A magyar nép aprószenteknek nevezi azokat a kisgyerekeket, akiket Heródes gyilkoltatott le Jézus születése után, mert azt hitte, köztük van a Megváltó. Az ártatlan vértanúk emlékünnepét december 28-án tartjuk, bár ahogy azt Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában leírja, a szent család Egyiptomba menekülése és a betlehemi mészárlás időpontja legkorábban február első hetére tehető.
A szenteket a vértanúságuk napján ünnepeljük, mert az a mennyei születésnapjuk. Ez esetben azonban a betlehemi gyermekgyilkosság jelképes jelentősége volt az időpont kiválasztásának szempontja, hiszen „az aprószentek a keresztény hit legelső, bár akaratlan és öntudatlan vértanúi, kiérdemlik a helyet a naptár elején”.
„A gyermekgyilkosság és indítéka beláthatatlanul ősi és egyetemes, mitológiai, mesei motívum” – utal Jankovics Marcell azokra az ősi, archaikus történetekre, amelyekben a zsarnok fejedelem – akárcsak Heródes – jóslatból értesül arról, hogy trónját egy születendő gyermek fenyegeti, ezért meg akarja öletni, de a várandós anyának vagy sikerül elmenekülnie, vagy hóhéra megkönyörül rajta. Ilyen történetek a magyar népmesék között is előfordulnak, ahogy más népek mondái között vagy az antik mitológiában is.
Érdekes, hogy ahogy ez a történet egyetemes és archaikus, az aprószentek napjának jellegzetes szokása a vesszőzés vagy korbácsolás is ősi eredetű: egy pogány termékenységvarázsló, tisztító és betegség-távoltartó rítus élt tovább benne.
A magyar néphagyományban ilyenkor az aprószentekre emlékezve a kisgyerekek talpát simogatták meg a Katalin-, Borbála-, Luca-nap óta rügyeztetett vesszőkkel, miközben olyan rigmusokat mondtak, mint „Aprószentek, Dávid, Dávid éljen a fiad sokáig!”. A betlehemi kisdedek nevének felidézésével szenvedésükre emlékeztek. Szokás volt, hogy a vesszőzés előtt kérdést tettek fel a nagyobb gyerekeknek: hányan vannak az aprószentek? Ha tudták a helyes választ – száznegyvennégyezren –, diót és mogyorót kapnak ajándékba.
A népszokásnak betegségűző hatást tulajdonítottak, de ahogy Bogdán István Régi magyar mulatságok című művében is leírja, a hagyomány „keresztényesített változat, mögötte ókori szokás lapul, az az ősi hit, hogy a rügyező vesszővel való ütögetés, veregetés termékenységet, egészséget hoz”.
A vesszőzésre használt zöld ág a megújuló élet archaikus jelképe, ezért rontásűzésre, egészségvarázslásra különösen alkalmasnak tartották. A katolikus szimbolikában továbbfejlődött, így aprószentek napján az áldás és egészség osztására használták, amelyhez az ártatlan vértanú gyermekek segítségét kérték.
A korbácsolás szokása sok helyütt legényavatással is összekapcsolódott: a fiúk végiglátogatták a lányos házakat, és énekszó kíséretében játékosan korbácsolták a háznépet. A lányok szalagot kötöttek a korbácsra, az édesanyáktól elemózsiát kaptak, amit a legények magukkal vittek, hogy közös lakomán fogyasszák el.
Katona Lajos Folklór-kalendáriumában a sigillariák pogány ünnepéről ír, amelynek szokásai hatással lehettek az aprószentekére. A sigillariák a gyerekek megörvendeztetésére szánt napok voltak, amikor nemcsak ajándékot kaptak, de nagyobb szabadságot is élvezhettek, mint általában, sőt a felnőtteket szabadon és büntetlenül bosszanthatták mókáikkal.
„Mi természetesebb, mint az, hogy ez ünnepi szokásokból valami az Aprószentek napjára is áthárult, amely éppen a Sigillariák ideje tájára helyezkedett a pogányság alkonyulata idején. Ez annál könnyebben megtörténhetett, minthogy ennek a kivételes rakoncátlankodásnak valami mélyebb erkölcsi értelmet is tulajdonítottak, és általa bizonyos malasztban való részesülést reméltek.”
A korbácsolás azonban olykor túlzott rakoncátlankodásba csapott át, és többször figyelmeztetni kellett a fiatalokat, hogy maradjanak hűek az ünnep keresztény szellemiségéhez. Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvében leírja, hogy Temesvári Pelbárt a 15. században azért feddte meg prédikációjában a híveket, mert egymás aprószenteki korbácsolása során hiú tréfálkozásokkal szórakoznak, és a szokáshoz „bűnös dolgokat, sőt tisztességtelen simogatást és más egyéb kimondhatatlant kevernek”.
Kiemelt kép: Rubens La Vierge à l’Enfant entorée des saints Innocents című festménye