„Jövök haza, indexelek, már fordulnék be, amikor látom, hogy a kertkapun egy szarvas ballag kifelé komótosan. Mondtam neki, örülök, hogy vendégül láthattalak, még ha itthon sem voltam.”

A hektárnyi kertben a szarvasok visszajáró vendégek, konkrétan a terasztól tíz méterre szoktak bőgni. Jönnek őzek, vaddisznók, még sakál is van. (Tévedés, hogy félne az embertől.) A diófa alatt ülve hallunk fácánkakast, a kútnál béka ugrál, és tiszteletét teszi az összes helybéli macska is. 

„Nálam csak kinti macska van, a gombolyag ugyanis nem lehet macskaszőrös, mert mi van, ha olyanhoz kerül a szőnyegem, aki allergiás?”

A szőnyeg! Tulajdonképpen ezért utaztunk ide, a dúsan zöldellő Vas vármegyei Petőmihályfára, ahol Haja Gabriella a rongyszőnyegeit szövi. Pólókból, sportnadrágokból, elhasznált köntösökből és pizsamákból, az adomány ruhadarabok legvégső maradékából. Kinyitja az öreg szekrényt, a polcokon sorakoznak a csíkos szőnyegek, fehérrel, pasztellkékkel, élénkpirosban és fekete-fehéren. Gyönyörűek és gyakorlatilag minden stílushoz illenek. Nem is kell tukmálni őket, inkább várni rájuk valamennyit. Nemrég kiírta a Facebookra, hány nap van még karácsonyig, hogy aki egy bizonyos színvilágú szőnyeget akar, időben eszméljen.

Legalább ennyire érdekes az is, hogyan él egy nő az ország végén, egy alig kétszáz lelkes kis faluban. Egy kertben, egy százéves vályogházban, amihez egy valamivel fiatalabb épület társul, meg ötszáz almafa, és sok egyéb gyümölcsfa, a cseresznyétől a körtéig.  

A nyilvánvaló válasz, hogy derűsen. De azért küzdelmesen is. Volt, hogy péntek este elment az áram, máskor elfogyott a palackos gáz, és olyan is előfordult, hogy nem mert kimenni, annyira félt a maga nevelte két harcias libától, amelyek egyszer már végigkergették az udvaron. Ezeket nevetve meséli, mert ő az éremnek leginkább a másik oldalát látja. A csendet, a nyugalmat, a jó levegőt, a sok segítőkész helybélit.

„Ebben a faluban, ha nem füstöl a kémény, vagy télen nincs nyom a kapu előtt, bekopognak, jól vagyok-e. Amikor elment az áram, a falugondnok két órán belül küldött villanyszerelőt. Szeretek itt lakni, és a faluban is megszokták már, hogy van itt egy nő, aki hol azért inti le a háza előtt haladókat, mert be kell bikázni az autóját, berántani a fűnyíróját, vagy azért, mert meg kell fogni a döglött egeret, amit a macskája tett le ajándékként a szoba szőnyegére.”

Az első itt töltött télen egy nap azt vette észre, hogy legfeljebb három-négy napra való tűzifája maradt.

„Hívtam egy fiút a faluból, kérdeztem tőle, hol, mit vegyek. És mennyit? Ja, és mennyibe kerül? Két órával később megjelent egy utánfutónyi fával, még egy srácot is hozott, aki majd felhasogatja nekem. Nehogy megfagyj itt nekünk!”

Gabriella fővárosi lány volt, később élt Őrbottyánban és Cegléden, de nagyszülei révén vannak falusi gyökerei is. Egy multi cégnél dolgozott közgazdasági vonalon, vagyis irodában, szép ruhában és tűsarkúban. Ma is hálás mindazért, amit ott árképzésről, marketingről, értékesítésről tanult. Aztán különösebb terv nélkül, pusztán azzal a vággyal a szívében, hogy másként és máshol akar élni, elvetődött ide, a Kemeneshátra. Meglátta a házat, és el is dőlt minden. Bármilyen lesz az új élet, itt lesz, ennyi biztos.

„Olyan volt, mint a nagymamám háza. Kicsi ablakok, előttük egy fa, minden zöld, még az árnyékok is ismerősek voltak. Már a kilincstől boldog voltam, komolyan. Nézd meg, a zár alatt egy tolóka is van! Imádom ezeket. Első volt tehát a ház, a szövés később jött. Bár az igaz, hogy a nagymamám, mint akkoriban minden asszony, tudott szőni. Nála sem ment semmi a szemétbe, ő is felvágta az anyagmaradékot, és szőnyeget szőtt belőle a három gyerekének. Látni láttam, de nem tanultam meg.

Később egy ismerőstől meg az internetről sajátítottam el, és beletelt vagy három évbe, mire olyan szőnyeget tudtam készíteni, ami eladható. Az első szövőszékemért Szadára mentem, azt mondták, siessek, mert különben még aznap felvágják tüzelőnek.”

