Vidéken nőttél fel, gyermekkorodtól kezdve természetes számodra a hagyományok tisztelete?

Édesanyám nagyapja kovácsmester, apai részről a nagyapám kántortanító volt. Szüleim mindketten pedagógusok, ráadásul abban az iskolában tanultam, ahol ők dolgoztak, így háromszor annyit kellett teljesítenem, mint a többieknek. Úgy neveltek, hogy amit megtanulunk, az a miénk. Ennek köszönhető, hogy mindig maximálisan szeretnék teljesíteni.

Innen tehát a szorgalom, ami főállásodhoz, a jogi hivatáshoz köthető. És mi volt az első élmény, ami a divat világa felé terelt? 

Apai nagymamám egy férfiszabónál dolgozott, én pedig nagyon sok időt töltöttem vele: ő tanított meg kötni, horgolni és a matyó hímzésre is. Ugyan nem tudok olyan minőségben hímezni, mint azok a mezőkövesdi asszonyok, akik ezt napi szinten művelik, de fontos számomra az elsajátított tudás. Egyébként édesanyám is mindig varratott – régen nem lehetett szép ruhákat vásárolni, általában Franciaországból érkező anyagokkal dolgoztunk. Kisiskolás voltam, nyolcéves lehettem, amikor a szüleim észlelték, hogy minden üres felületet elkezdek kitölteni a rajzaimmal. Könyvekbe, újságpapírok szélére alkottam, így egy idő után a fontosabb iratokat el kellett zárniuk előlem. Illetve az idő tájt kezdtem megfigyelni az emberek alakját is, édesanyámnak javasoltam, hogy a varrónő milyen szabású ruhát varrjon. 

Ha ilyen korán megmutatkozott a stílusérzéked, mi vezetett mégis az ügyvédi pálya felé?  

Művészeti vonalon szerettem volna elhelyezkedni, a szüleim viszont úgy gondolták, a ruhatervezéssel nem tudok majd hosszú távon érvényesülni. Akkor ez rosszulesett, most már belátom, jó döntés volt, hogy javaslatukra a jogi pályát választottam a Miskolci Egyetemen. Ettől függetlenül, a tanulmányaim alatt is folyamatosan terveztem, kézzel varrtam, majd a diploma megszerzése után eldöntöttem, sokkal több időt szeretnék szánni a rajzolásra. Persze otthon az egyetem utáni éveimet is másként képzelték el, de eléggé makacs természetem van, így összepakoltam és felköltöztem Budapestre állás és lakás nélkül, egy sporttáskával a vállamon. A pályaudvaron sem várt senki, mert egy másik vonathoz mentek ki elém, így az első éjszakát a bátyámnál, egy kollégiumban töltöttem.

Mi történt ezután? 

Ma már azt mondom, jókor voltam jó helyen. Egy ingatlankezelő cégnél kezdtem el dolgozni, a tanulás és a munka mellett pedig beiratkoztam a Rosemari Divatiskolába, amely ma Budapesti Divat Iskola néven működik. Megtanultam az alapokat: szabás, színelmélet, kollekciótervezés, anatómia. Csodálatos tanáraim voltak, Vámos Magdától elkezdve Móricz Éván át Mészáros Éváig és Kisfaludy Mártáig. 

Hogyan ért össze végül a szülők által választott és a saját út? 

Miután megszereztem az öltözéktervező-stylist képesítést, visszahívtak jogi ismereteket tanítani a divatiskolába, a többi pedig jött magától. 2014-től terméktervezőknek tanítok fogyasztóvédelmet és jogi alapismereteket az Óbudai Egyetemen Kisfaludy Márta volt tanárnőmnek köszönhetően.

A Magyar Divatszövetség elnöke is voltál. 

Igen, 2019-től 2023. február végéig. Vámos Magda javaslatára léptem be 2018-ban tagként, ő szerette volna, hogy folytassam, amit elkezdett. Elnökségem alatt nagyon sok divattal kapcsolatos eseményt, beszélgetést szerveztem a Vízivárosi Klubban, ahová szívesen jöttek a divat iránt rajongók. Viszont úgy éreztem, az elfoglaltságaim mellett muszáj lejjebb adnom, így most már csak tagként segítem a szövetség munkáját.  

Matyó lányként előszeretettel használod a népi motívumokat. Mi inspirál a tervezés során? 

