Mit jelent a mediáció fogalma?

A magyar nyelvben a közvetítés a leginkább találó szó rá, méghozzá közvetítés olyan helyzetben, amelyben a felek a közöttük kialakult konfliktust nem tudják közvetlenül maguk megoldani. Konfliktusok mindenütt előfordulnak, ahol emberek élnek együtt közösségben – akár családban, akár munkahelyen –, de ezen konfliktusok jelentős részét a felek közvetlenül meg tudják oldani úgy, hogy az hosszú távon is megfeleljen mindkettőjüknek, így nincsen szükség mások bevonására.

Vannak azonban olyan esetek, amikor mégsem működik a közvetlen megbeszélés, ilyenkor egy független, pártatlan, semleges harmadik fél belépése segíti a felek kommunikációját afelé, hogy egy kölcsönösen kielégítő megoldást találjanak a vitájukra.

A mediáció alapvetően ezt a párbeszédet segítő folyamat.

Minden közösségben előfordul konfliktus, ahogy említette is, de kiknek érdemes mediátorhoz fordulni?

A konfliktust ebből a szempontból nem is az határozza meg, hogy kik között zajlik, hiszen lehet a szülő és a kamasz, vagy a pedagógus és a szülő, vagy akár két pedagógus között, hanem az, hogy hol tart a konfliktus, és a felek képesek-e önállóan rendezni.

Ez ugyanis sokszor azért nem sikerül, mert sok szálon kötődünk egymáshoz, sok közös történetünk van, ezért az érzelmeink befolyásolhatnak, elterelhetnek minket.

Ha valaki azt veszi észre, hogy bármennyire próbálkozik egy adott konfliktus megoldásával, mégsem tud dűlőre jutni a másik féllel, érdemes egy harmadik felet bevonni.

Mivel segít a mediáció ezekben a helyzetekben?

Az érzelmileg megterhelő beszélgetésekhez a mediáció rendszert nyújt, és olyan biztonságos teret ad, amelyben mindegyik fél megélheti azt, hogy valóban meghallgatják, és elmondhatja mindazt, amit gondol. Így afelé haladhat a beszélgetés, hogy a végére olyan megoldás alakuljon ki, amely mindkét fél számára elfogadható, élhető, és hosszú távon működőképes.

A mediáció fogalmával összefügg a mediációs szemlélet, de mit is takar ez a kifejezés?

A legfontosabb, hogy az adott helyzetben nem azt nézzük, hogy ki mit rontott el, nem a hibást keressük, hanem a megoldást. Az egyik alapelv a mediációban, hogy a folyamat jövőirányú.

A beszélgetés során építhetünk a múlt tapasztalataira, de nem azt keressük, hogy ki mit mulasztott, hanem azokat a pontokat, ahol a megoldandó feladatok vannak, és azokról egyeztetünk.

A másik alapelv szerint arra bátorítjuk a feleket, hogy a saját szükségleteiket fogalmazzák meg. Sokszor ugyanis az adott fél csak azt mondja el, hogy mi ne történjen meg, mit ne csináljon a másik. Ha azonban kifejezi, hogy mit és miért szeretne, azzal a másikat is segíti, hogy belelásson az ő motivációjába, működésébe.

A valós szükségletek megtalálása és kifejezése sokszor nem könnyű feladat, amit nagymértékben segíthet egy képzett mediátor.

A mediátorra vonatkozó alapelv, hogy pártatlan személy legyen, aki nem áll egyik fél oldalára sem, hanem mindkét felet, a kommunikációjukat segíti.

Ez nem lehet könnyű, hiszen mindkét fél vágyhat arra, hogy őt igazolják.

Igen, a konfliktusos felek nagyon kiélezettek arra, hogy valaki a másik mellé állhat, ezért a mediációban művészet, hogy úgy segítsük az egyik felet, hogy a másik ne érezze azt pártosságnak. Így miközben az egyiket támogatjuk, a másik félnek rögtön olyan segítséget kell nyújtanunk, amivel elvesszük annak az élét. Folyamatosan ezzel az attitűddel vagyunk jelen, a pártatlanság az egész folyamaton végighúzódik, a mediáció minden elemének tükröznie kell.

Erre egy egyszerű példa, hogy amikor először találkozom az egyik féllel, lehet, hogy felajánlja, hogy tegeződjünk, én viszont azt felelem, hogy maradjunk a magázódásnál, addig mindenképpen, amíg a másik féllel nem beszéltem.

Egy ilyen apró gesztus is fontos a pártatlanság szempontjából, mert mutatnia kell, hogy ugyanannyi időt és véleménykifejtési lehetőséget adok mindkét félnek. Férfi-nő kapcsolat – például elvált szülők – esetén ezért szeretem, ha egy kolléganőm együtt dolgozik velem. A mediáció különösen fontos alapelve a titoktartás – a pártatlansággal összefüggésben is –, vagyis nemcsak kifelé nem viszem azt, amit a felektől hallok, de egymás felé sem. A szó szoros értelmében nem is közvetítek közöttük, hanem a szemtől szembe kommunikációban segítem őket.

A mediátor tehát a keretet biztosítja, magáért az ügyért a felek a felelősek?

Igen, a semlegesség azt jelenti, hogy a mediátor nem érdekelt abban, hogy a felek milyen megoldásra jutnak. Ha például egy munkahelyi helyzetben a vezető a beosztottjai közötti konfliktusban mediációs eszközöket használ, attól az még nem lesz mediáció, mert nem független szereplőként vesz benne részt, hiszen érdekelt abban, hogy előrelépés történjen a munkatársak viszonyában.

A mediáció fontos alapelve, hogy nem tanácsot adunk, hogy mit csináljanak, hanem abban segítjük őket, hogy a saját megoldási lehetőségeiket hozzák elő, mert akkor lesz a megállapodás működőképes, ha a felek valóban maguk dolgozták ki azt.