Az egyik szövőszék most a vályogház hűvösében áll, vele szemben a falon régi Szűz Mária-kép. Télen meleget ad az öreg sparhelt, illatosít a száradó csipkebogyó, gőzölög a tea. Szövés közben lehet telefonálni vagy történelmi filmeket hallgatni a szomszéd szobában bekapcsolt tévéről. Lassan nincs olyan, amit ne tudna az ipari forradalomról, annyi dokumentumfilmet „hallott” már a témáról. Jó időben kiteszi a szövőszéket az udvarra, és mert a derekát nagyon félti, gyakran feláll, olyankor nyújtózás gyanánt gereblyézik, vagy fát hord be. De még este a tévé előtt is vág és gombolyít, a tervező üzemmód pedig gyakorlatilag naphosszat működik benne. Néha úgy érzi magát, mint gyerek a cukorkaboltban, ha különösen szép színeket talál az anyagok közt, már látja maga előtt, milyen lesz a szőnyeg belőle. Időnként elautózik anyagért, bevásárol, de postára nem kell mennie, mert a postás megáll a kapu előtt, ha látja, hogy kint a tábla: csomagot adnék fel. 

A szőnyegszövőnek legalább annyi dolga van az anyag felvágásával és gombolyagba tekerésével, mint a szövéssel. Most éppen egy szép kék színű sportnadrág van soron, ha jól számolom, szűk tízcentis sávra elég egy szőnyegen. (Egy szőnyeghez L-es pólóból tizenöt darab kell.) Mindent úgy kell felvágni, mintha almát hámozna az ember, a cél, hogy minél hosszabb szál jöjjön ki belőle. Ha elvékonyodott az anyag, szélesebb csíkot kell vágni, az a szövésnél szépen összetömörödik majd.

„A nagymamám még szétbontotta a varrásokat, de ezek a modern gépek már erősen varrnak. Én inkább körbevágom. Egerváron van egy intézet mozgássérülteknek és fogyatékkal élőknek, onnan hozom el, ami nekik már nem kell. A baráti, ismerősi kör is gyűjt nekem; ha kérdezik, milyen anyag a megfelelő, azt mondom, hozzanak mindent, majd én szétválogatom, mindennek lesz helye, ne féljenek. Megvan, kihez küldöm tovább a farmert, mert azt felvágni túl nehéz, az ország másik végére küldöm az inget, vásznat, bőrt, szőrt, hobbivarróké, szütyőgyártóké a csat, a gomb, a cipzár, a kötöző. A leeső felvetőszálat egy gyertyás kapja, jó lesz kanócnak, kapok érte szép gyertyákat tőle. Tényleg nem dobok ki semmit.”

Egy ilyen darabra annak örömével nézhet az ember, hogy tudja: minden, ami benne van, szeméttelepi hulladékként mérgezné a földet. Helyette itt van, és szép, az egyiknek örömet, a másiknak megélhetést jelent. 

Az egész szőnyegszövés így kezdődött. Gabi és a barátnője ruhákat válogatni segített egy alapítványnál, szortírozták az adományt nem, méret és évszak szerint, akkor szembesültek vele, hogy marad egy nagy adag, amihez konténert kell hívni, mert semmire nem használható. Semmire? Ekkor kezdett azon gondolkodni, hátha mégis lehetne használni valamire, és jutott eszébe a nagymamája példája. Az pedig, hogy ebből meg is lehet élni, akkor derült ki, amikor hirtelen ötletből felrakta a szekrényben felgyűlt szőnyegek képeit az internetre, és néhány órán belül mindegyiket megvették. Most már szettekben, faliszőnyegben, függőágyban is gondolkodik, és szereti a kihívásokat.

„Két nagymama keresett meg, akik az első közös unokát azzal akarták meglepni, hogy a gyerekeik régi babaruhájából készíttettek velem szőnyeget. Nagyon szép gondolat.”

Gabi nem bort iszik, miközben vizet prédikál. Szinte semmi új dolgot nem vesz, rendszeres vásárlója például a jótékonysági boltoknak – korondi köcsögöt vett kétszáz forintért! –, és ha látnák a nyolcezer forintért lomizott szép, régi hálószobabútorát, azt mondanák, ez már túlzás. Most készül a konyhája, abban is retró gáztűzhely és öreg konyhabútor lesz. Munkalap csak kerül valahonnan, és kész is.  

„Attól, hogy valami használt, nekem még tökéletesen megfelel. Komolyan veszem a zero waste életformát. Arról nem is beszélve, hogy sok új holmi unalmas. Legyenek a dolgaim különlegesek, legyen történetük. Van azért modern ülőgarnitúrám, de a huzatot már én varrtam rá. És ott bent az az ágy az Ikeából való, mert néha a megrendelők szeretnék látni, hogy fest a szőnyeg egy franciaágy mellett vagy előtt. Most éppen azon töröm a fejem, hogy a készülő fürdőszobámba mi lenne alkalmas fürdőkádnak.

Ő ezen töri a fejét, mi meg azon, mi mindent tanult ebben a kis faluban néhány év alatt. Megtanult bontott téglából járdát rakni, házat festeni, baromfit nevelni, paradicsomot termeszteni. Megtanulta kedvelni a pókokat, amelyeket egyszerűen csak kollégának hív. Vásárokra, piacokra kis farönkökből készít ártáblát a szőnyegekhez, mert azt nem fújja el a szél. Sminkecsettel festi rá az árat. Megtanulta, hogy a nyár itt gyönyörű, és azt is, hogy a téli estéken sincs mitől félni.