„A Totya ott volt… a Totya csak ott volt” – meséli a képrablás történetét a Markos–Nádas-duó egyik jelenetében az egyik elkövető. A Notre Dame-i teremőrök című kabarészám rendesen kifigurázta az elkövetőket, de a múzeum őreit is, és rajtuk keresztül az egész biztonsági rendszert. Már ha beszélhetünk ilyenről egyáltalán.
1983. november 5-én, este kilenc óra után három férfi mászott fel a Szépművészeti Múzeum állványzatára az Állatkerti körút felől. Az előző évben külső tatarozás kezdődött, akkor állványozták fel az épület hátulját. A rablóknak ez kapóra jött. Azt nem tudhatták, hogy a régi képtárba szeptemberben telepített ideiglenes riasztó pár nappal korábban végleg felmondta a szolgálatot, így akadálytalanul vághatták ki az üveget, és jutottak be az épületbe. Ideiglenes riasztó telepítésére is csak a felállványozáskor került sor, addig senkinek nem jutott eszébe, hogy a szocialista Magyarországon bárki képlopásra vetemedne.
A betörők hangtalanul dolgoztak, miközben a három őr a szolgálati helyiségben várta, hogy éjfélkor újra körbejárja a múzeumot. Nyolctól kilencig is volt egy bejárásuk, akkor a képek még a helyükön voltak, ám az éjféli szemlénél már felfedezték, hogy hét nagy értékű festmény eltűnt.
1983. november 6-án a hírek a képrablásról szóltak, pedig már be voltak tárazva a november 7-ét, a nagy októberi szocialista forradalmat dicsőítő cikkek és műsorok. A bűntény alaposan belerondított az ünneplésbe, hiszen miféle biztonság az, ahol ilyesmi megtörténhet? Ráadásul akkor még senki sem tudta, milyen könnyű dolga volt a bűnbandának.
A hír bekerült a külföldi lapokba és híradókba is, mert ilyen hatalmas műkincsrablás a nemzetközi sajtó érdeklődését is felkelti. Hiszen csak Raffaello Madonnája önmagában húszmillió dollárt ért. Akkor. Már ha pénzben kifejezhető egy olyan kép értéke, amelynek vázlatát a firenzei Uffizi Képtárban féltett kincsként őrzik.
Az Esterházy Madonnaként ismert, díszes faragott keretbe helyezett, mindössze harmincszor huszonkét centis műremeket 1720-ban XI. Kelemen pápa adta III. Károly magyar királynak, akitől Mária Terézia legendás kancellárjához, Kaunitzhoz került. Tőle vette meg a hatalmas művészeti kollekciójáról híres Esterházy Miklós herceg, így kapta a kép a nevét a magyar történelmi családról.
Az olasz–magyar bűnbanda tagjai elvittek egy másik Raffaello-képet is, két Tintoretto-művet, a két Tiepolo egy-egy munkáját, valamint egy ismeretlen reneszánsz festő alkotását. A kárt akkoriban egymilliárd-négyszázharminchat millió forintra becsülték. Olyan hatalmas összeg volt ez, hogy a nyilatkozó rendőrnek gyakorolnia kellett a kimondását, nehogy hibázzon a sajtó előtt.
A magyar rendőrök azonnal nyomozni kezdtek, és szerencsére volt min elindulni. A helyszínen hagyott néhány tárgy, például egy Olaszországban kapható szerszám azonnal olasz kapcsolatot sejtetett. Az Interpol is bekapcsolódott, és amikor képbe került egy eltűntként bejelentett, majd Bukarestből visszatérő, kiskorú magyar lány, a nyomozás új szakaszba lépett. A lány jól beszélt olaszul, mindenképpen olasz férfihoz akart feleségül menni, így került kapcsolatba a banda egyik tagjával, akik közben két magyar férfit is beszerveztek. A lány tolmácsolt nekik, majd elhagyta velük az országot, ám külföldre érve megtudta, mibe keveredett. Rajta keresztül a rendőrök eljutottak a magyar és az olasz elkövetőkhöz, és onnan már csak egy lépés volt a megbízó, egy görög olajkereskedő, aki megrendelte a képlopást. Nem valószínű azonban, hogy ez az ember lett volna a végpont, de az olasz elkövetők azóta sem árulják el, ki állt a képrablás mögött valójában. Csak annyit, hogy a képeknek New Yorkba kellett volna eljutniuk. Szerencsére nem így lett.
Időközben Érd határában előkerült az egyik kép, Raffaellótól az Ifjú képmása, amelyet a magyar elkövetők azért ástak el, hogy biztosan megkapják a pénzt az olaszoktól. A többi festményt az olaszok egy görög kolostor udvarába dobták be, azokra is rábukkantak még januárban. (A Peloponnészoszi-félszigeten álló Panagia Tripiti kolostor amúgy éppen egy világító Madonna-ikon miatt vált jelentős kegyhellyé.) A hat festmény hevenyészett csomagolásban, egy Trabant csomagtartójában hagyta el a fővárost, majd egy Fiatban került külföldre, később külön Malév-géppel érkezett vissza.
A képek tehát mindössze hetvennyolc nap után mind előkerültek. Műkincsrablások esetén ez ritka szerencse. Több-kevesebb kár keletkezett bennük a méltatlan bánásmód miatt, a legsúlyosabb sérülés a fatáblára festett Esterházy Madonnát érte, amely hosszában megrepedt. Móré Miklós restaurátor dolgozott rajta hosszasan, és hasonló alapossággal javították meg a szintén különleges értéket képviselő díszes keretet is.
A Szépművészeti Múzeum igazgatója akkoriban Garas Klára művészettörténész volt, aki a szakmai ranglétrát végigjárva 1964 óta állt az intézmény élén. A képrablás estéjén, miután értesítették a lopásról, autóba ült, és úgy száguldott a múzeumba, hogy útközben megállították gyorshajtásért. De amikor a rendőr megtudta, miért siet ennyire, inkább csatlakozott hozzá, így együtt értek be a Hősök terére. Garas Klárát a képlopás után nyugdíjba küldték, bár ő maga is abban az évben készült nyugállományba menni. Lefokozások és büntetések a múzeumban, enyhe ítéletek az elkövetőknek. Ez lett a következmény. Az esetről film is készült, és bevonult a humortörténelembe is a Markos–Nádas-duó jelenetével.
Kiemelt fotó:
Budapest, 1984. január 25. Garas Klára (b3), a Szépművészeti Múzeum fõigazgatója bemutatja a sajtó képviselőinek a megkerült műkincseket.
MTI: Várkonyi Péter
