2024. február 14-én tartja zongoraestjét a Cziffra György-fesztiválon. Cziffrát csodaemberként is szokták emlegetni, élete hihetetlen történetek sorozata. Mit jelent önnek az ő művészi öröksége?
Kisgyerekkorom óta ismerem Cziffra György nevét, a családomban úgy emlegették őt, mint a világ egyik legnagyobb zongoristáját. Zenészcsaládból származom, korán kezdtem zenét tanulni. Számomra magától értetődő választás volt a zongora, így a következő kapcsolódás Cziffrához a szüleimtől és tanáraimtól kapott felvételeken keresztül történt. Emlékszem, az első találkozást egy Liszt-felvétel jelentette, amelyen a Magyar rapszódiákat játszotta. Olyan ikonikus felvételek maradtak fenn tőle, amelyeken Liszttől a Nagy kromatikus galoppot és a Manók táncát vagy Schumanntól az opus 7-es Toccatát játssza, és szerintem ezekből a darabokból azóta sem készült jobb felvétel. Cziffra rendkívül nagy hatású zongoraművész, számomra hatalmas példakép.
Káprázatos virtuózként robbant be a köztudatba, de nagyságát nem az adja, hogy elképesztő gyorsasággal tudott zongorázni, hanem hogy nagyon jó muzsikus volt – felvételeit hallgatva is érezzük, hogyan fejlődött, változott, mélyült játéka az évek során.
Ilyen szempontból művészetét Liszt Ferencéhez hasonlítanám, hiszen ő is virtuózként robbant be a köztudatba, majd fokozatosan olyan szerzőkhöz fordult, mint Beethoven, Bach, Mozart és Schubert. Cziffra egy interjúban mondja is, hogy róla mindenki azt hiszi, hogy csak Lisztet játszik, pedig például gyönyörűségesen játszotta Chopint, vagy később a francia – különösen a korai francia – zenéhez fordulva Rameau-t.
Kik azok a példaképek, akik szintén hatottak a művészi indulására?
Cziffra mellett Vladimir Horowitz, Fischer Annie, Vásáry Tamás, Arthur Rubinstein, Kocsis Zoltán játéka is nagy hatással volt rám. Úgy gondolom, hogy egy zongoraművésznek Bachtól – sőt Bach előttől – a kortárs zenéig mindent kell és érdemes játszania és tanulnia, ezért a különböző zongoraművészek felvételeit is alaposan meg kell ismernie.
A Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének és doktori iskolájának vezetője. Mit gondol, egy-egy ilyen jelentős művész hatása mennyit számít a fiatalok indulásakor?
Elképesztően nagy hatással lehet egy fiatal zongoristára, ha olyan óriásokat ismerhet meg, mint Cziffra és Horowitz. Tanárként azonban nem ajánlom a növendékeknek, hogy megpróbálják utánozni a nagy egyéniségek játékát, hiszen mindenkinek a saját stílusára kell rátalálnia.
Az igazi művész az, aki megismeri önmagát – és ez az életben nagy feladat.
Ismerni kell a nagy művészek felvételeit, és persze meg lehet próbálni az általuk használt stíluselemeket beépíteni bizonyos futamoknál a játékba, de az embernek alapvetően saját magához kell visszatalálnia. Vásáry Tamás idézte nekem egyik óráján Oshót: „Gyere, kövess engem hozzád”, és ez a gondolat nekem sokat segített.
Koncertező zongoraművészként hogy látja ezt a kérdést?
Az előadó-művészi szakmában ma – a múlt század első felétől-közepétől eltérően – nem az előadó erőteljes személyiségét, hanem inkább a szerzőt szeretnék hallgatni. Természetesen az előadó nem vonhatja ki magát a játékból, hiszen rajta keresztül folyik a zene. Talán a legjobban Kocsis Zoltán fogalmazta ezt meg azzal a gondolattal, hogy az előadónak a zeneszerző alkotótársának kell lennie.
Nagy feladat megpróbálni felnőni a zeneszerző nagyságához, és ha teljes mértékben nem sikerül is, arra törekedni kell, hogy az ember megértse a művészetét, és emberileg és szakmailag is felnőjön ahhoz, hogy méltóképpen interpretálja.
Rengeteget utazik, és otthonosan mozog a távol-keleti klasszikus zenei világban is. Tapasztaljuk, hogy a nemzetközi versenyeken és a koncertéletben is egyre több ifjú művész érkezik Ázsiából. Mi lehet ennek az oka?
A klasszikus zene most Ázsiában éli az aranykorát, ennek oka, hogy ott a legtöbb családban úgy vélik, hozzátartozik az általános műveltséghez, ha egy gyerek zenét és hangszeren játszani tanul.
A Tokyo College of Music vendégprofesszora. Milyenek a japán növendékek, esetleg más módszereket kell alkalmaznia az oktatásuk során, mint a Zeneakadémián?