Édesanyámtól néhány évvel ezelőtt kaptam egy gazdagon hímzett matyó párnát, amiből fűzőt terveztem és készítettem. Azt szokták mondani, ahogy az ember öregszik, úgy változik, nekem pedig akkor a népi motívum és hímzésvilág ezzel a matyó párnával egyszerűen „becsípődött”. Elkezdtem olvasni a motívumokról, a színek jelentéséről. A hímzéseket, amiket használok, mai napig Mezőkövesden készíttetem. De előfordult, hogy egy könyvborító, nevezetesen Az arabok történetének színvilága inspirált egy keleti kollekció elkészítésére. 

Nemcsak itthon, de Rómában is lehetőséged adódott megmutatni a matyó örökséget. 

Igen, mégpedig a BKIK mellett működő Budapesti Békéltető Testület által, amely egy kis szeglete a fogyasztóvédelemnek. A testület munkája arra épül, hogy mindössze egy óra alatt két fél között egyezséget hozzunk létre. A testület a BKIK épületén belül működik, és évek óta a kézműipari tagozat tagja is vagyok, ezért amikor a Római Magyar Akadémiával volt egy közös munkánk, akkor a járvány előtti utolsó pillanatban felkértek, hogy vigyem el az olasz fővárosba is a matyó kollekciómat. Sokat gondolkodtam, hogy vajon az olaszoknak divat terén tudok-e újat mutatni, de az említett párnából készült fűző eredetisége meghozta a sikert. Több olasz napilapba is bekerültem. Erre szoktam azt mondani, hogy számomra az értékmentés nemcsak egy szó, hanem valami, amit mélyen hordozok magamban.

Ezek szerint az értékmentés hagyomány, a tervezés szenvedély? 

És a divat egy játék, amit élvezni kell. A divat világában ugyanis nincsenek határok. Éppen ezért nem is szeretem, ha összehasonlítgatjuk egyik tervezői darabot a másikkal. Mindenkinek van valamilyen esztétikai véleménye, de el kell tudnunk fogadni, hogy minden embernek más a szép. Én például azért szeretek személyre szabottan tervezni, mert élvezem azt a kreatív és nyitott folyamatot, amely során az illető arányaihoz, testéhez legjobban illő viselet formát ölt.

Beszéljünk egy másik élményhez köthető tevékenységről is. Hogyan született meg a szakácskönyved ötlete? 

Erősen kötődik az eddig oly sokat emlegetett hagyomány témaköréhez, ugyanis az ételkészítés szeretetét szintén édesanyámtól, illetve az anyai nagymamámtól hozom.

Számomra a főzés a szeretet átadását jelenti.

Otthon sosem tapasztaltam pazarlást például: ha megmaradt a krumplipüré, természetes volt, hogy abból nudli készült. Egyébként az indiaiak azt mondják, nem lehet rossz az étel, ha az ember szereti azt, akinek készíti, és ebben van valami. A fiaim számára készült ételek receptjeit néha megmutattam a közösségi oldalaimon, ahol rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Ezt követően megkerestek a helyi újságtól, hogy készítsek számukra egy menüsorrovatot. Ezután már csak egy lépés volt a szakácskönyv ötlete, amiben támogatott a XVI. kerület és barátnőm, R. Törley Mária szobrászművész az általa vezetett egyesületen keresztül.

Persze ebben is próbáltam kreatív lenni, hiszen az egyik szakácskönyv borítójához édesanyám és nagymamám kézzel írott receptjeit használtam fel. Az a tapasztalatom egyébként, hogy az emberek sokszor azért keresnek egy-egy adott ízt, mert valamilyen emlékük kötődik hozzá. 

Neked van ilyen ízemléked? 

A csirkepaprikás nokedlivel és a Ferdinánd-tekercs, amit mi csak illatos süteménynek hívunk a családban. 

Az első könyv sikerén felbuzdulva készült el a Férfiszakácskönyv – Nem csak férfiaknak? 

A második szakácskönyvben a recepteken kívül az ételhez tartozó élmények és emlékek is helyet kaptak, méghozzá 16. kerületi híres férfiak által. 

Tehát ügyvédként és divattervezőként tevékenykedsz, tanítasz, könyvet írsz. Minek köszönheted azt, hogy az életnek ilyen sokféle területén helyt tudsz állni?

Egyrészt a természetemnek, mivel amit elhatározok, azt megcsinálom – egyébként fiúk között nőttem fel, ez is megedzett. A természetem viszont a neveltetésemhez is köthető, ugyanis az az értékrend, amit a szüleimtől kaptam, a mai napig minden lépésemet kíséri. Nyilvánvalóan képtelenség minden helyzetben tökéletesen teljesíteni, de az csak rajtunk múlik, hogyan tudjuk kihozni a maximumot önmagunkból. Nem éri meg várni, hiszen honnan tudjuk, meddig van lehetőségünk cselekedni?

Fotók: Kolyvek Antónia