Milyen célt tűznek ki jellemzően a felek a mediációs folyamat elején?

Rengeteg energiát vesznek el például a konfliktushelyzetek, ezért általában az a cél, hogy minél kevesebb legyen belőlük.

Sokszor egyszerűen csak azt szeretnék, hogy működjenek a hétköznapok, hogy a munkahelyre belépve ne ránduljon görcsbe a gyomruk, vagy otthon, a családban ne azt érezzék, hogy nem lehetnek önmaguk.

A terápiás helyzetek és a mediáció között lényeges különbség, hogy az előbbinél mélységeiben kezelik a problémát, az utóbbinál pedig rövid beszélgetés után jól körvonalazhatók egyes konfliktuspontok, amelyek tisztázásával könnyebb lesz az élet.

Említette, hogy a mediáció során nem a múlt hibáit nézik, de például házastársak esetén óhatatlanul előjöhetnek régi sérelmek.

Úgy vélem, ha valaki, aki tartós párkapcsolatban él, úgy érzi, hogy a párjával való konfliktus kezelésében elakadt, akkor ott sokkal mélyebb rétegek is vannak.

És ha azért szeretne dolgozni, hogy együtt maradjanak, és jól tudjanak együttműködni, akkor érdemes azokkal a mélyebb rétegekkel is foglalkozni – ez viszont már a terápia területe. Éppen ezért, én a praxisomban elenyésző számban dolgoztam együtt párkapcsolatban élőkkel. A szakemberek közötti együttműködésben, delegálással lenne arra lehetőség, hogy ezek a segítő folyamatok akár összekapcsolódjanak. Például a terápia során, ha adódik egy nagyon konkrétan megfogalmazható kérdéskör, akkor azzal mediációba ajánlhatja a feleket a terapeuta.

Tehát a mediáció és a terápia adott esetben kiegészítheti egymást?

Ha egy jéghegyet képzelünk el, akkor annak a csúcsán van a tünet, a konfliktus. Alatta az egész üggyel kapcsolatos érzelmek, alattuk az őket tápláló szükségletek, hiszen ha egy – például a kapcsolódás, a biztonság, a pontosság iránti – szükségletünket kielégítjük, pozitív, ha nem, negatív előjelű érzéseink keletkeznek. Ezek alatt húzódnak az érdekek, amelyek alatt már az értékek, különböző személyiségjegyek, valamint a múltbeli történések, traumák rétegei jönnek. A jéghegy felső része az, ami mediációval kezelhető. Segítheti a nagyobb rendeződést: például ha egy kamaszt, akit nehéz behívni hosszú terápiás folyamatra a szüleivel, sikerül megnyerni mediációs beszélgetésre, az beindítja a változást a családban azáltal, hogy képessé válik kifejezni az érzéseit, szükségleteit.

Milyen eszközök állnak a mediátor rendelkezésére?

Eleve maga a folyamat felépítettsége olyan keretet ad, ami önmagában eszköz. A mediációs ülést előkészítő beszélgetés előzi meg, ami lehetőséget ad arra, hogy ránézzek a helyzetre, valóban mediációs eset-e, illetve a felek is dönthessenek, hogy a hallottak alapján tényleg mediációt szeretnének-e.

Mindkét fél kiemelt figyelmet, támogatást kap, hogy elmondhassa négyszemközt a mediátornak, hogy hol van az adott konfliktusban – ez nyilván megintcsak eszköz a mediátor kezében.

A mediációs ülésben is vannak olyan szakaszok, amelyek önmagukban is eszközök. Ilyen például az elején a köszöntés, a tájékoztató szakasz, ahol a mediáció kereteit rajzoljuk fel. Ezt követően a felek kapnak külön-külön időt arra, hogy elmondják azt, hogy mivel jöttek, miért jöttek, mit szeretnének.

Ezt úgy is hívjuk, hogy megszakítás nélküli idő, mert ebben az idősávban arra kérjük a feleket, hogy próbálják meghallgatni és meghallani, amit a másik mond. Ne szóljanak közbe, ne szakítsák meg a másikat, ha olyat hallanak, amire rögtön reagálnának, jegyezzék fel.

Ez például egy konyhaasztal mellett ritkán működik, hiszen konfliktusos helyzetben, egy vita hevében, amikor azt érzem, hogy meg kell védenem magam attól, amit a másik mond, azt rögtön meg is teszem. A mediáció felépítettségében megjelenő eszköz viszont olyan struktúrát teremt, ami segít a feleknek abban, hogy kifejezhessék, mit szeretnének.

Ez biztosan csökkenti is a feszültséget.

Igen, az, hogy elmondhatta végre egyben a másiknak, csökkentheti a feszültségi szintet, sokszor viszont ebben a szakaszban inkább még fokozódik a feszültség, mert amikor hallgatják egymást, úgy érezhetik, teljesen máshol vannak. Ez még nem a közeledés szakasza, mert azt megelőzi a tárgyalásé.

A mediátor mindig az adott szakaszhoz illeszkedő eszköztárral támogatja a feleket.

Az előkészítő szakaszban támogató személyközpontú jelenléttel, mert akkor sokkal intenzívebben lehet csak az egyik félre figyelni, a testbeszéddel is, mint egy olyan helyzetben, amelyben már ott van a másik fél is. A többször említett egyensúlyi állapot megteremtéséhez kommunikációs és kérdezéstechnikára egyaránt szükség van. A mediációban azt segítjük, hogy a felek úgy kommunikáljanak egymással, úgy fejezzék ki a szükségleteiket, hogy azzal nem sértik a másikat – ezzel tulajdonképpen az erőszakmentes kommunikációt támogatjuk.