Úgy tűnik, az ünnep fogalmának a köznyelvben és a tudományban is van egy állandó összetevője. Ez pedig a szertartás. Létezik ünnep szertartás nélkül?

Úgy gondolom, hogy nem. Lehet a szertartás helyett szokásnak vagy hagyománynak nevezni, de a lényeg ugyanaz. Mindenképpen van egy rítus, ami az ünnep megéléséhez kapcsolódik. Hogy pontosan hogyan jelenik meg, természetesen nagyon eltérő lehet. Egy családi ünnep esetében a nő és a férfi is hozza a maga hagyományait, ezért ilyenkor feladat, hogy közös rítust alakítsanak ki. Különösen izgalmas ez egy „multikulti” környezetben, ahol nagyon-nagyon eltérőek a tradíciók akár szociológiai, akár vallási szempontból.

Adott egy család, tegyük fel az édesanya japán, az édesapa magyar. Egy ilyen esetben a szusi és a halászlé egyszerre kerülhet a karácsonyi asztalra?

Természetesen, de nem kell ennyire messzire mennünk, maradhatunk a nyugati kultúrán belül. Nálunk, Magyarországon és a kontinentális Európában a gyerekek kétszer kapnak ajándékot az ünnepi időszakban. Először érkezik a Mikulás december 6-án, majd szenteste a Jézuska. Amerikában viszont csak a Santa Claus, a Télapó jön, és karácsonykor. A családomban is van erre példa: a szülők az Egyesült Államokban élnek, és előfordult, hogy az amerikai környezetben elfelejtkeztek az európai Mikulásról. December 6-án megkérdezte a gyerek, mi rosszat tett, hogy nem kapott ajándékot a Mikulástól. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy egy-egy ünnephez személyre szabható, formálható történetek, rítusok kapcsolódhatnak.

Nem jelenthet konfliktusforrást, ha a családon belül egymásnak ellentmondó szokások találkoznak?

Lehet belőlük konfliktusforrás, de a másik irány is abszolút működhet. Például, ha valaki otthonról nagyon negatív tapasztalatokat hoz a karácsonyi ünneppel kapcsolatban, akkor, ha felnőttként, a saját családjában örömtelien tudja megélni az ünnepet, úgynevezett korrekciós élményben lehet része. Ha az otthonról hozott ünnepi szokásokat nem sikerül összesimítani, az már sokkal inkább a párkapcsolat dinamikájáról szól.

Az életmódmagazinok karácsonyi cikkeit bújva úgy tűnik, az ünnepi stressz manapság slágertéma. Egyetértesz?

Úgy gondolom, hogy a megnövekedett stressz nem csupán a karácsonyhoz köthető, de sokaknál ebben az időszakban tud csúcsosodni. Ez köszönhető annak is, hogy a média- vagy a marketingvilág milyen képet sugall nekünk a karácsonyról. A magazinokban, a reklámokban egy fiktív, tökéletes ünnepi élmény képét kapjuk. Ebben a világban a sütemény csak házi lehet, a ház minden szeglete dekorált: mindez külső nyomást jelent.

A karácsonyi időszak az ilyen jellegű nyomás miatt lehet a mentális betegségek melegágya is?

Azok a személyek, akik mentálisan egyébként is nehezebb élethelyzetben vannak, sokkal mélyebben tudnak megélni egy krízist. Szerencsére ma már társadalmi szinten is vannak felhívások az ünnepi időszakban, hogy merjenek támogatást kérni azok, akik ilyenkor úgy érzik, hogy segítségre van szükségük. Karácsony közeledtével a szociális szervezetek is aktívabban vannak jelen például adománygyűjtések során. Élelmiszert, pénzt gyűjtenek, cipősdoboz-akciókat hirdetnek, mert ilyenkor sokkal adakozóbbak az emberek, mint az év többi időszakában.

Elsősorban a karácsonyról beszélünk. Viszont más ünnep kapcsán is előfordul, hogy a mentális problémák jobban megterhelik azokat, akik mondjuk hajlamosabbak rá? 

A mi kultúrkörünkben a karácsony az, ami a családok összejöveteléről szól, a nagy közös együttlétekről, ezek hiánya ilyenkor még égetőbbé válhat. És ne feledjük, hogy ez az ünnep télen van, amikor egyébként is hideg és sötét napokat élünk. Ez szintén nem tesz jót a pszichénknek. De természetesen nehezen megélt személyes emlékek, élmények bármilyen ünnephez kapcsolódhatnak.

Ráadásul a család mint közösségi forma erősen átalakulóban van. Gondolok például a mozaikcsalád jelenségére, azaz a vér szerinti szülők és gyerekeik, valamint az új társ, társak kapcsolatára. Milyen kihívást jelent az ideális, ünnepi családképet összehangolni a valósággal?

