Egy nemrég megjelent cikkünkben egy érdekes Fortepan-fotónak jártunk utána, amely 1941. decemberében készült, s a Nagykovácsy Üzletház ünnepi kirakata látható rajta a tengelyhatalmak címereivel, két pár klumpával és a felirattal: „Készen vagyunk minden lemondásra, ha kell, facipőben járunk a győzelemért!” Nos, magának az üzletháznak és névadójának, Nagykovácsy Milenkónak a története nem kevésbé izgalmas, mint a háborús propagandakirakaté.
A cégtulajdonos 1882-ben, Kovacsevics (egyes források szerint Kovácsevics) Milenkó néven a tabáni Rácvárosban, szegény szerb családba született, öt testvére volt, ő volt a legidősebb gyerek. Tímárként dolgozó apja korán elhunyt, anyja éjt nappallá téve dolgozott, hogy eltartsa a családot. A hatéves koráig csupán szerbül beszélő Milenkó hiányos magyartudása miatt bukdácsolt az iskolákban, emiatt később sokat szégyenkezett:
„Csak négy elemi iskolát végeztem, és a nevelésem se volt olyan, hogy a Kegyelmes és Méltóságos Urak barátságába feltornázhattam volna magamat; ezeket persze otthon nem mondhattam meg senkinek, mert még az iskolaszolga is lenézett volna, de […] bevallom, még írni se mertem senkinek, mert nem volt időm arra, hogy a magyar helyesírást megtanuljam.”
Az édesapa nyomdásznak szánta, de tizenhárom éves korában rőfössegédnek állt: szigorú főnöke, Milkovics Mihály serényen osztogatta a felettébb szerény, csendes fiúnak az oktató pofonokat, de az is megesett, hogy baltával kergette az utcán. A kereskedelem fortélyaiba beletanulva a Bánátban, Bácskában és Horvátországban vigécként tevékenykedett, gomb- és szabókellékeket árult. 1909-ben önállósodott, a pesti Belvárosban, a nagy múltú Trattner–Károlyi-ház egyik udvarában nyitotta meg első boltját, ezt az aprócska „szabókellék, bélés és rövidárukereskedést”, amelyet az elkövetkező években, az üzlet sikere nyomán további helyiségekkel bővített.
1914-re – állította később – Budapest összes férfi- és női szabója ismerte őt, a háború azonban megtörte felemelkedését. Bevonult katonának, a keleti frontra küldték harcolni, üzlete eközben megindult a lejtőn, adósain képtelen volt behajtani a követeléseit, s csakhamar maga is fizetésképtelenséget jelentett. Kovacsevics talán végérvényesen tönkrement volna, ha a háborút követő társadalmi-politikai zűrzavarban nem helyezkedik ügyesen, nem érzi az idők szavát.
Czermann Antal Horthy-kori politikus már a második világháború utáni emigrációban jelentette meg Nagykovácsy Milenkó úttörő munkája vagy a gyakorlati pályák jelentősége a magyar újjáépítésben című kötetét: itt közölte azokat az 1958-ban írott leveleket, amelyekben az idős üzletvezér felidézte pályáját. (A magyarországi sajtóban hosszú évekkel később Nyerges Ágnes írt róla vitriolos hangvételű ismertetőt.) Kovacsevics egyik levelében arról ír, kilátástalannak tűnt a helyzete, amikor 1918-ban hazaérkezett Budapestre.
„[Ü]zletemet teljesen kiürítve találtam; a vevők is eltűntek; de a személyzet az megvolt, mégpedig igen jó módban; a saját szakállukra dolgoztak, áruimmal vígan feketéztek, elegánsan ki voltak öltözve és pénzük is volt bőven.”
Kovacsevics nem volt hadiszállító, nem rendelkezett hivatalos kapcsolatokkal. Járta a várost, „intézeket” keresett fel, egyházi szervezetek megrendeléseit begyűjtve állt talpra. „Hirtelen, minden átmenet nélkül, mindmáig rejtélyes forrásból, beavatottak szerint görögkeleti egyházi vagyonból, rendkívül nagyösszegű pénzhez jutott” – ezt már a Világ állítja 1945 szeptemberében, a „közismerten szélsőjobboldali” áruháztulajdonos előtörténetét bemutató cikkében.
A különböző kereskedőszervezetekben már a háború előtt aktív szerepet játszó Kovacsevics a Tanácsköztársaság bukását követő napokban megalakuló, keresztény (értsd: nem zsidó) kereskedőket tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Baross Szövetség buzgó tagja volt, az elnökségbe is beválasztották. De ott mozgolódott az „ellenforradalmi” újjáépítés más frontjain is: szoros kapcsolatban állt a fővárosi középosztályt mozgósító Wolff-párttal, anyagilag támogatta a nemzeti radikális egyetemi diákszervezetet, a Turul Szövetséget, s úgy rebesgették – de ez bizonyára csak szóbeszéd volt –, hogy ő ötlötte ki a zsidó kereskedők elleni szlogent: „Bojkottáld a kazárok üzleteit! Csak magyar kereskedőnél vásárolj!”
