Egy egymást segítő közösségről van szó, akiket a szakma tisztelete és az örömfőzések élménye szervezett egyesületté. Honnan jött a 13 Séf koncepciójának az ötlete?
Öt évig Németországban dolgoztam egy kis családi szállodában. Az igazgató, aki korábban séf volt, egy öt séfből álló baráti-szakmai társaság tagja volt már tizenöt éve, melynek idővel én is tagja lettem. Minden év novemberében összegyűltünk egy péntek estén, és egy konyhapartin megmutattuk egymásnak és a vendégeknek, hogy mit tudunk. A vendégek ilyenkor mindenhova bekukkanthattak, a recepciótól a konyháig minden nyitva állt előttük, mi pedig remek fogásokkal vártuk őket. Másnap pedig egy hétfogásos vacsorát készítettünk el együtt. Nagyon jó alkalmak voltak ezek az örömfőzésre, a tapasztalatcserére és az információ megosztására. Amikor visszatértem Magyarországra, úgy éreztem, valami hasonlóra szükség lenne itthon is.
Egy szakmai-baráti séfcsapatra?
Valami olyasmire, bár a legelején még egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy hova is futhat ki ez az egész. Hazatérve meghívtam korábbi kollégákat, Hévízen és a szűk környezetében dolgozó séfeket egy találkozóra. Ott vázoltam nekik, hogy milyen nagy erőt látok egy ilyen csapat-összejövetelben, amelyen megoszthatjuk a tapasztalatainkat, megbeszélhetjük a kérdéseinket, együtt főzhetünk, vagy akár ki is panaszkodhatjuk magunkat, ha arra van szükségünk. Bár először kicsit csodálkoztak az ötleten, hiszen ennek idehaza nem volt semmiféle előképe; mindenki egyszemélyes hadseregként dolgozik a munkahelyén, de nagyon nyitottak voltak az ötletre.
Ekkor még csak tizenketten voltak. Hogy lett ebből 13 Séf?
Igazából teljesen véletlenül. Megszerveztük az első vacsoraestünket, ami pont péntekre és tizenharmadikára esett, ezért az egyik kollégám felvetette, hogy ha már amúgy is tizenhárman vagyunk, legyen ez a nevünk. Ezután felhívtuk a figyelmét arra, hogy jó ötlet, de kicsit elszámolta magát, csak tizenketten vagyunk, a név viszont addigra már mindenkinek megtetszett. Úgy döntöttünk, hogy meghívunk egy olyan séfet, akit mindannyian nagyon tisztelünk. Így került a csapatba Zámbó Tibor. Ettől kezdve a tizenhármas számra, ahol csak tudunk, rá is játszunk egy kicsit. Lehetőség szerint tizenharmadikán tartjuk a vacsoraesteket, de előfordult már, hogy az egyik rendezvényen tizenhárom asztal volt százharminc vendéggel.
Évente kétszer, tavasszal és ősszel tartanak vacsoraesteket, amelyeket örömfőzésnek neveznek. Mire utal az elnevezés?
Arra, hogy ez nekünk tényleg öröm. Ilyenkor felállhatunk a számítógép mellől, nem a beosztással, az árubeszerzéssel, a kollégák közötti feszültségek elsimításával kell foglalkoznunk, hanem azzal, amihez a legjobban értünk. Visszajutunk végre a konyhába, darabolunk, alkotunk, kajaszagunk lesz, és mindezt úgy, hogy közben nincs kényszer, nincs türelmetlenség és rohanás, van idő megbeszélni a dolgokat, ugratni egymást. De attól, hogy jutalomjátéknak tekintjük ezeket az esteket, még nagyon komolyan vesszük a felkészülést. Mindig más helyen tartjuk az alkalmakat, és az ottani séfkollégánk lesz annak a vacsoraestnek a kapitánya. Ő találja ki a koncepciót, ő vezényli le a folyamatot. A többiek ekkor egyszerű „sorkatonákká” változnak, mindent úgy csinálnak, ahogy azt aktuális séf megálmodta. Legalább háromszor-négyszer lepróbáljuk előre az egész vacsorát.
