Igaz történet alapján. Ezt is odaírhatta volna utolsó regénye elé az írónő, de persze nem tette. A történet ugyanis, amit feldolgozott, a megjelenéskor, 1984-ben még rejtett magában veszélyeket. A nemzetközi hírű geológus, a magyar kőolaj- és szénhidrogén-kitermelésben fontos szerepet játszó Papp Simon története ugyanis nem vált az őt elítélők és börtönbe küldők dicsőségére. 

Galgóczi Erzsébet a Kádár-korszak egyik befolyásos politikusának, Fock Jenőnek a közbenjárására betekinthetett a periratokba, ám azokról jegyzeteket nem készíthetett. A memóriájára hagyatkozott hát, amikor művét írta. És persze a fantáziájára, hiszen nemcsak Papp Simon (a könyvben Simon Pál), de felesége alakját is meg kellett rajzolnia, és a főszereplőét, a képzőművészeti főiskoláról kulák szülei miatt kirúgott Rév Orsolyáét.

„Hidd el, nem vagyok beképzelt, amikor azt állítom, hogy az ötvenes évekről e pillanatban én tudom a legtöbbet Magyarországon, írókat, történészeket, politikusokat beleértve – írta az író egy levélben 1982-ben. – Az én kezemben olyan szigorúan titkos iratok fordultak meg, aminek a létezéséről legfeljebb maga a levéltáros tudott, aki őrizte.”

A történet tulajdonképpen Orsolya útkeresésével kezdődik, azzal, mennyire nem találja a helyét a falujában, ahová Budapestről visszakerül, jövő és remény nélkül. Akkor költöztetik be hozzájuk Simon Pálnét, Emma nénit, aki a kitelepítés egyik áldozata. A szépségre, kultúrára szomjazó fiatal nő és a világlátott, törékeny asszony egymásra talál. A finom tárgyak, a jó könyvek, az asszony személyisége és egy boldog házasság emlékeinek sora lenyűgözi a lányt. 

A könyvben és a valóságban is az történt, hogy a Gresham-palotában lévő lakásából kitelepített idős asszony meghalt, mielőtt férje kiszabadult volna a börtönből, ahová természetesen egy koncepciós per áldozataként került. Papp Simon a valóságban az úgynevezett Maort-per (Maort – Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság) egyik vádlottja volt, szabotázzsal vádolták, azzal, hogy direkt rossz helyen végeztetett fúrásokat, visszafogta a népgazdaságot, kárt okozott az országnak és a pártnak. 

A tudós szakembert első fokon halálra, majd életfogytiglan tartó fegyházbüntetésre ítélték. Csakhogy a geológust nem egyszerűen fogva tartották, hanem használták rabtartói. Olajipari terveken dolgozott, és rábízták a recski munkatábor vízellátásának tervezését és megvalósítását is. Kulcsfontosságú volt tehát, hogy ne értesüljön felesége haláláról, ne kerüljön minden mindegy állapotba. Ezért az ÁVH grafológus szakértővel íratott neki leveleket az asszony nevében, bár Papp Simon emlékirataiból az derül ki, hogy tudta: nem a felesége sorait olvassa. Galgóczi regényében Rév Orsolya írja a leveleket a férfinak, de ugyanúgy az ÁVH nyomására. 

A regény minden szereplője a parasztcsaládoktól a nemzetközi hírű orvosprofesszoron át a pártvezetőig át van itatva félelemmel. Az ötvenes évek „bármi megtörténhet” időszaka ez, és az írónő, akinek magánéletével ma többet foglalkoznak, mint könyveivel, finom érzékkel ábrázolta mindezt.  

„ – Mi a legfontosabb, Emma néni? – kérdezte Orsolya.

– Talán az: hogyan bírjuk elviselni ezt a megalázó, törvényen kívüli helyzetet… a börtönt, a kitelepítést… Magam felől tisztában vagyok: tudom, hogy a férjemnek szüksége van rám. De őbenne mi tartja a lelket?… Mi segít elviselni a börtönt? Az életfogytiglant?… Iszonyú szó ez, életfogytiglan!… A tekintélyes, megbecsült tudós, mint 1354-es számú elítélt…! Gyilkosokkal, tolvajokkal, kasszafúrókkal egy cellában…! – Emma néni elgondolkozott. – Ma annyit megtudtam tőle, hogy olyan munkát végez, amit asztalon lehet végezni, de nem fordítás, mert nem kell hozzá könyv… Lehet, hogy mérnöki munkát végeztetnek vele?… S a munka segít elviselni…?”