A befolyásos Baross Szövetségben betöltött pozíciója, az árubeszerzés és a hitelfelvétel terén élvezett kiváltságai mindenképpen megkönnyítették cége fejlődését. De nagy szerepet játszott benne egy okos üzleti manővere is. A köz- és magántisztviselői kar drámai lecsúszásának idején (a mára többé-kevésbé elfeledett írónő, Ritoók Emma memoárja ezeknek az éveknek érzékletes krónikája) részletfizetést tett lehetővé a szó szoros értelmében legatyásodott, nyomorgó középosztálybeli vásárlóknak. Ez magyarázza a Nyerges Ágnes által idézett, korabeli gúnynevét is: Részletovics Milenkó. Gondoskodott arról, hogy a részletfizetés híre mindenhová eljusson: így korábbi fővárosi és állami alkalmazottak körében keresett megbízottakat, akik kapcsolatrendszerükre támaszkodva a hivatalokban felhajtották neki a kuncsaftokat: „altisztek, villamoskalauzok, tanácsjegyzők, gázgyári tisztviselők, kerületi mérnökök, köztisztasági alkalmazottak, községi kenyérgyári kenyérkeresők, villanyszámlakézbesítők, tűzoltók” serege indult meg üzletébe.
„Hja! Könnyű volt neki! […] Megfőzte a Beszkárt! [sic!] Hatalmába kerítette a főváros, a posta és más állami intézmények alkalmazottait! Ezek az ő vásárlói. Részletre ad mindent. És biztos a pénze. Óriási vagyont gyűjtött az utóbbi években. Sokmillióra becsülik a forgalmát. Mindent készpénzért vásárol. Szezon végén megveszi olcsó pénzen a gyárak készleteit és elraktározza a portékát a következő szezonra. Nem fontos neki a minta, az ő vevőközönsége nem öltözködik a legújabb divat szerint” – nyilatkozott a Textil-Iparnak egy ismerőse.
Kovacsevics marketing iránti érzékét jelzi az az erősen korfestő hirdetés is, ami 1921 márciusában jelentetett meg a Nemzeti Ujságban: „Csak nekem van szívem olcsón eladni!” Később már az „ország legnagyobb keresztény textilüzleteként” reklámozta boltját.
„Nagy hálával gondolok erre a sokat szenvedett magyar középosztályra, amelyik támogatásával megmutatta a benne rejlő nemzetfenntartó erőt és ezzel talpra állította azt az embert, aki alacsony sorból és a keresztény erkölcsön alapuló kereskedői munkájával akart boldogulni, egyuttal reális áruellátásával a középosztály érdekeit is szolgálta” – emlékezett vissza egyik levelében.
A méltatlan anyagi körülmények között tengődő, nemzeti érzelmű középosztály sérelmeire, politikai-kulturális identitására rájátszó „brandépítés” meghozta a sikert. Hogy az élelmes vállalkozó látta meg ezen érzelmek kiaknázásában az üzleti potenciált, vagy a társadalmi szerepvállalás igénye folytán lett néhány év leforgása alatt Kovacsevics a „keresztény kereskedelem” talán elsőszámú alakja, utólag nehéz megítélni. Bizonyára e két tényező együttesen tette a Horthy-kor egyik legsikeresebb üzletemberévé. „Amikor szólam lett, hogy köztisztviselő csak keresztény cégnél vásároljon, előhúzta a keresztlevelét és készpénzre váltotta” – írja róla malíciózusan a Textil-Ipar.
„A tisztviselő családok és egyéb úri közönség sok, sokezrei, tízezrei – a széles vidékről is mind többen ide feszélyezettség nélkül, mintegy családi körbe járnak” – tudósít a Magyarság 1930-ben, hírül adva, hogy az üzletház az „ajándékszerű, jutányos áron” eladott „mindenes” férfi lóbenkabát bevezetésével visszaszorította a külföldi, Hubertus-féle felöltő betörését a magyar piacra. Kovacsevics – és bizonyítja ez is, hogy nem szimpla „kurzuslovag” volt, mint a háború utáni sajtó szajkózta, hanem újító szellemű üzletember – korát megelőző fogással reklámozta a ruhadarabot.
„Tudja ezt már egész Pest, / Miki is vett „MINDENEST” – áll az üzlet számolócéduláján, amelyen az alig néhány évvel azelőtt bemutatkozott Disney-egér kisszéken áll, s tartja kezében a mindenest. Egy másik cédulán a rajzfilmfigura farka az üzletház címére mutat: „Miki egér címet ad, / Jót és olcsót csak itt kap…” Nota bene: Kovacsevics feltalálta a gerillamarketinget is. 1929-ben két fehér ló hajtotta, díszes esküvői fogat keltett feltűnést a pesti utcákon, az álmélkodó járókelők kezébe a jegyesek prospektust nyomtak: „Menyasszonyi és vőlegényi kelengyénket Kovacsevics Milenko szállította.”
„Így derült ki, hogy a rejtélyes márkapár a közismert belvárosi Kovacsevics Milenko cég amerikai stílusú ötletes reklámja, mely az elmúlt héten egész Budapest szenzációja volt.”