Igazából nincsenek nagy különbségek, hiszen klasszikus zenéről van szó, és ugyanazokat az alapokat kapják Japánban, mint itthon. Talán nagy átlagban egy picit szorgalmasabbak a japán növendékek. De úgy gondolom, hogy annak, aki klasszikus zenét szeretne játszani, függetlenül attól, hogy honnan származik, az európai kultúrát kell megértenie. Ehhez pedig fontos, hogy Európába jöjjön tanulni, megismerje a kulturális környezetet, lássa azokat a helyeket, ahol Bach, Liszt, Bartók, Kodály élt és dolgozott, hogy megértse, hogy milyen hatások érhették őket.
Az ön koncertje előtt nyílik meg a Mit rejt a Cziffra-dosszié? című kiállítás, amely azt mutatja be, hogyan figyelte meg Cziffra Györgyöt az Államvédelmi Hatóság, és milyen ezzel kapcsolatos dokumentumok maradtak fent. Nehéz lesz színpadra állni egy ilyen súlyos téma után?
Biztos vagyok benne, hogy megrázó lesz betekinteni azokba az aktákba, amelyek eddig nem voltak nyilvánosak. Cziffra György életét meghatározták a történelmi traumák. Rettenetes körülmények közé született, nélkülözött, éhezett, betegeskedett. Ahogy Dohnányi Ernő fölfedezte, elkezdte bontogatni a szárnyait, és bár csodagyereknek tartották, a tanulóéveket ő sem hagyhatta ki. A második világháborúban behívták, a keleti frontra vezényelték. A háború borzalmát túlélte, de szovjet hadifogságba került. Többször megszökött, de újra és újra fogságba került, és csak a második világháború után egy évvel térhetett haza. A szovjet megszállás alá került országban kilátástalannak érezte a helyeztét, feleségével és fiával megpróbálta elhagyni Magyarországot, azonban elfogták őket, az ÁVH fogságába került, majd munkatáborra ítélték. 1956-ban hagyta el családjával Magyarországot, Párizsban telepedtek le, majd felfedezte őt a világ. Elképesztően színes életet élt: Az ágyúk és virágok című memoárját ő maga is azzal kezdi, hogy nagyon örülne, ha csupa gyönyörűséges tündérmesét tudna írni a könyvébe, de az ő élete nem ilyen volt.
Ha a 20. századi zeneszerzők életét vizsgáljuk – gondoljunk például Bartókra – mindenkinek megvolt a tragédiája. A háború és az azt követő évek nyomorúsága és borzalma mindenkire hatással volt, és rengeteg karriert vágott el. Örülök, hogy Cziffrát nagyon szerette a Jóisten, és a tehetsége kiviláglott a kortársak közül. Kocsis Zoltán mondta mindig, hogy a tehetség utat tör magának, és ez Cziffrára teljes mértékben igaz.
A kiállításmegnyitót követően az Eötvös10-ben tartja szólóestjét. Milyen darabokból építette fel a programot, kapcsolódnak esetleg Cziffrához?
Nálunk Bach a zene alfája és ómegája, tehát mindenféleképpen vele szerettem volna kezdeni – egyébként Cziffra is rengeteg Bach-átiratot játszott. És rengeteg Schubertet is, különösen az Impromptukre gondolok, ezért Schubert A-dúr szonátáját fogom játszani. Schubert élete is tragikus, megrendítő, és ilyen módon is kapcsolódik Cziffrához. Schubert után pedig Schumann Arabeszkje majd Karneválja fog elhangzani. Schubert számomra többféleképpen kapcsolódik Cziffrához, egyrészt van egy fantasztikus felvétele a Karneválból, amit nagyon szeretek, másrészt az a fajta sokszínűség, ami erre a darabra jellemző, számomra Cziffra György életét idézi meg.
A világ legjelentősebb zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja. A budapesti szólóest után milyen fellépései lesznek?
Rögtön a Cziffra-fesztivál után kezdődik a japán turném szólóestekkel, majd indulok Amerikába, ahol többek között Bostonban fogok játszani. Ezt követően a Lengyel Balti Filharmonikusokkal játszom Lengyelországban, utána megyek Törökországba a Liszt-fesztiválra. Tavaly volt Rachmaninov születésének 150. évfordulója, de idén is fontosnak tartom, hogy aművészetével foglalkozzak, az elkövetkezendő évadok során zongoraversenyei meg fognak szólalni különböző szimfonikus zenekarokkal. Magyarországon is hangversenyezem természetesen, amikor csak tudok, így a külföldi meghívások között leghamarabb áprilisban játszom majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Nyáron Kínába és Dél-Koreába utazom, a távol-keleti koncertjeimen is a romantikus és a klasszikus zongorarepertoárt játszom. Ez egyébként Cziffrára is jellemző volt. Kevés olyan darabot játszott, amit ő maga komponált, és nem sok műve maradt ránk, de azok az átiratok kincset érnek.
Kiemelt fotó: Raffay Zsófi
