Novemberben volt a Magyar Turista Szövetség alapításának 110 éves évfordulója, ezért érdemes rápillantani a hazai turizmus és alpinizmus kezdeteire, mert sok érdekesség és tanulság tárul fel előttünk.
A hazai túramozgalom hőskora valamikor az 1870-es években kezdődött, amikor az úttörők, élükön Téry Ödönnel, kezdték tervezetten meghódítani többek között a Tátra, a Mátra és a Pilis addig többnyire csak hegyi pásztorok vagy épp haramiák által járt kies ösvényeit, és kijelölték az első túraútvonalakat.
Téryre, aki orvos volt, a magyar turistamozgalom egyik megalapítójaként tekintünk. A korabeli beszámolókat olvasva, fényképeket nézegetve, egy sziklaszilárd jellemű, tűzön-vízen keresztültörő, fizikailag is rettenthetetlennek tűnő ember képe rajzolódik ki, akire barátai, túratársai példaképként tekintettek.
Ha belegondolunk abba, hogy abban az időben mennyivel körülményesebbek voltak az utazási lehetőségek, pláne a magashegységekbe, mennyivel rosszabb minőségűek voltak azok a ruhák, turistakellékek, amikkel rendelkezhettek, nem beszélve arról, hogy a turistautakat is csak ők kezdték el kijelölni, a teljesítményük még inkább megsüvegelendő. Nem beszélve a turistaszervezetek és menedékház-hálózatok létrehozásában betöltött szerepükről.
A magyar túrázás kezdetei
1873: Megalakul Tátrafüreden az első hazai turistaszervezet, a Magyarországi Kárpát-egyesület. (Az első külföldi túraegyesület az 1857. december 22-én William Kennedy vezetése alatt megalapított Alpine Club.)
1891: Létrejön a Magyar Turisták Egyesülete, a Mecsek Egyesület és az Erdélyi Kárpát-Egyesület.
1913: A Magyar Turista Szövetség megalakulása; elnök gróf Teleki Sándor, ügyvezető elnök Thirring Gusztáv. A tagok csoportos utazási, szállás- vagy belépődíj-kedvezményeket kaptak és Európában túrázva biztosítva voltak.
1899: Megjelenik a Turisták Lapja Téry Ödön és Thirring Gusztáv szerkesztésében.
1930: Bevezetik az egységes országos túraút-jelzésrendszert.
1938: Megszervezik a Szent István-turistavándorlást a „kék úton”.
1952: Elindul az Országos Kéktúra mozgalom.
Téry működésének legszebb eredményei a Dobogókőn 1898-ban létesített báró Eötvös Loránd-menedékház és a Magas-Tátrában 1899-ben emelt Téry-menház. Róla nevezték el egyébként napjainkban a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programot is.
És ne feledkezzünk meg a kor közhangulatáról sem, amely a legtöbb újdonságot legjobb esetben is csak valamiféle úri hóbortnak, hiábavalóságnak tekintette. Sőt, sok esetben még gátolták is a fejlesztéseket. Téry igen plasztikusan ír erről a Turisták Lapjának első évfolyamának (1889) június 3-ai számában, a Turistaság című írásában: „A turistaság mivolta iránt tisztában nem levők legtöbbje, a turistaságot czéltalan lótás-futásnak, bravuros hegymászásnak, a turistát pedig igen gyakran futóbolondnak nyilvánítja. […] Ilyen és más egyéb hasonló megjegyzéseket – sokszor gúnyos kaczaj kíséretében vagy a szánakozás hangján – már alighanem minden turistának volt alkalma hallhatni.”
Nem törődtek persze ők ezekkel a kacajokkal, ahogy manapság mi, kései „ösvénykereső” utódaik sem. Hajtotta őket az ismeretlen megismerése, az úton lenni, majd megérkezni érzés nagyszerűsége, az a kifejezhetetlen érzés, ami a hegyek ormain, a rengetegek árnyékos lejtőin megsuhint minket, halandókat. Olyan szépen vall erről az érzésről egy korai ösvénytaposó úttörő, Rodiczky Jenő egy 1881-es előadásában, hogy át is adjuk neki a szót:
„S a magasztos csendet mi sem zavarja meg, legfölebb egy távol lezuhanó hógörgeteg dübörgése, vagy egy magános sas szárnycsattogása. Ilyenkor bizonyára közelebb érezte magát az éghez, mint a földhöz és szívverése a teremtés urának dicsőitésére felhangzó hymnussá vált.”