Kovacsevics eközben gáláns filantrópként mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Amellett, hogy jelentős összegeket áldozott a Baross Szövetség működtetésére, árvízkárosultaknak, szeretetházaknak, a Revíziós Ligának jutatott vagy éppen a műegyetemi hallgatók étkeztetésére folyósított adományaival rendszeresen bekerült a lapokba, de azzal is nagy figyelmet keltett, amikor százezer pengős tőkével alapítványt hozott létre, amely kamatmentes, hosszú lejáratú kölcsönt biztosított önállósodni kívánó, ifjú keresztény kereskedőknek. Anyagi támogatása egy fiatal színésztársulat számára lehetővé tette azt is, hogy teátrumot nyissanak az átépített Simplon moziban.
„A nagyáruház különböző osztályai közül különösen a férfi- és női szövetek, bélésáruk, ruha- és bélésselymek, bársonyok, kész női szövet- és szőrmekabátok, asztal- és ágyneműek, kötött-szövött áruk, siffon és vászonáruk, továbbá kiváló szőnyegáruk, paplan, matrac, stb. osztályait említjük meg, mely cikkeket a cég nagy választékban és kitűnő minőségben tart raktáron” – olvasható a Kovacsics-féle, kitűnő „angró- és detail üzletnek” szentelt, 1928-as Nemzeti Ujság-cikkben.
(A francia commerce en gros és commerce de détail kifejezések nyomán képzett szavak azt takarják, hogy nagy- és kiskereskedésként is üzemelt a bolt.) Sajtóbeszámolók szerint a Kovacsevics-üzletháznak ekkorra már tizenhét elárusítóterme és száz körüli alkalmazottja volt, a József körút 53. alatt pedig fióküzletet is működtetett.
Kovacsevics úgy hágott a siker egyre magasabb fokaira, hogy a külsőségekre, a puccra nem sokat adott. Így például a főüzlet nem rendelkezett kirakattal – de ennek a puritánságnak is megvolt a maga funkciója. A Trettner–Károlyi-ház örökzöldekkel teleültetett udvarán, hosszas keresgélés után lehetett csak bejutni a boltba, így az érkező vásárlótól a kiszolgálósegéd pedig nem az iránt érdeklődött, mit szeretne beszerezni, hanem arról tudakozódott, ki ajánlotta neki a boltot. Ezzel rögtön egyfajta bizalmi kapcsolat jött létre a vásárló és a cég között, ami jól jött a visszajáró és az üzlet hírét terjesztő vevősereg megalapozásában. A régi vevők által beajánlott új vevőknek ráadásul kedvezményt is nyújtott.
„[A] keresztény eszmékhez, a keresztény erkölcsökhöz száz százalékban mindig hű maradtam és hű is maradok. Ezt minden vevőm tudja s igy mindenkinek teljes a bizalma s mindegyik újabb vevőket küld hozzám” – nyilatkozta Kovacsevics.
A harmincas évek elején már a társadalom csúcsán látjuk őt. Befolyásosabbnál befolyásosabb emberek között sürgölődött, miniszterekkel került baráti viszonyba, a kormányzói gardenpartyk elmaradhatatlan vendége volt, kormányfőtanácsossá nevezték ki. Tekintélyét jelzi, hogy egyik szónoka volt az 1930-as Szent Imre-év főrendezvényének. A Naphegyen, „pazar műkincsekkel berendezett főuri villában” lakott, nemkülönben fényes palotákat emelt Balatonkenesén és Szentendrén (utóbbit nyári üdülőnek is felajánlotta alkalmazottai számára, de, mint írja, a „személyzet nem vette igénybe”), budapesti bérházakat vásárolt fel (az egyikben, a Horthy Miklós, ma Bartók Béla út 39. alatt műszaki boltot nyitott).
„Ő az ország legnagyobb keresője és legnagyobb mecénása. Milliókat áldoz jobboldali mozgalmakra” – mutatja be a karrierje csúcsára érkezett üzletembert a már idézett, 1945-ös Világ-cikk, hozzáfűzve: „Legjobb barátai Kunder Antal, Bárdossy László, Imrédy Béla, Endre László, Kolosváry-Borcsa Mihály, Mecsér András és Ambrus, a Turul-vezér”. Hogy valóban ők voltak-e a legjobb barátai, nem tudhatjuk. Az viszont tény, hogy a harmincas években és a negyvenes évek első felében a magyar politikai és gazdasági élet egyik legfontosabb figurája volt.
Cikkünk következő részében a sikerei csúcsára érkezett, immár Nagykovácsy nevet viselő, szociálisan érzékeny üzletvezért, a jobboldal mecénását, majd a háború utáni Magyarországon „nyilasként” és „munkásnyúzó szélhámosként” megbélyegzett emigránst mutatjuk be.
Kiemelt kép: Magyarország, 1919. augusztus. Csoportkép a Baross Szövetség (kereskedő, iparos és rokonszakok országos egyesülete) vezetőiről. Forrás: MTI/Bojár Sándor
