Az őszi évszak kezdete összefonódik munkával és mulatsággal, azaz a gazdag hagyománnyal rendelkező szüreti időszakkal, amikor az egész évnyi jól végzett munka gyümölcsét ünnepeljük. Elődeink számára a szokás szabta meg, hogy a szőlőfeldolgozás munkafolyamatai – a szedés, puttonyozás, csömöszölővel zúzás, darálás, áztatás, taposás, préselés, fordítás – közül kor és nem alapján ki melyiket végezze. Az azonban biztos volt, hogy a családtagok és a barátok a szőlőben sürögtek-forogtak, és a felajánlott munkát mindig viszonozták, a szőlőszedést követően pedig a település apraja-nagyja együtt ünnepelt.
A szüretkezdés időpontját elődeink a különböző szőlőfajták szedési idejét figyelembe véve, tájegységenként más-más jeles naphoz igazították. Az Alföldön szeptember végén, Szent Mihály napján, a Dunántúl nagy részén és Erdélyben október közepén, Terézia napján, Balaton és Kőszeg vidékén október második felében, Orsolya napján, Tokaj-Hegyalján október végén, Simon-Júdás napján kezdték a szüretet. A munka során a csebrekbe, vedrekbe, puttonyokba szedett szőlőfürtöket a présházba vitték, hogy előbb csömöszöléssel, taposással zúzzák össze. A kipréselt mustot hordókba szűrték, majd a pincébe vitték, hogy kiforrjon. Az újbor kóstolásának napja november 11-e, Márton napja volt.
A jól végzett munkát követően a bortermő vidékeken hagyományosan szüreti felvonulásokat és mulatságokat rendeztek. A szüreti szokások közé tartozott az evés-ivás is, a házigazda birkát vágott, gulyást főzött és vendégül látta a segítőket, majd a szőlőből, mustból kóstolót is küldött velük haza. A felvonulásokban a farsangihoz hasonló maszkos alakok is megjelentek, az énekléssel, zajkeltéssel a gonosz szellemeket akarták elűzni, de különböző dramatikus játékokat is játszottak, vagy egyszerűen csak mókáztak a változatos maskarákban. A népdalok éneklése mellett zene is szólt, jellemzően citerán és tamburán játszottak.
Jellegzetes szüreti szokás volt a szőlőkoszorú fonása, amelyet minél több, különféle fajtájú szőlő fürtjéből készítettek, hogy menetben vigyék végig a településen, kínálgassák belőle a szembejövőket, végül pedig a mulatság helyszínén felfüggesszék.
Volt, ahol a vincellér vitte a koszorút, miközben a szüreti tömeget a hegyről a borház felé vezette, és ő adta át a gazdasszonynak, a gazda ajándéka pedig egy szőlővel kirakott bot volt. A szokások közé tartozott, hogy a szüreti felvonulás és bál napjára különböző tisztségviselőket: csőszgazdát, csőszgazdánét, bírót, bírónét, kisbírót, kisbírónét, csőszfiúkat és csőszlányokat választottak, akik a mulatság előkészítésében és levezénylésében kaptak szerepet. A lányok és legények ökrös szekereken vonultak végig a falun, a menet élén a lovasok haladtak, mögöttük ment a kisbíró és a kisbíróné, és igyekeztek minél több falubelit verbuválni a mulatságra.
A táncmulatság jellegzetes szokása szerint a tánchelyiségben szőlőfürtöket akasztottak fel, ezekből próbáltak csenni a résztvevők tánc közben, miközben a csőszgazda és csőszgazdáné éberen figyelve igyekezett megelőzni a lopást. Akit rajtakaptak, a bíró és a bíróné elé vitték, hogy tréfás büntetést szabjanak ki rá.
A Tokaj-Hegyalján megrendezett szüreti mulatságoknak különleges hagyományokkal bírnak. A szüreti felvonuláson legelöl két leány és egy legény halad, akik a szőlőtermesztés eszközeit ábrázoló úgynevezett kapáscímert viszik. Az őket követő legények a bakusnak nevezett figurát hordozzák, amely egy kezében lopótököt és poharat tartó, hordón lovagló báb. Őket a szőlőkoszorút vivő, kereplővel zajongó, maszkos menet követi. A felvonulás két jellegzetessége még a kádártánc és bodnártánc, amelyek során a résztvevők bravúros módon keringenek és ugrálnak a feldíszített, nemzeti színű szalagokba csavart abroncsokkal.
HÖLGYVÁLASZOK HEGYALJÁN | Magyar Krónika
Olvassa el történeteinket Tokaj-Hegyalja történelmi múltjához visszanyúló, gyökereikből erőt merítő borászairól!
Kiemelt fotó forrása: MTI
