András első tanítványaként követte Krisztust. Halászmester volt, akit először a megismerésére hívott el az Úr, majd bizalmas barátságába fogadta, végül apostolságra is elhívta. A szkíták térítője volt, a hagyomány szerint vértanúhalálát X formájú kereszten szenvedte el, amelyet ezért andráskeresztnek neveztek el.
Habár a november Szent András havaként volt ismert, emléknapja a néphagyományban nem őrizte meg szakrális jellegét, a hozzá kötődő hiedelmek ugyanis a párválasztással kapcsolatosak. „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján!” „András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek?” A naphoz számos házastársjósló praktika és rítus fűződik; egyes feltevések szerint az apostol napja korábban ősi pogány ünnep lehetett.
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában más magyarázatot is kínál erre a jelenségre. A görög–latin eredetű András név jelentése férfi, férfias.
Miseszövegében elhangzik: „concede nobis hominem iustum”, vagyis adj nekünk igaz embert, férfiút. Az egyszerű emberek ezt hallva arra gondolhattak, hogy András házasságszerző szent.
Mindenesetre „a nap már az adventnak, illetőleg az egyházi évnek kezdete, amely beleesik a téli napfordulat időszakába, és így alkalmas mindenféle bűbájosságra, főleg az eladó lányok szerelmi praktikájára. A zajos mulatság régebben megszűnt, a muzsikaszó farsangig elhallgatott. A szegedvidéki mondás szerint András zárja a hegedűt, […] bekötötte András a muzsikát. Kezdődnek már a disznótorok, innen a szegedi tréfás Disznóölő Szent András megnevezés” – írja Bálint Sándor.
Jankovics Marcell is megjegyzi Jelkép-kalendáriumában, hogy András napja fordulat a naptárban, hiszen a rákövetkező napon kezdődik a meteorológiai tél.
A néphagyomány Márton mellett Andrást is a „fehér lovon járók”, vagyis a havat hozók közé sorolja.
Az advent az András-naphoz legközelebb eső vasárnappal kezdődik, az aprószenteknek nevezett vesszőket, amelyeket a pásztorok karácsony böjtjén, azaz december 24-én visznek a gazdákhoz, e napon vágják, a lányok pedig a nap előestéjén állítottak gyümölcsfaágat vízbe, mert hittek abban, hogy ha karácsonyra kihajt, farsangra férjhez mennek.
András napja férjjósló nap volt. „Párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa mög a jövendőbeli párom!” – énekelték a lányok a párnájukat háromszor megrázva. Ahhoz azonban, hogy jósálmokat idézzenek elő, még számos dolgot meg kellett tenniük. A mágikus cselekedetek egy részét magányosan, titokban kellett elvégezniük. Egész nap böjtöltek, és
olyan különleges praktikákhoz is folyamodtak, mint hogy ellopták egy ismerős férfi egyik ruhadarabját, hogy este a fejük alá tegyék, így biztosítva, hogy álmukban meglássák a jövendőbelit.
Az ellopott ruhadarabbal – például egy nadrággal – előzetesen is végezhettek hatékonyságot fokozó mágikus eljárást, úgy, hogy a kút környékét egy kis helyen bevetették kendermaggal, majd azt a nadrággal boronálták el – vagyis az ellopott ruhadarabbal egyengették el a felkapart földet az elvetett magok felett, mielőtt azt lefekvéskor a fejük alá tették. A jósálmot segítette az elalvás előtt elmondott fohász is: „Ágyláb, léplek, Szent András, kérlek, mondd meg, hogy ki lesz férjem!”
A rítusnak olyan változata is létezett, amely szerint a lánynak az egész napos böjtölés után este hármat kellett harapni a kenyérből, vagy a szájába kellett venni három szem búzát, de nem volt szabad lenyelni, hanem a kapcájába köpni és abba bekötve a párna alá tenni, hogy álmában meglássa leendő házastársát. Megint más változat szerint, a leharapott darabokat meg szabad enni, csak a maradékot kell egy tükörrel együtt elcsomagolva a párna alá tenni, így a tükör éjfélkor megmutatja a jövendőbelit. Almával is jósoltak.
Ha a lányok előzőleg egy pohár vízbe piros almát tettek, és a poharat az ágy alá tették, majd András-nap reggelén megitták a vizet, és megették az almát, az utcára kiszaladva megláthatták, ki lesz a jövendőbelijük.
Más szokás szerint András napján almát dugtak az eresz alá, Borbála napján pedig a másik felére fordították, majd elvitték az éjféli misére. Lassan haladtak vele, várták, hogy valaki megszólítja őket, mert úgy vélték, annak a fia, rokona lesz a jövendőbelijük.
Az állathangokból is jósoltak. Megrúgdosták az ólt, majd figyeltek, hogy hányat röffent a disznó, ugyanis annyi év múlva mentek férjhez. Ha a malac röffentett először, legény lesz a kérő, ha az anyadisznó, akkor özvegy férfi. A szemét- vagy trágyadombon állva füleltek, hogy milyen irányból ugatnak a kutyák, bízva abban, hogy onnan érkezik majd a leendő férj.
A lányok közösen – de ugyancsak titokban – is próbáltak varázsolni. András napján a fonóban az eladó lányok ólmot öntöttek, hogy kiolvassák belőle jövendőbelijük foglalkozását, és gombócot főztek, amely megmutatta a férjjelölt nevét.
A fonóházból hazafelé tartó lányok megrázták egy zsúpfedeles ház ereszét, közben alátartották a kötényüket. Ha a köténybe búza esett, gazdalegény, ha rozs, zsellérlegény lett a lány férje. A csillagszedés szokása szerint a nagylány a ház udvarán a szemével válogatta a neki tetsző csillagokat a kötényébe, majd az ágyába öntötte. Ez is azt segítette, hogy megálmodja a jövendőbelijét.
András napja nem csak férjjóslásra volt alkalmas. Kiemelten dologtiltó nap volt, ugyanis egy hiedelem szerint András indítja útnak a farkasokat, hogy zsákmányra találjanak, és hittek abban, hogy a juhokat és a családtagokat csak úgy védhetik meg, ha aznap nem dolgoznak.
A hiedelem szerint András hetében van a legnagyobb hatalma a farkasnak az ember megtámadására,
ezért számos előkészületet tettek, hogy még véletlenül, megszokásból se tudjanak semmilyen munkát végezni: előre összekötötték az ollót, a harapófogót és a kést – igaz, abban is bíztak, hogy ezzel a farkas száját is összekötik. A fokhagymát mint ősi, gonoszűző eszközt is alkalmazták, a ház és az istálló ajtaját és ablakait keresztezték vele, hogy a farkas elkerülje a hajlékot.
Kiemelt kép: Ribera: Szent András apostol
