Az utolsó polihisztorok egyike ötvenévesen nősült, rajongott Kossuthért, aktívan politizált, beállt Garibaldi önkéntesei közé, eljegyezte Jászai Marit, és balesetben halt meg. Neki köszönhetjük, hogy a világon először Magyarországon létesült madártani intézet. Ennek éppen százhúsz éve.
Hosszú hajú, dús szakállú férfit képzeljünk, kicsit ijesztőnek tűnő különcöt, aki vehemens és indulatos ember hírében állt. A tudós, aki olyan láttató erővel tudott írni madarakról, pókokról, halakról, tizenkét éves koráig csak németül beszélt. Apja, Herman Károly szász sebészorvos a Felvidékről települt át Miskolc mellé, ott nevelkedett hat lánya és egy szem fia, Ottó, aki örökölte apja természet iránti rajongását. (Később még egy fiú született a családba.) Herman doktor maga is nagy erdőjáró volt, rengeteget tudott a természetről, különösen a madarakról, és levelezésben állt többek között Brehmmel is.
A család egyfelől örült a kis Ottó szenvedélyes állatszeretetének, de néha azért túlzásnak érezték, ezért egy alkalommal az anyja eldugta a csizmáját, hogy a gyerek aznap már ne csatangoljon az erdőben. Mit csinált a fiú? Kiment mezítláb, aminek emlékezetes betegség lett a vége, egyes források szerint ennek következménye lett az a súlyos halláskárosodás, amely élete végére teljes süketséget okozott.
Élete nyolcvan évébe rengeteg mindent belezsúfolt, hiszen már tizenhárom évesen ágyútöltőnek jelentkezett a honvédseregbe, ám nem vették fel. Akkor már a miskolci evangélikus gimnázium tanulója volt.
A világosi fegyverletétel után úgy érezte, vége a világnak, elment lakatosnak, majd Bécsben kezdett tanulmányokat, amelyeket apja halála miatt nem fejezett be. Közben aprólékosan és folyamatosan képezte magát a természettudományokban.
Herman Ottó autodidaktaként hozta létre világszínvonalú életművét, miközben volt fényképész Kőszegen, katona Dalmáciában, preparátor és múzeumi őrsegéd. Tudományos cikkei jelentek meg, dolgozott a kolozsvári múzeumban, és a fővárosba kerülve a Nemzeti Múzeum munkatársa lett.
A madarakon kívül pedig még annyi mindennel foglalkozott! A magyar pókfaunáról írt munkája világraszóló jelentőségű lett, mert az elsők között szakított az állatok pusztán anatómiai leírásával. A madarakat, pókokat és valamennyi fajt biológiai lényként közelítette meg, nem csupán azt írta le, milyenek, de azt is, milyen az élőhelyük, a szokásaik, hol a helyük a rendszerben. Ezzel vált a tudományos ismeretterjesztés úttörőjévé.
Leginkább a madarakkal kapcsolatos eredményeit ismerik, pedig nagyot alkotott a néprajzban, a régészetben, antropológiában, nyelvészetben, még a filoxérával is foglalkozott. Eközben aktívan politizált, egész életében Kossuth lelkes híve volt, vele együtt kárhoztatta a kiegyezést, és mindent, ami a duális állammal volt kapcsolatos. Országgyűlési képviselő volt, két alkalommal személyesen is meglátogatta Kossuthot. Másodszor már nős emberként ment ki Torinóba, és vitte magával a feleségét, aki több mint húsz évvel volt fiatalabb nála.
Borosnyay Kamilla is megérdemli, hogy tudjunk róla, ő Judith álnéven írt először kolozsvári majd budapesti lapokba, és rendszeresen jelentek meg versei, meséi a Benedek Elek szerkesztette Az Én Ujságomban. Kamilla korán férjhez ment, ám rosszul választott, és elvált fiatalasszonyként költözött Budapestre. Még nem volt harmincéves, amikor feleségül ment a neki nagy szenvedéllyel udvarló tudóshoz, és a jelentős korkülönbség ellenére a házasság igen jól sikerült. Az asszony sokat segített egyre rosszabbul halló férjének, aki a kedvéért lemondott a dohányzásról is.
Ősztől tavaszig a fővárosban éltek, tavasztól őszig abban a Pelelakban, amelyet a férfi gyerekkori paradicsomában, Lillafüreden építettek az asszony tervei alapján.
Édes Madaram, Édes Ezerkincs – így szólította a tudós a feleségét, ha levelet írt neki. Érdekes adalék, hogy a fiatal Herman szerelmes volt Jászai Mariba, és a színésznő is valamennyire viszonozta az érzelmeit. Még eljegyzés is történt (1871–72), de Jászai a visszaemlékezéseiben azt írja, nagyon terhesnek találta kapcsolatot egy olyan férfival, aki nagyothall. Így aztán szakított a tudóssal.
Ez a nagyothallás okozta azt a balesetet, amelyet Herman Ottó 1910-ben szenvedett el otthona közelében. Kamillával az Üllői úton laktak, és amikor a tudós át akart kelni a közelben lévő villamossíneken, nem hallotta meg a jármű csörömpölését. Ezt az esetet néhány zúzódással megúszta, ám négy évvel később komoly baj történt. 1914 decemberében éppen munkahelyéről, a Nemzeti Múzeumból igyekezett hazafelé, amikor a Múzeum körúton elgázolta egy teherautó, melynek közeledését nem hallotta meg. Azonnal kórházba vitték, kiderült, hogy eltört a bal lába. Pár nappal később tüdőgyulladást kapott, és karácsony után meghalt.
„Élete módja. Röpülése igen szépen kerengve-lebegő és néha nagy magasságba is viszen; de prédáját a földről szedi és ekkor közel a föld szinéhez úszva-röpül, hogy prédáját közelről érhesse. Felszedi az egeret, a gyikot, a kigyót, a még tehetetlen madárporontyot; de különösen ráveti magát a még pelyhes csirkére, libára, kacsára, szóval a baromfira. Ezért különösen káros. Ezt csak az enyhiti meg, hogy igen gyáva, annyira, hogy a jó kotló még el is veri.”
(A kánya leírása A madarak hasznáról és káráról című munkájából)
