem el a… hogy is mondjam, a filmes karrieremet, mert ő tényleg olyan sokat segített nekem, mint a történetbeli Lídia.” 

Zsurzs Kati tényleg a stáb legnagyobb filmes tapasztalatával rendelkező tagja, az Abigéltől A Zebegényiekig sok legendás alkotásban szerepelt, dolgozott Páger Antallal, Básti Lajossal, Lukács Margittal, Venczel Verával, hogy csak néhány nevet említsünk. Most az unokáját, Pankát is elhozta, aki a hatéves Ninát alakítja a filmben. 

„Már olvasás után jó szerepnek tűnt, de amikor beléptem a díszletbe! Rögtön azt mondtam, igen, tudok mindent. Sosem voltam még így, hogy egy szerephez ennyit adott volna a környezet, a tárgyak, a kuszaság. Mondtam is, hogy kicsiben én is ilyen vagyok, csak hát az én lakásom kisebb, oda nem fér be ennyi minden. Úgy éreztem, hogy boldogan tudnék ilyen helyen élni. És ha író lennék, éppen ilyen író szeretnék lenni, mint Lídia. Bohém, belevaló nő, érződik minden megnyilvánulásán, hogy sok mindent elért. Volt egy jó párkapcsolata, de a férfi elhagyta, mert az asszony sikeresebb lett. Ezután bizonyos értelemben lezárult az élete.”

Ebből is látni, hogy érdemesebb a családifilm-kategóriába sorolni a készülő alkotást, mint az ifjúságiba. Mert egy felnőttnek is ad muníciót, ha kijött a moziból. 

Itt van például az „új szerelem” megtestesítője, Detti, akit Rujder Vivien alakít, és a mozaikcsaládban élők a megmondhatói, van mit átgondolnia a szerepe kapcsán. A fiatal színésznőt sok filmben láthattunk már, hogy csak kettőt említsünk, játszott a Testről és lélekről és az Átjáróház című alkotásokban és több sorozatban is. Még szép, hogy az az első kérdésem hozzá, így képzelte-e a pályafutása első időszakát.

„Több minden történt velem, mint amiről álmodni mertem. Bizonyos értelemben, leginkább jó értelemben, sodródom. Mindenben látok lehetőséget, kihívást, újdonságot, munkára még nemigen mondtam nemet. Ott tartok, hogy ezt is megpróbálnám megugrani, azt is, gyerünk! Inkább az jelent nehézséget, hogy elengedjek egy filmet, levegyem róla a kezem, és lássam, hogy más lett, mint amit én magamban leforgattam. Ezt még szokom, erre még rácsodálkozom, ez valahol varázslatos. A színházban mégis van egy korlát. Mint a flippergépnél, hogy a golyó csak egy bizonyos kereten belül tud ide-oda csapódni.”

Vivien a filmszerepek mellett a Katona József Színház tagja, nem elcsépelt a kérdés, hogy a forgatás vagy a színpadi munka áll hozzá közelebb. 

„Nehéz dönteni. Az biztos, hogy másféle energia szabadul fel bennem, ha filmezni kell. Több az adrenalin. Koncentráltabbnak kell lenni, és ez engem inspirál, akkor tudom kihozni magamból a legtöbbet. Kifejezetten felpezsdít, hogy tudom, adnom kell a rendezőnek öt lehetőséget, és azokból ő majd a vágáskor válogat. Néha a színházi próbafolyamat alatt is úgy érzem, nekem jobb lenne rövidebb próbaidőszak, rövidebb nekifutás.” 

Nem spoilerezünk – információ híján nehéz is lenne –, de a félmondatokból úgy tűnik, hogy a kedves és melegszívű Dettinek végül sikerül a család tagjává válnia, a gyerekek elfogadják őt, és mindazt, amit adni tud és adni szeretne.

A film kifejezetten nemzetközi produkció, a Nemzeti Filmintézet mellett támogatja a Holland Filmalap és a Eurimages is. A magyar producerek, Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan (Juno11 Pictures) pedig nemcsak a jó hangulatot tartják fontosnak, de azt is, hogy a lehetőségig zöld legyen a produkció. Itt mindenki kulacsból iszik, hetente egyszer vegetáriánus menü van, a stábtagok jó része biciklivel jön-megy, és aggregátor helyett szinte minden helyszínen a helyi áramot használják. Így zajlanak a hétköznapok a Pasaréten, a Lupa-szigeten, és majd a Balatonnál is, ahová már nagyon készülnek mindannyian. Nekünk ugyan még több mint egy évet várni kell a filmre, de addig legalább mindenki elolvashatja a könyvet.