Mint egy színházi előadást?
Nem rossz a hasonlat, hiszen valóban nemcsak az étel számít, hanem a teljes körítés. Át kell beszélni a tálalást, a fogásokhoz kell kóstolni a borokat, meg kell nézni, hogyan fognak kinézni együtt az ételek. Figyelni kell olyan dolgokra is, hogy ha az egyik fogást csírával díszítjük, a másikra már ne kerüljön, vagy ne legyen sokkal nagyobb a desszert, mint a főétel. Ennyi ember munkáját gondosan össze kell csiszolni, hogy a végeredmény tökéletes legyen.
Időközben egyesületté szerveződtek. Az örömfőzések mellett milyen funkciókat lát még el a 13 Séf Egyesület?
Az egyesületté szerveződés szükségszerűség is volt, hizsen előtte mindent önerőből kellett megszerveznünk, nehéz volt megoldani, hogy legyen például egységes kabátunk, rendezvényeink, el tudjunk jutni oktatási intézményekbe. Az egyesületi lét ezen sokat tud segíteni, hiszen lehetőségünk nyílt támogatókat felkutatni. Az örömfőzés igazából csak a jéghegy csúcsa, ami alatta van, sokkal hangsúlyosabb. Az év nagy részében egy szakmai-segítő szervezetként működünk, mert gyorsan rájöttünk arra, hogy nincs értelme a rivalizálásnak, egymás támogatásával sokkal többet fogunk nyerni. Ha bármelyik tagunknak szüksége van tanácsra vagy akár konkrét segítő kézre, akkor ott vagyunk egymásnak. A másik, talán még ennél is nagyobb szívügyünk az utánpótlás biztosítása. Ez a részünkről egy abszolút ingyen, szerelemből végzett feladat, mert jelentős emberhiánnyal küzd a szakma, így mindannyiunk elemi érdeke, hogy ezt a tendenciát megfordítsuk.
Szerepet vállalnak az oktatásban is?
Még nem, de ez a cél. Most arra törekszünk, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a szakmánk iránt. Ezt pedig konkrét jelenléttel tudjuk a legjobban megtenni. Tavasszal az összes Zala vármegyei általános iskolának kiküldtem az ismertető anyagunkat, és felajánlottam, hogy szívesen tartunk bemutatókat, pályaválasztási tanácsadásokat. Többen éltek is a lehetőséggel, mi pedig készítettünk kvízeket, vakteszteket, volt kóstolás, fűszernövény-felismerés. Kiscsoportokba osztottuk és megmozgattuk a diákokat, nyomtattunk nekik névre szóló emléklapokat, amit az óra után hazavihettek. Látszott rajtuk, hogy borzasztóan élvezik az egészet, mi pedig, bár tudjuk, hogy nem ezekkel az alkalmakkal fogjuk megváltani a világot, mégis nagyon bízunk abban, hogy az óriási lelkesedésünk és a szakma iránti szeretetünk ragadós lesz.
Akkor az utánpótlás nevelésére szeretnének még komolyabb erőt fektetni a jövőben?
Egyrészt igen, viszont ennél komplexebben gondolkodunk a saját szerepünkről. Kicsit úgy tekintünk magunkra, mint egyfajta aktivistákra, akik népszerűsítik a helyi gasztronómiát, a szélesebb közönséget is megpróbálják bevonni akár saját rendezvényekkel, versenyekkel, programokkal. Oda akarunk állni helyi termelők és vendéglátósok mellé, hogy a jelenlétünkkel erősítsük és segítsük őket. Ugyanakkor az oktatás valóban szívügy, szeretnék ott lenni minél több pályaorientációs napon, iskolai és iskolán kívüli programon, hogy meg tudjuk mutatni a fiataloknak, ez igenis egy remek szakma!
A soron következő programokról, vacsorákról és újdonságokról az egyesület facebook-oldalán olvashatunk.