Január 25-e Szent Pál megtérésének emléknapja. A Benjámin törzséhez tartozó, de római polgárnak született Saul a keresztények elkeseredett üldözője volt, „dühtől lihegve halállal fenyegette az Úr tanítványait” – olvashatjuk a Szentírásban. Damaszkuszba tartott, hogy onnan Jeruzsálembe hurcolhassa az elfogott keresztényeket, amikor az égből hirtelen vakító fényesség ragyogta körül. „Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Erre megkérdezte: »Ki vagy, Uram?« Az folytatta: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.«” (ApCsel 9,3–6)
Saul megvakult, útitársai kísérték Damaszkuszba. Három napig nem evett és nem ivott. Az Úr megjelent egy damaszkuszi tanítvány látomásában, és elküldte Saulhoz, „mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között” (ApCsel, 9,15). A tanítvány felkereste Sault, és elmondta, hogy Jézus küldte hozzá, hogy visszakapja a szeme világát és elteljen a Szentlélekkel. Saul nyomban visszanyerte a látását, a valódi megtéréshez pedig szembe kellett néznie múltjával, mindazzal, amit addig elkövetett. Mikor erre képes volt, lánglelkű keresztény hittérítővé vált.
A Legenda aureában olvashatjuk, hogy Szent Pál megtérésének kívülről három jele volt: a földre esés, a megvakulás és a háromnapi böjt. „Földre esett, hogy fölemelkedjék, tudniillik alantas szenvedélyéből. Ágoston erről: »Pál földre esett, hogy megvakuljon, megvakult, hogy megváltozzék, megváltozott, hogy elküldessék, elküldetett, hogy az igazságért megölessék.« – Ugyancsak Ágoston: »Összetört az őrjöngő, és lett belőle hívő. Összetört a farkas, és lett belőle bárány, összetört az üldöző, és lett belőle hirdető. Összetört a kárhozat fia (2 Tesz 2,3), és lett belőle választott edény (ApCsel 9,15).«”
Megtérését nevének megváltoztatásával is hangsúlyozta, a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában felhívja a figyelmet arra, hogy a névcsere jelképes értelmű. „Az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus »kicsinyt« jelent, és az amúgy is aprócska Pál, aki »Saulként« a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában is a legkisebbnek mondta magát. A páli fordulatnak tágabb jelentést adott az a tény, hogy az addig csak zsidók közt térítő apostolokkal szemben Pál a pogányok misszionáriusa lett: a Törvény útjáról a Hit útjára tért, mint maga írta több helyütt.”
Szent Pál megtérését pálfordulásnak is nevezik, a magyar néphagyományban e néven vált jelentős időjárás- és termésjósló időponttá. Elődeink az aznapi szép, derült időjárásból hosszan tartó hidegre következtettek, a tiszta idő jó szénatermést, a szél viszont kevés szénát jósolt. Az elkövetkezendő időjárás kifürkészése mellett betegségek, járványok jóslására is alkalmasnak tartották Pál napját, úgy vélték, ha ködös, az a pestis, kolera jele lehet.
Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvében olyan verset is olvashatunk, amely összefoglalja a napra vonatkozó regulákat: „Pál fordulása, ha tiszta, bőven terem mező, puszta. Ha szeles, jön hadakozás, ha ködös, embernek sírt ás, ha pedig esős vagy nedves, lesz a kenyér igen kedves.” Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában a „pálfordulás: fele kenyér” szólást említi. „Azt akarják vele mondani, ha a télire eltett élelem és takarmány fele még megvan, akkor nincs baj: a család már kitelel” – adja meg hozzá a magyarázatot Bálint Sándor.
E napon a lucapogácsához hasonló pálpogácsát sütöttek, és minden családtagét más és más libatollal jelölték meg. Úgy vélték, akié a sütés közben megperzselődik, arra betegség, akié megég, arra halál vár a következő esztendőben.
A Jelkép-kalendáriumban a kötélveréssel kapcsolatos Pál-napi hiedelmekről is olvashatunk. A középkori Franciaországban január 25-e a kötélverők napja volt. „Ekkorra már fonásra készen állt a len és a kender. A hulladékból nagy tüzet raktak a fonókban, s fehér len-, kendervászon ruhában körbetáncolták.”
Sault a keresztények „megkötözőjeként” emlegették, így a kötél többször szerepel legendájában. Később, amikor már őt is üldözték, elfogták és megkötözték, úgy szabadult, hogy kötelékei lehullottak, más alkalommal, amikor a tengeren hajóztak, úgy menekültek meg egy viharból, hogy Pál elvágta a mentőcsónakokat rögzítő köteleket. Mindez lehetett az alapja annak a néphitnek, amely szerint „Pál fonja az égi kötelet, amelyen az égiek utat találnak a földiekhez és viszont” – írja Jankovics Marcell.
Kiemelt fotó: MTI/Máthé Zoltán