Amikor azonban Rodiczky következő sorait olvassuk, a poétai magasságokból egy pillanat alatt lezuhanunk a rögök közé, és rájövünk, hogy tényleg nincs új a nap alatt. Hányszor érzünk hasonlót manapság, 142 esztendővel később is… „Fájdalom, nemcsak egyesek, hanem egész osztályok hibája – hogy ne mondjam bűne – a külföldieskedés. Ennek egyik kútforrása, hogy hazánkat nem ismerjük. Ha jobban megismernék annak szépségeit, bizonyára csökkennék vágyunk a külföldet minduntalan felkeresni. Ellenkezőleg ahelyett, hogy minden megtakarított vagy kikölcsönzött fillérünket üdülésül a külföldre vinnők, a turistaáradat több-több hullámát hazánkba terelhetnők.”
A turisták fajtái – idézetek Rodiczky Jenő A turistaságról című írásából
– A kéjutazó, ki magát turistának mondja, midőn a vasúti salonkocsiból blazirtan tekint a világba, a „havasmászó”-tól oly messze esik, mint akár Makó Jeruzsálemtől.
– De hát turistának mondja magát az a „rentier” (kamatból élő, magánzó – a szerk.) is, ki pl. aldunai gőzösön a dejeuner alatt bekebelezvén egy nagy palack Bordeaux bort, nagyokat hortyogva nyújtózkodik a fedélzeten, mialatt a hajó a legfestőibb szorosok közt végigsiklik.
– Turistának áll […] kinek programja még rövidebb; minden korcsma előtt rostokolni…
– A vasutas turista, aki bármennyire szeret is utazni, messze a vasúttól nem kalandozik el.
– Az országút turistája, a „homo rapidex cursor”, ki a kengyelfutás mesterségét új dicsőségre emelni hivatva látszik.
– A legmodernebb turistaalakok egyike a „Schwenninger” áldozat, ki Hamlet módjára egész nap azon évődik: „menni vagy nem menni”
Hogy mi magyarok általában milyen kategóriájába tartozunk a turistáknak, Rodiczky válasza viszonylag lesújtó: „azt tessék pl. Tátra-Füreden observálni s konstatálni, hány merész tervet főznek ki tegnap, hogy dugába dőljön holnap, mert hát a résztvevők, elaludtak”.
És persze – ezt már mi tesszük hozzá –, akkor is voltak azért már olyanok, akik semmi mást nem tettek, csak szimplán túráztak, kitartással és teljes örömmel róva a kilométereket.
Téry mellett szerencsére még jó páran gondolták azonban úgy, hogy inkább Magyarország hegyeit és völgyeit róják lankadatlanul. Kiemelkedő szerepe volt a hazai túrázás fellendítésében Thirring Gusztáv földrajztudósnak és demográfusnak is. 1888-ban segítette a Magyar Turista Egyesület megalapítását, a szervezet titkára, később elnöke volt. 1889-ben pedig elindította a Turisták Lapját, amelynek hét éven át szerkesztőjeként dolgozott, és több útikalauz szerzőjeként is emlékezünk rá. Ő volt 1918 után a Nyugat-magyarországi Liga elnöke is, amelynek elévülhetetlen érdemei vannak az 1921-es soproni népszavazás megszervezésében.
És báró Eötvös Lorándról sem feledkezhetünk el. A világhírű magyar fizikus, akadémikus, kultuszminiszter több évig töltötte be a Magyar Turista Egyesület elnöki posztját is. A hegymászás szenvedélyét édesapjától, Eötvös József írótól, vallás- és közoktatásügyi minisztertől örökölte. Alig tizennyolc évesen feljutott a Monte Rosára (4638 méter), ami a második legmagasabb hegycsúcs Európában. Emlékét őrzi a róla elnevezett dobogókői báró Eötvös Loránd-menedékház.
És végül említsük meg Hanák Kolost, akinek nevét a Mátrában és környékén biztosan sokan ismerik, hiszen a mátrai túrázás atyjaként tekintünk rá. Nem mellesleg a Magyar Turista Egyesület egyik alapítója is volt. 1887-ben szervezőmunkájának köszönhetően alakult meg a Magyarországi Kárpát-egyesület Mátra Osztálya, Magyarország első turistaegylete. 1894-ben javaslatára alakult a Mátrafüredi Nyaraló és Fürdőtelep Rt., ő jelölte ki az első mátrai turistautakat, felépíttette a Sás-tónál az első kilátót és megírta a Mátrai Kalauzt. Nem mellesleg igaz barátja volt Téry Ödönnek.
Ők pedig mindnyájan igaz szerelmesei voltak a magyar földnek, hegyeknek és lejtőknek, barlangoknak és katlanoknak. Ebben próbáljuk követni őket mi, kései utódaik.
2 túratipp a Visegrádi-hegységben:
Dobogókői körtúra, érintve a Téry-utat
Thirring-körút
Weboldalak, ha túráznál:
termeszetjaro.hu/hu
mtsz.org
csodasmagyarorszag.hu
turistamagazin.hu
magyarturista.com
Fotók forrása:
Turisták Lapja I. évfolyam, 1889. június
Turisták Lapja II. évfolyam, 1890. március