Ilyenkor az egyik legkényesebb kérdés, miként legyen egyáltalán felosztva az ünnep. Előfordul, hogy a felek abban egyeznek meg, hogy a gyerek egyiküknél születésnapozik, a másikuknál karácsonyozik. De szerencsére olyanra is akadt példa, hogy ezeket az ünnepeket bizonyos mértékben együtt üli meg a család, függetlenül attól, hogy a szülők már elváltak. Mindenképpen összetett logisztikai kihívást jelent, ha mindkét fél saját gyerekkel érkezik a mozaikcsaládba. Ilyenkor megeshet, hogy három karácsonyozást kell kimatekozni: egy közöset az új mozaikcsaláddal, egyet-egyet az előző párokkal, és akkor a nagyszülőkről még nem is beszéltünk. 

Az előbbi probléma is mutatja: az ünnepi időszak sokszor a gyermekeknek sem egyszerű. 

Az előző példában főleg az elvált szülők miatt előálló problémákat néztük. Ezek valóban jelentősek lehetnek, de itt nehéz általánosítani ünnepi stresszre, mert nagyon-nagyon sok függ attól, hogy a válás hogy zajlott, és az ünnepeket milyen megegyezések kísérik. Általában véve úgy gondolom, hogy minél fiatalabb a gyerek, annál inkább a szülők megélése hat rá. Ha azt látja, hogy apa, anya mindenen stresszel, az hatni fog őrá is, de egy hétköznapi készülés, az ünnep és az ezzel járó stressz – ha nem jár túl sok kiabálással, jajveszékeléssel – nem fog traumatikus nyomot hagyni. Egy gyereket sokkal inkább az érdekel, hogy az ő szükségletei ki legyenek elégítve. Nekik mindennél többet ér, hogyha anya és apa egy kicsit többet tud odaülni mellé, játszani, közösen tudnak sütit sütni, festeni, alkotni.

Létezik egy gyakori, általános „verseny” az óvodában, de akár általános iskola alsó tagozatában is: ki mit kapott karácsonyra? Ez például nem okozhat a gyermeknek súlyos mentális nyomást?

Igen, szerintem borzasztó, amikor az óvó néni vagy tanító néni végigkérdezi az ajándékokról gyerekeket. A tehetősebb családok gyerekei például videójáték-konzolt kaptak, mások pedig kisautót, holott ugyanúgy valami nagyra vágytak. Nyilván nem jó érzés ezt felszólításra a közösség előtt felvállalni. Sokkal jobb, ha arra kérik a gyerekeket, mondjanak egy dolgot, ami a legjobban tetszett nekik karácsonykor. Persze a felvágást így sem lehet elkerülni. Ha nem a karácsonyi ajándékkal, akkor lehet kérkedni azzal, hogy ki hol volt nyaralni, milyen ruhát kapott, hány százezer forintos cipő van a lábán. Ehhez tehát nem kell karácsonynak lennie.

Praktizáló szakpszichológus vagy. Mit tapasztalsz, a karácsonyi időszakban milyen jellemző problémákkal fordulnak az emberek pszichológushoz?

Gyakran fel szoktak jönni korábbi veszteségek, családi konfliktusok. Jobb esetben ez lehet egy már feldolgozott veszteség vagy konfliktus, de a hozzá kapcsolódó érzések az ünnep közeledtével felerősödhetnek. Dolgozom például asszisztált reprodukciós eljárásban, meddőségi kezelésben részt vevő nőkkel is. Náluk egy nagyon érdekes jelenség, hogy mintha a veszteség mentén mérnék az időt. A karácsony nekik azt jelenti, hogy megint eltelt egy év, és nem azzal az eredménnyel, ahogy ők várták. Az előző karácsonykor már számoltak azzal, hogy egy év múlva eggyel többen lesznek a fa körül, és ez nem jött össze. Persze most egy speciális helyzetről beszélek, de hogy egy általánosabbat is mondjak: hogy ha meghalt valaki a családban egy éven belül, akkor ilyenkor nyilván jobban felelevenednek a régi emlékek. Például, hogy „tavaly még ő is velünk karácsonyozott”.

Amellett, hogy szakmailag is foglalkoztatnak a karácsonyhoz kapcsolódó lelki tartalmak, mennyire tudod megélni az ünnep misztikumát? Hiszel a karácsonyi csodában?

Ezen még sosem gondolkoztam. Szerintem az is karácsonyi csodának titulálható, ha a családból sokan össze tudnak gyűlni. Van egy fénykép előttem a falon: a járvány előtti karácsonykor készült. A mi családunk sokfelé szóródott a világon, ezért a közös karácsonyozást sem könnyű megszervezni. Ezután nagyon furcsa volt nézni akárcsak pár hónappal később ezt a képet. A pandémia alatt teljesen elérhetetlennek tűnt egy ehhez hasonló találkozó, sokan a szomszédjukat is alig látták. Ránézve a fotóra, adja magát, hogy egy ilyen emlék is csoda lehet. Főleg, ha belegondolok, hogy ez a fotó a mai napig el tudna ugyanígy készülni, mert mindenki, aki a képen szerepel, jól van, és részt vesz a családi életben. Pedig egy világjárvánnyal odébb vagyunk.

Fotók: Sarnyai Benedek